Smink lemosva

Agyontiporja-e az ártatlanságot a háború? Szenzáció volt, amikor huszonéve Polcz Alaine megosztotta a megoszthatatlant: hogyan élte túl asszonyi meggyalázását. Az Asszony a fronton című önéletrajzi regényből készült monodrámát Béres Ilona főszereplésével láthatja a közönség.

A halál és a gyász kutatója, a magyar hospice mozgalom alapítója, Polcz Alaine ebben a regényben is kísérletet tett feldolgozni a feldolgozhatatlant. Ezúttal azonban nem a halált, hanem saját megrendítő történetét választotta témájául, és talán az első olyan asszony volt, aki nyilvánosan kiállt: megerőszakolták a II. világháború idején. A könyvben megidéződnek a háborús hétköznapok is, no meg egy fiatal nő pszichéje, közönye, félelme, gyűlölete és a döbbenetet követő út: Polcz Alaine megszenvedte hitét és visszatalált Istenhez.

Béres Ilona a könyv megjelenésekor találkozott a történettel, de sokkal később történt, hogy elébe állt egy fiatalember, és a regényből készült monodráma főszerepére kérte fel. Dicső Dániel meglepő ajánlatát nem lehetett visszautasítani, akkor sem, ha érett színészként is meg kellett küzdenie a feladattal. A megdöbbentő történetet hidegen nem lehet közvetíteni, ugyanakkor távolságot kell teremteni ahhoz, hogy a néző rendüljönmeg és ne a színész, a szikár játék feszültsége pedig kifejezze a kimondhatatlant.

Fellini Róma című filmjének egyik jelenetében antik freskókra lelnek, ám amikor az évszázadok óta érintetlen képeket a XX. század levegője éri, színüket veszítik. Béres Ilona az Asszony a fronton színpadán mossa le sminkjét, hogy egyértelművé váljék: bennünk is, benne is véget ért egy világ. És talán következik a megtisztulás.

 

ÉVFORDULÓK

Szöveg: Ongjerth Hanna

Január 28.

IV. Henrik belátta, hogy túl messzire ment, amikor megfosztotta méltóságától a pápát. Miután azonban 936 éve véget ért vezeklő Canossa járása, mégis hadba indult VII. Gergely ellen.

Január 29.

176 éve hunyt el Alekszandr Szergejevics Puskin, 153 éve született Anton Pavlovics Csehov.

Január 30.

44 éve lépett fel utoljára a Beatles (az Apple stúdió londoni épületének tetején játszottak, amíg a rendőrség engedte).

Január 31.

95 éve egy nap alatt két hetet öregedett minden orosz: mivel ekkor vezették be újra a Gergely-naptárat, január 31. után rögtön február 14. következett.

Február 1.

67 éve iktatták törvénybe, hogy Magyarország államformája köztársaság (ma is az).

Február 2.

477 éve alapította Pedro de Mendoza a „jó szelek városát”, Bue nos Airest.

Február 3.

198 éve helyezték üzembe az első sajtgyárat Svájcban.

 

I!

01. 28.

KEZDÉS: 19.30

HELYSZÍN: Rózsavölgyi Szalon (Budapest V., Szervita tér 5.)

JEGYÁR:3900 Ft

 

Béres Ilona és Lazók Mátyás
Béres Ilona és Lazók Mátyás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.