Most akkor Björk szép vagy sem?

Szerintem szép. Szerintem a zenéje is bőven túl van a szép és okos muzsika határán, már ha van ilyen határ egyáltalán. Hogy a Björk-dallal való munka nem ér véget akkor, mikor a hangmérnök meló után áramtalanítja a stúdiót, vagyis hogy ez az egész projekt nagyon ki van találva, azt például az is bizonyítja, hogy legutóbbi, Biophilia című stúdiólemeze komplett projektszámba ment. Egyrészt azért, mert a dalok megszólaltatásához egyedi hangszerek készültek, másrészt pedig azért, mert a stáb minden számhoz iPad-applikációt faragott. Mi ez, ha nem tudatosság, új idők új szeleinek vitorlába fogása?

A 2011-es Biophiliát nem véletlenül, és nem is csak példaképpen hozom most elő. Az év eleji lemezsivatagban talán érthető, ha a tavalyi esztendő végének termésénél időzünk még egy kicsit – 2012 utolsó negyedének egyik legkeményebb korongja pedig a nevezett művésznő Bastards (körülbelül: Fattyúk) című anyaga volt. A Bastards úgynevezett remixlemez, vagyis korábbi dalok vendégproducerek általi újragondolásait tartalmazza. A megrögzött Björk-rajongókat nem kecsegteti különösebb meglepetéssel: ezek a remixek megjelentek már itt-ott. Éppen ezt az itt-ottságot, a szétszóratást szerette volna enyhíteni Björk, amikor egy lemezre terelte a feldolgozásokat. Ezenkívül azoknak is kedveskedik a koronggal, akik nem jeleskednek az (illegális) zeneletöltés területén, mégis kíváncsiak, ki mit gondol kedvencük aktuális dalairól. Sokan sokfélét gondolnak.

A 13 számot kínáló Bastards tehát a Biophilia anyagából válogat. A Chrystalline-ból két új verziót is az arcunkba küld, egyet az elején, egyet a végén, Omar Souleyman és Matthew Herbert jóvoltából, helyre kis keretes szerkezet. Sacrifice-ból is kettőt találunk a tracklistán, az egyik ugyancsak Herbert munkája, a másik az egyelőre még csak kétlemezes sacramentói trió, a Death Grips nevét dicséri. Ezenkívül a Mutual Core (a These New Puritans és már megint Herbert), valamint a Thunderbolt című dalokból is két-két remixet rejt a pakk.

A Sacrifice ráérősen bandukoló Death Grips-féle mutációja, valamint Alva Noto Dark Matter remixe – nálunk ezek a lemez csúcspontjai. Ja, és a Virus éterien lebegő újragondolása, amiért Hudson Mohawke tehető felelőssé. A Virus érdekessége még, hogy az eredetit Sjónnal, a kevés világhírű izlandi író egyikével készítette Björk. A felsoroltak mellett új zenét készített a Björk-dallamok és -szövegek fölé Mark Bell, Hudson Mohawke, 16bit, Alva Noto, a The Slips és a Current Value is – és úgy halljuk, senki sem lazáskodta el a melót.

Egy ilyen gyűjtemény legelébb is akkor tud működni, ha amellett, hogy megtartja az eredeti opuszok néhány elemét, olyan értékeket rendel a dalokhoz, amelyek új színnel gyarapítják azokat. Vagyis: a jó remix, bár minden körülmény erre predesztinálná, mégsem hat másodlagos frissességű anyagként. A Bastards pedig szerencsére beváltja a hozzá fűzött szép reményeket.

Korongon és vásznon

Állítólag már kétévesen kívülről tudta A muzsika hangja című musical összes dalát, majd ötévesen kezdett zeneiskolába járni. Ma Björk Izland egyik legizgalmasabb és legismertebb zeneipari terméke.

A nyolcvanas éveket különféle zenekarokban zenélte át, végül úgy döntött, szólóban folytatja tovább, és ’93-ban megjelent Debut című bemutatkozó korongja, mely számos díjat nyert el. És innen tényleg nincs megállás: sorra jönnek a jobbnál szokatlanabb albumok, Björk belekóstol szinte mindenbe, így keveri ki a maga sokak által gyűlölt, még többek által szeretett elixírjét.

A több tízmillió eladott lemez mellett filmes karrierrel is büszkélkedhet: a Táncos a sötétben című Lars von Trier „musicalben” játszott főszerepéért Cannes-ban díjazták.

Szép vagy sem?