Első élete Magyarországon zajlik. Ahogy beszélgetőpartnerének elbeszéli családját, iskoláit, a háború utáni kalandjait és börtönét, kiderül: szerzőnk hamarabb lett újságíró, mint azt gondolta. És amint viszonya a pályával formalizálódott, nem is szakadtak el egymástól. Valahol azt mondja Mihancsiknak, nagyon korán újságíró akart lenni, és nagyon szereti ezt csinálni.

Lendvai rendkívül termékeny szerző. Elsősorban újságíró, elemző, mellesleg tévés személyiség. És ugyan tagadja, de nagyon is politikus alkat. Sokat tud. És a sors úgy alakította az életét, hogy a tudását viszonylag hamar és viszonylag nagyon jól tudta értékesíteni a nemzetközi hírpiacon. Ez volt a második élete az osztrák és a nemzetközi sajtóban, ahol hamar ő lett a szakértő elemzője a szovjet övezet nyugati felének. Lendvai ezt jól csinálta.

Ha nem így lett volna, nem kerül közeli viszonyba osztrák politikusokkal – mindenekelőtt Bruno Kreiskyvel, s nem lesz fontos közvetítője az államszocialista rendszerek egyes vezetőinek. A kötet közepén lévő fotók azt bizonyítják, hogy alig volt fontos szereplője a XX. századmásodik felének, aki ne adott volna interjút Lendvainak. Nem sorolom őket, mert igen vegyes a felhozatal.

Az interjúkötetből az is kiderül, hogyan volt képes idegen nyelven, más sajtókultúrában érvényesülni, s hogyan lett a maga kopásálló magyar akcentusával tévészemélyiség Ausztriában. Az osztrákok már csak történelmi okokból is nyitottak volna Keletre, s volt annyi eszük, hogy tudják, egy magyar jobban tudja náluk, mi is történik a vasfüggöny túloldalán. A könyvben Lendvai elmondja, hogyan látta a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években a magyarországi állapotok változásait, és miként vetette össze ezeket az állapotokat a többi szocialista országéval.

Nyilvánvaló, hogy ez szerepet kapott Ausztria egymás követő kormányainak politikájában is. Azt gondolom, Lendvainak is szerepe volt abban, hogy Kádár politikája jóval több elismerést kapott a maga idejében Nyugaton, mint más, hasonló berendezkedésű országoké. Igazából nincs sok értelme elmesélni,mi olvasható a kötetben. Inkább dicsérem a műfajt. A hosszú interjú néha slamposságra, ismétlésekre ad ugyan lehetőséget, miközben jobban kinyitja a nyilatkozót, mint a legtöbb memoár. Az ugyanis fegyelemre késztet, s nincs benne örökös „zavaró tényezőként” a kérdező, aki néha visszatér egy-egy kevéssé tisztázott ügyre.

A másik erénye a beszélgetős megoldásnak, hogy a „főhős” személyisége szabadabban megismerhető. Lendvai indulatos ember. A legjobban a jellegzetes magyar aljasságok háborítják fel, a feljelentések és mószerolások rendszerfüggetlen folyamatossága. Ahogy azt az egymás követő rezsimek csókosai egészen a mostani kurzusig gyakorolják, rágalomáriákat böffentenek. Lendvai magyar hazafi. A jobboldali bértollnok fejvadászok azért vetették rá magukat, mert a publicista az eltékozolt országért haragszik a magyar politikai elitekre.

Van egy különösen érdekes részlete a könyvnek: Mihancsik megkérdezi, hogy a Kreisky-jellemzését nem lehetne-e Gyurcsány Ferencre alkalmazni. A válaszban emlékeztet rá, hogy Kreisky ötször nyert választást, Gyurcsány egyszer, majd így folytatja: „Kreisky koncepcióját, kulturáltságát, nyelvi készségeit, nemzetközi tekintélyét pedig össze sem lehet hasonlítani Gyurcsány Ferencével. Gyurcsány egy self made man kis rastignac-os beütéssel – Balzac hőséről beszélek, aki mindent megtett azért, hogy érvényesüljön a korabeli társadalmi elit világában – de sem a politikai háttere nem volt meg a sikerhez, sem az adottsága, mint Kreiskynek, hogy a hatalmat vezetőként ne csak megnyerje, hanem meg is tartsa.” Valahogy így érdemes foglalkozni tárgyunkkal, a jelennel. Lendvai harmadik élete magyar feleségével a XXI. század Magyarországán zajlik.

Kossuth, 224 oldal, 2990 forint