Beszélni nehéz, de segítenek
A PhD-jén dolgozó nyelvész, Pölcz Ádám alig néhány hete került be a Szövetség vezető grémiumába – amikor azt december közepén újraválasztották. Az új elnökség ötvenhárom tagú, és a legkülönfélébb foglalkozású emberekből áll össze: elsősorban persze nyelvészekből és tanárokból, de van a csapatban orvos, rádióbemondó, újságíró, előadóművész, sőt még gyógyszerész is. Olyan emberek, akik úgy gondolják, fölösleges mindenhová tilalomfákat állítani, de az anyanyelv ápolására, gondozására igenis, szükség van – folyamatosan.
Az 1989-ben létrejött, ma nagyjából kétezer tagú, egyesületként működő szervezet tehát nem valamiféle nyelvrendőrség. Pölcz emlékezete szerint csupán egyszer próbált komolyabban hatni a jogalkotókra, úgymond, a magyar nyelv védelmében – talán még emlékeznek –, amikor a 2000-es évek elején azt javasolta, hogy az üzletportálok, cégérek idegen nyelvű üzeneteit ugyanott magyarul is tegyék közzé a bérlők/tulajdonosok. Az indítványból törvény lett, még egy bizottság is felállt a jogkövetést ellenőrizendő, de valójában még egyetlen hír sem jött arról, hogy bárkit megbüntettek volna – noha, mint látható, igen kevesen vannak, akik nem hánynak fittyet a jogszabályra. Pölcz szerint egyébként nem is nagy baj, hogy így alakult, meglehetősen ingoványos talajra tévedtek ugyanis; itt van például a jó öreg „pub” kifejezés, amelyet ugyan le lehetne fordítani, mondjuk, „angol kocsmára”, de azért ez elég suta lenne, ráadásul itt Magyarországon (igen kevés kivétellel) ugyanúgy nem fejezné ki az igazi angol kocsma lényegét, mint a pub szó.
A fiatal nyelvész amúgy sem gondolja, hogy az idegen szavak beáramlása különösebb veszélyt jelentene édes anyanyelvünkre. Természetesen reflektálni kell az aggodalmaskodók észrevételeire, akik úgy látják, hogy az angol kifejezések elterjedése miatt egyre nagyobb bajba kerül a magyar, de – és ebben nagyjából egyetért akár a legliberálisabb irányzat képviselőivel is – nyelvünk olyan, mint egy élő organizmus, amely folyamatosan változik, formálódik, amire a nyelvhasználóknak szüksége van, azt befogadja, amire nem, azt kilöki magából, tehát nincs szükség különösebb külső beavatkozásra. Gondoljunk csak bele, miről tudnánk ma beszélni például a török jövevényszavak nélkül – legfeljebb a halászatról és a gyűjtögetésről – , de ha a népvándorláskor lettek volna ilyen elszánt nyelvőrök, akkor nyilván a török ellen hadakoztak volna – jegyezte meg Pölcz.
Más kérdés persze – tette hozzá –, hogy öröm, ha bizonyos fogalmakat sikerül szépen magyarítani: ilyen volt például a computerből lett számítógép vagy a homepage-ből született honlap. De nem kell erőlködni, ráadásul fölösleges is, az idegen kifejezések ugyanis jóval nagyobb tempóban jönnek annál, hogy már érkezésükkor meg lehetne találni a megfelelőjüket – márpedig nagyobb spéttel még próbálkozni sem érdemes. A legjobb példa erre talán az e-mail helyére szánt „villámposta”, amely jó hangulatú és kifejező ugyan, de túl későn jött ahhoz, hogy a már javában gyökeresedő e-mailt (netán e-milt) kiüsse.
