A gőgös bárgyúság mintapéldája volt a lengyel Aleksandra Bozek-Muszynska és Aleksandra Holes kettőse, a Do you…? A zsűri szóbeli dicséretében részesített, leszboszi héjanászban virsliket harapdál kéjesen, majd gyújt meg, és szív, akár egy szivart a férfi gyűlöletet sugárzó, kasztrációra éhes Bozek-Muszynska. A testes nő másnap a fesztivál díszvendégével és az egyik zsürorral, Anna Piotrowskával keltett undort a D.E.A.L.P.L.A.Y. című alpárisággal, mely vélhetően egyben nemi vonzódásuk deklarálása is. A belga Fernand Khnopff 1889-es, elegáns festménye, az Emlékek (Tenisz) ihlette szapphói kettősben a korántsem attraktív fehérnépek kérődztek, öklendeztek, enyelegtek, élveztek sikongatva, mutogatták méretes feneküket, tárták elénk székletürítési szokásaikat, továbbá győztek meg arról, hogy a rengő emlőjű, koros Piotrowska nem hord megfelelő melltartót. Aberrált, altesti gáladarabjuktól (!) a szó legszorosabb értelmében kirázott a hideg – mivel a színházteremben nem fűtöttek.

Eltekintve a fönti, szellentéshez hasonlatos kedélyborzolástól, a többség vergődött, szenvelgett, mindent áthatott a melankólia, a kín, az önsajnálat (melyet osztottam), az enyhe téboly, illetve Tulipán Máté Hamuja esetében a vallási megvilágosodás érzete. A humort, (ön)iróniát egyedül Grecsó Zoltán engedte meg magának pompás pulikutyajelmezben: A magyar Ugaron ügyes-szellemes társadalompolitikai szkeccs, melyet sem a publikum, sem a zsűri nem értékelt. A közönségdíjas, Újvári Milán koreografálta, Andrássy Máté színész által letudott Egyenesen a csúcsra közhelyekben pácolt, steril nyafogás egy harmincas, intim kapcsolatra egyszerre sóvárgó és arra képtelen, menedzserszerű ifjútól.

A legjobb szóló díjára azonban nem érdemtelen Jaewon Ohtól A lyuk. A koreai férfiú finom jelenség, elég jó táncos: nagy fénykörben előadott, áramló monotánca spirituális, tradicionális és modern, miközben felvillan benne a szenvedély és a dráma. Műve mentes az egyediségtől, a virtuozitástól, de tisztességes és stílus biztos. Ugyancsak száműzte a bőszítőbb modorosságokat a deszkákról a kínai MandiHuo. A legjobb, egyben közönségdíjas duó díját elnyert Gravitációs vonzás korántsem magnetikus, ám a koncepciója világos, letisztult, bár iskolás. Feltűnt azonban, hogy a kínai Gao Shan sokkal jobb előadó-táncos, mint darabos, merev és tüntetően közönyös partnere, a német Katrina Wilke, márpedig ez egy duó esetében ordító fiaskó.

Az embert próbáló seregszemle egy régóta válságtüneteket mutató, ízlésdeficites műfajról ad látleletet. A kortárs táncnak vízjele lett a kiürült kifejezés- és közlésforma, a mellébeszélés, a hamisság, a torzság, a sallang, az affektáltság – vagyis az őszinteség, az eredeti tiszta hang, a techné és az érzelmek hiánya. A tehetséget nyomelemeiben sem tartalmazó SzólóDuón ehhez dilettantizmus, szegénység, egy ingerlően magamutogató-szószátyár konferanszié és szánalmas erőlködés társul: mindez ekkora dózisban kivált elviselhetetlen. Ezért itt elismerésre leginkább az a néző jogosult, aki a fesztivál minden napját megtiszteli a jelenlétével. Mivel ez számomra fölér(ne) a máglyahalállal, ezúton teszek javaslatot az ilyen, extrém teljesítményre képes nagyérdemű díjazására. Így szavatolva volna, hogy ezen a lidérces erőpróbán azt honorálják, aki erre vitathatatlanul rászolgált.

SzólóDuó 2013 MU Színház

A seregszemle egy válságtüneteket mutató, ízlésdeficites műfajról ad látleletet