Pontosabban arra, hogy a MaNDA révén világszerte elérhetővé válik virtuálisan a Kárpát-medence magyar kultúrkincse, számítógépen, tableten, okostelefonon. És ez új korszakot jelent. Valóban. Ám az új korszak bizonyos vonásaiban kísértetiesen hasonlít a régihez. A MaNDA sorsa például az előző kormányzat alatt gründolt Nemzeti Audiovizuális Archívuméhoz (NAVA).

Mert amikor a szociálliberális kabinet megszüntette az informatikai tárcát, az addig ott politikai államtitkárként dolgozó NAVA-mentor, Csepeli György a Miniszterelnöki Hivatalba került, és az archívumot is „vitte magával”. Pedig szakmai körökben és Hiller István miniszter szobájában már a Nemzeti Filmarchívummal való összevonását készítették elő.

Tanulva az elődöktől, a MaNDA-t Szőcs eleve a filmarchívumra telepítve találta ki, mert így tollvonással országos közgyűjteménnyé léptethette elő. Csakhogy alig egy évvel a szervezet törvényi megalapítása után, tavaly az államtitkár lemondott, és miniszterelnöki megbízott lett. És mi történt? Most januártól a MaNDA átkerült a kulturális államtitkárságtól a Miniszterelnökséghez, vagyis Szőcshöz. (Ezzel utóda, L. Simon László portfóliója megint könnyebb lett egy intézménnyel.)

Az alapító törvény szerint a MaNDA feladata, hogy – a nemzeti filmarchívumi teendők mellett –„a magyar kulturális örökség részét képező értékeket, különösen az irodalmi, képzőművészeti, zenei, audiovizuális alkotásokat számba vegye, digitálisan rögzítse, …megőrizze, és széles körű hozzáférhetőségét megteremtse”. E hatalmas feladatkörre Szőcs jó előre megtalálta a volt zsámbéki polgármestert, Lovas Lajost, aki attól kezdve az államtitkárság digitális főosztályvezetőjeként készítette elő az új intézmény indítását, majd elnyerte – kétség nem fér hozzá, nyílt és pártatlan pályáztatással – a MaNDA főigazgatói posztját. (Nem mintha jelentősége lenne, de jegyezzük meg, hogy Lovas felesége 2010 júniusa óta a Miniszterelnökségen dolgozik, korábban osztályvezetői rangban, jelenleg titkársági főreferensként.)

A főigazgató egyik helyettesévé tette korábban a szomszéd faluban (Budajenő) lakó mérnök-vállalkozót, aki az zsámbéki önkormányzatnak is dolgozott; másik helyettesévé pedig egy Ybl-főiskolát végzett építész hölgyet, a zsámbéki alváscentrum („bioágy – biomatrac”) tanácsadó-tulajdonosát, aki már a minisztériumban is munkatársa lett, és aki jelenleg megbízottként a filmarchívumot irányítja. A hölgy férje, az építészmérnök végzettségű korábbi zsámbéki képviselőtestületi tag is fontos feladatot kapott a MaNDA-nál.

Mindezzel korántsem akarjuk azt a látszatot kelteni, mintha egymáshoz szoros családi vagy baráti szállal kötődő társaság uralná e reményteljesen induló intézményt. Ellenkezőleg, Zsámbékon és környékén bizonyára sok tehetséges magyar ember él, akik tanult szakmájuktól távolabb eső területeken is kiválót képesek alkotni, és ehhez akár milliárdos köztámogatást is megérdemelnek. Maga Lovas is színes pályát futott be. Magyar–könyvtár tanári szakon végez, szociológusdiplomát szerez, sikeres sci-fi regényíró, egy ideig a Fidesz média- és politikai elemzője, megbízott sajtófőnöke, szerkeszti a Magyar Szemlét és az Új Magyarország kulturális rovatát, lapigazgató a Magyar Nemzetnél és a Napi Magyarországnál, az MTI alelnöke és így tovább.

„Egész eddigi pályafutásom előtanulmányként értékelhető”, jegyezte meg jó egy éve, bonyolult és kockázatos főigazgatói munkájáról szólva. Igen, bonyolult és kockázatos, mert miről is szól a MaNDA? Mindenekelőtt a már említett központi internetes portálról, amelyen a magyarság kultúrája a lehető legteljesebben elérhető lesz. Hasonló törekvések – a miénkénél nagyságrendekkel jobb pénzügyi feltételek között –Nyugat-Európában is léteznek. Működik a 2,1 millió könyvtári dokumentumot kínáló gallica.fr vagy az angol archive.org, de a legismertebb talán az egész európai kultúrát reprezentálni szándékozó europeana.eu – szerény magyar anyaggal, amelynek bővítését is kézbe akarja venni a MaNDA.

A magyar nemzeti portál megvalósításához valamennyi állami közgyűjteményben levő tárgyat, műalkotást, hangot, szöveget digitálisan föl kell dolgozni, illetve a már földolgozottakat össze kell hozni és tagoltan, szerkesztetten, a használó számára kereshetővé kell tenni. Ehhez sok részletkérdés megoldása mellett muszáj megteremteni az „átjárhatóságot” a már létező digitális közgyűjtemények között. És ez nem kevés munkába, időbe telik. Többször hangzott el már elhamarkodott ígéret a közös, központi portál megjelenésére, az azonban mindmáig nem történt meg. Elérhető ugyan több honlapja is a MaNDA-nak: a mandarchiv.hu, a manda.blog.hu, a mandatv.hu vagy a work.mandarchiv.hu, bár az első három nem túl érdekfeszítő, mondhatni alibihonlap: rövidfilmek, másodlagos frissességű kulturális hírek, intézményi információk. A negyedik viszont érdekes, mert a fő tevékenység elvi alapját, a „Mandalat”-ot tartalmazza.