Pölcz Ádám nagyjából ugyanígy vélekedik a nyelvvédők másik nagy mumusáról, a szintén gazdagon burjánzó, ún. „édi nyelvről” – hozzátéve, hogy ő maga sem szereti ezt a fajta nyelvet. A télálló burgit, a lilakápit és a sertéspörit ugyan valóban nem lehet különösebben szeretni, nem is tudjuk, hogy meddig maradnak velünk (talán nem sokáig), de az is igaz, hogy az érzékenyebb publikum annak idején nyilván a fagyiért és a csokiért sem volt odáig – s lám, tetszik, nem tetszik, mégis a nyelv szerves részei lettek. Mindent egybevetve: a magyar nyelv valójában se nem romlik, se nem javul. A doktorandusz szerint ez a kérdés valójában nem is értelmezhető, mint ahogy például az sem, hogy a „bizony por és hamu vagyunk” akkor most visszalépés-e az „ysa pur es chomuv ouogmuc”-hoz képest, avagy netán ellenkezőleg.
Pölcz mindezek alapján vallja: a magyar nyelvre – ahogy a többire – csupán egy veszély leselkedik, tudniillik, ha kihalnak, akik beszélik. Tekintve azonban, hogy a magyar a legtöbbek által beszélt nyelvek listáján a negyvenedik – tehát a világ hozzávetőleg kétezer nyelvét nézve meglehetősen jó a helyezése –, emiatt, legalábbis egyelőre, kár volna aggódni. A határon túl élő magyarság helyzete természetesen más, ott lényeges szempontként figyelembe kell venni az adott állam nyelvének hatását is.
Ez esetben viszont felvetődik a kérdés: miért és miként lehet és kell ápolni a magyar nyelvet a XXI. század elején?
A válasz: a 2007-ben megboldogult, Beszélni nehéz! című szép emlékű rádióműsor-folyam alapjain országszerte létrejött Beszélni nehéz!-köröket felkaroló Anyanyelvápoló Szövetség eleve nem valami ellen, tudniillik a (vélt) nyelvromlás ellen jött létre, hanem olyan, vitathatatlan és örök értékek megőrzése és továbbörökítése érdekében, mint a szabatosság, a helyes hangsúlyozás, hangképzés, tagolás és kiejtés. Az értékközvetítésnek több útja és módja van, az egyik lehetőség a Beszélni nehéz! utódműsora, a Katolikus Rádión kéthetente jelentkező Szóról – szóval c. program, amely komoly tömegeket mozgósít érdekes nyelvi feladványaival, részint ott vannak az ugyancsak általános, középiskolai és egyetemi/főiskolai nyelvi versenyek, amelyek iránt szintén nagy az érdeklődés, valamint az internet: a Facebookon is egyre többen kíváncsiak a Szövetség tevékenységére határon innen és túl.
Koleszban? Koleszben?
Idén hétéves a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda e-nyelv.hu című portálja, ahol profiktól – főként nyelvészektől és magyartanároktól – érdeklődhet az elbizonytalanodó nyelvhasználó a zavarba ejtő szavak helyes írásmódjáról. Mint megtudtuk, hetente hetven-nyolcvan érdeklődő kopogtat a portál ajtaján, a kérdések-feleletek száma lassan eléri a tízezret. A típuskérdések közül legtöbb az úgynevezett mozgószabály okszerű alkalmazására, tehát a hosszú, összetett szavak írásmódjára irányul (pl: csuklósbusz-vezető, ortopédcipő-készítő – ha máshol választanánk el ezeket, mókás lenne az eredmény), sokan a rövidítések írásmódjának mibenlétét firtatják (Zrt.? zrt.? Kft., kft.?), ugyancsak sokan a hangrendi illeszkedések elfogadott írásmódját (férfival? férfivel? – speciel mindkettő jó –, koleszban vagy koleszben? – a vegyes hangrendű szavakhoz mély toldalék jár). A publikumot továbbra is izgalomban tartja a kérdés, hogy az 1.-én, az 1-én vagy az 1-jén-e a követendő megoldás (az utolsó), és egyre többeket érdekel bizonyos szleng-szavak jelentése – legutóbb valaki a „trollkodik” kifejezésnél akadt meg nagyon (kellemetlenkedik, kötekedik).
