Sokkal kevésbé ismert a magyarul olvasók számára, hogy a lengyel zsurnalisztika az interjú műfaját is gyakran és sikeresen emeli be az irodalomba. Az év elején halt meg Teresa Toranska, aki a műfaj egyik klasszikusa volt. Az ő interjúi gyakorlatilag átfogták a teljes lengyel huszadik századot, és érintették a huszonegyediket is. A nagy áttörés az első sorozat volt, amelyet 1980–1981-ben kezdett el írni. Ez lett a később több nyelvre lefordított Oni, magyarul Ők.

A könyv 1985-ben jelent meg, természetesen az illegális könyvkiadásban, de hamar kikerült a nemzetközi könyvpiacra is. Magyarul már 1987-ben olvashatták, akik hozzájutottak a Demszky Gábor által vezetett AB Független Kiadó terméséhez. Toranska azonban nem fejezte be az egykori kommunista vezetők bemutatásával. A rendszerváltás után újabb hatalmas interjúfüzért készített a korábbi ellenállás, a Szolidaritás vezetőivel. Ennek a címe „Mi” lett.

Később sorra jöttek a hasonló könyvek. A Gierek-korszak és szükségállapot idejének vezetőivel Voltak címmel készült kötet, amelyben többek között Wojciech Jaruzelskivel és szóvivőjével, Jerzy Urbannal beszélgetett. Kiadott egy interjúkötetet Vagyunk címmel is: ebben azok szólnak, akiket 1968-ban kényszerített a rezsim emigrációba. Toranska a jelen politikusait sem kerülte el. Vannak –Beszélgetések jó érzésekről című kötetében Bronislaw Komorowski, a jelenlegi államfő is beszél. Ebben a kötetben a történelem mellett (azzal együtt) az érzelmekről, kudarcokról, tévedésekről is beszélteti hőseit.

A lengyel interjúiskolának vannak más nagyágyúi is. Ide kell sorolni mindenekelőtt a riporterek között is az első helyek egyikén említett Hanna Krallt, aki igen gyorsan nemzetközileg ismert lett, miután megjelent interjúja Marek Edelmannal, az 1943-as varsói gettólázadás utolsó életben maradott vezetőjével. Ezek az interjúk nem azonosak az úgynevezett életútinterjúk többségével. Toranska, amikor az Őket írta, tökéletesen idegen terepre tévedt. Nem ismerte a régi elvtársak világát, családjában nem voltak párttagok, taggyűlésekről sem nagyon hallott korábban.

Ráadásul ezeket az embereket senki nem tartotta fontosnak akkoriban, már a „történelem szemétdombján” lévőnek gondolták őket. Az első és azt követő többi interjúkönyv azonban valóságos képet alkotott a lengyel legújabb kori történésekről. Meglehetősen szubjektív töredékek ezek, de egészükben mégis valósak. Toranska több interjút is adott, amelyekben meghatározta a maga alkotói módszerét. A legfontosabb talán az őszinteség. „Nem szabad becsapni, nyíltnak kell lenni. »Nem értek egyet önnel.« Ezt ki kell mondani, vagy azt: »Gondolja, hogy igaza van?« Nem szabad egyetértést szimulálni.”

A történelmi interjúkra a szerző mindig rendkívül alaposan készült fel, másokat is megkérdezett a dologról, beleásta magát hőse sztorijába. Egy-egy interjúalannyal 15-20 alkalommal találkozott. Az elkészült interjúkat ő beszélgetésnek nevezi, a sok-sok órás felvétel néha 150 gépelt oldalra rúgó jegyzőkönyvét rövidítette a harmadára, negyedére. Az alany mindig csak a saját szövegét, saját véleményét olvasta vissza. „Nincs kérdés, amelyet nem lehet feltenni” – mondta egy interjúban. „Ha látom, hogy nem húzom ki belőle a választ, megváltoztatom, vagy fokozatosan közelítem meg. Mindenről lehet kérdezni, de megfelelő módon. Az éles kérdéseket is nyugodt hangon teszem fel, hiszen választ akarok kapni, és nem szeretném, ha kidobnának.”

Toranska díjat kapott a Wojciech Jaruzelskivel készített interjújáért. A tábornok 2005-ben ült le vele beszélgetni. Az újságírónő tudta, hogy a szükségállapot bevezetésének szükségességéről akar szólni, de ez őt nem érdekelte. Jaruzelski addigra legalább két könyvben megírta, amit el akart mondani. Sokkal érdekesebb volt számára az ember. A tábornok evolúcióját akarta ábrázolni. Azt, hogy a kelet-lengyelországi, katolikus internátusban nevelkedő földbirtokosi származék hogyan lesz lelkes kommunista katonatisztté, tagad meg mindent, miközben megőrzi a belénevelt értékeket.

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a lengyel minőségi sajtó közölte, közli ezeket az írásokat, és ahogy Toranska művei, úgy mások interjúi is megjelennek könyv alakban. A lengyel interjúiskola elválaszthatatlan a Toranska által teremtett normától: az igazság kedvéért, a részletek teljes bemutatása érdekében szembe ment azokkal, akiket egyébként emberileg kedvelt. Ha valaki többet, emberibbet akar megtudni a lengyelekről, a történetükről, a könyveiből megtudhatja. Magyarul sajnos nem hozzáférhetők. Az írónő még váratlan halála előtt is egy újabb könyvön dolgozott, amely a 2011. áprilisi szmolenszki repülőkatasztrófáról, annak körülményeiről szólt volna. Ezt már nem tudta befejezni.