A múlt év részben azzal telt, hogy e dokumentumtervezet kidolgozói megvitatták téziseiket azon könyvtárak, múzeumok képviselőivel, akiknek együttműködését nem nélkülözheti a MaNDA. Ebben a körben meglehetős riadalom fogadta ugyanis az új intézmény fölbukkanását és a róla szóló első nyilatkozatokat, amelyekből fölsejlett, esetleg az Ózdra tervezett digitalizáló műhelybe fogják begyűjteni az ország minden részéből a műtárgyak egy részét. A „Mandalat” megjelenése aztán ködöt oszlatott, és tárgyszerű szakmai alapokra helyezte a vitát, ám ennek is vegyes fogadtatása volt.

Jellemző egy múzeumi szakember sarkos véleménye: „A Mandalat szemlélete torz: nélkülözi a közgyűjteményi felelősségtudatot, és a hozzáférés mohósága fűti. Súlyosan kiegyensúlyozatlan mind tudományterületi látókörében, mind a megőrzés és szolgáltatás, valamint a megfontolt jogkezelés tekintetében… Nem alapozza meg a kölcsönös bizalmon alapuló együttműködést a közgyűjteményi ágak és a szereplők között… A megvalósítás útja rendkívül homályos.”

A bölcsészértelmiségiek körében azonban vannak lelkes hívei a MaNDA-koncepciónak (a tervezet kidolgozói is fölkért jeles bölcsészek), akik a kultúrához való minden eddiginél demokratikusabb, ingyenes hozzáférés lehetőségét üdvözlik benne. Álláspontjuk mögött rejlik az a kritika is, hogy a közgyűjtemények rugalmatlanok, közkincseiket szinte hitbizományként kezelik, és bár viszonylag sok digitalizálásra szánt pénzhez jutottak hozzá korábban, az így keletkezett adatok, dokumentumok közzétételét korlátozzák. Ezért szükséges egy olyan kezdeményezés, mint a MaNDA, mondják.

Úgy tudjuk, a Mandalatról tartott vitasorozat lényegében konszenzussal zárult, és a tavaly elkészült átdolgozott változathoz a részt vevő könyvtári, múzeumi képviselők aláírásukat is adták. Meglepő, hogy a MaNDA-honlapon ennek nyoma sincs. Az említett ózdi telephely is kulcsszerepet játszik a MaNDA-tervekben. Az itt létrejövő szerverközponton kívül oktatási és kulturális centrumot is létrehoznának a lepusztult kohómű területén, amely korábbi bejelentések szerint mintegy 700 alkalmazottat foglalkoztatna a munkanélküliséggel küzdő városban. A helyi vezetés persze kapva kapott az alkalmon, társult a programhoz, saját pénzbeli hozzájárulást is kilátásba helyezett, és várja, hogy a beruházáshoz végre érkezzen pénz. A MaNDA részéről még kapavágás sem történt Ózdon.

Viszont tavaly ősszel mintaprogramként műtárgyak helyszíni digitalizálását kezdték meg – közmunkaként, így persze olcsóbb is a feladat elvégzése. Az elérhető nyilvános adatok szerint ózdi, mezőkövesdi, szerencsi, kecskeméti múzeumokban és a budapesti filmarchívumban mintegy 200 főt foglalkoztatnak. Lovas főigazgató a közelmúltban közzétette: a létszámot 6000 főre kívánják bővíteni, ha pályázati pénzekhez jutnak. És itt elérkeztünk a fő kérdéshez, a már szóba került és a még nem említett MaNDA-projektek – például a nagy terv „kopogtató programjának” számító okostelefonos „kulturális GPS”; vagy a magyar történelem nagy csatáinak animációs földolgozása (e-learn) – finanszírozásához.

Bár a MaNDA-ra eddig már néhány százmillió forintot elköltöttek, ez még elenyésző a nagyra törő elképzelések megvalósításához. Az eddig beígért eredmények is részben azért késnek, mert az intézmény nem tudott komolyabb áttörést elérni a támogatások megszerzésében. Szakmai források úgy vélik, ebben segít, hogy a Miniszterelnökséghez csatolták. Az idei állami költségvetésben nem találtuk sem a kulturális tárca, sem a Miniszterelnökség fejezeteiben, és hiába kérdeztük erről (is) Lovas főigazgatót, ő második levelünkre sem válaszolt.

Egy tavalyi konferencián azonban hivatkozott a kulturális örökség megőrzését is támogató Norvég Alapra, a MaNDA-honlapon elérhető tájékoztatójában pedig várható forrásként az Új Széchenyi Terv Tiop (Társadalmi infrastruktúra operatív program) és Támop (Társadalmi megújulás operatív program) keretében elnyerhető pénzeket említi. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél megtudtuk, az elsőt 1,6 milliárdos, a másodikat 500 milliós támogatással írták ki, és a szövegből úgy tűnik, a tenderek kifejezetten a MaNDA-t célozzák meg. Tehát ez a bő kétmilliárdos összeg – részben az Európai Unió, részben a magyar adófizetők hozzájárulása – lehet a Szőcs Géza által lelkesen patronált intézmény kiadásainak fedezete.

A MaNDA-t eleve a filmarchívumra telepítve találták ki, így vált országos közgyűjteménnyé