A Gobbi Hilda Terem ruhatárrá alakított színpadára bravúrosan lopják vissza a színházat. Tenki Réka többször is megnyugtat, hogy mindjárt kezdődik az előadás, megnyugtat akkor is, miközben a (meglehet felbérelt) későn jövők kabátja a fogasokra kerül, aztán már Másaként Kosztya darabjának kezdését ígéri. Hiába ismerem fel a trükköt első megszólalásakor, mégis meglep a gesztus természetessége, egyszerűsége, amivel a ruhatárrá lett játéktér visszaalakul színpaddá.

Sok izzadságos szöveget olvastam és sok kényszeres próbálkozást láttam az úgynevezett negyedik fal lebontására, de ilyen finom, játékos természetességgel megvalósulni még sohasem láttam. Ehhez Menczel Róbert díszlete is hozzásegít. A fő színtér T alakú, emelt folyosó a ruhafogasok fala előtt, amelynek tetejéről mintegy mellvéd mögül lehet lenézni és lebeszélni. Szereplő bárhonnan felbukkanhat, még a fogasfal közepén rejtőző ajtón át is, mit sem törődve a konkrét helyszínekkel. Mint ahogyan Nagy Fruzsina jelmezei sincsenek tekintettel évszakra, időjárásra, csakis jellemhez és helyzethez igazodnak.

A képzeletbeli negyedik fal persze mindig újraépül, bármilyen erővel törnek is át rajta a színészek, néha fizikailag is, néha csak szuggesztivitásuk erejével, mint például amikor Kulka dalolgatva érkező Dornként a mellettem ülő hölgynek énekel egy régi slágert. Mégis, a negyedik fal vissza-visszaépítése talán még jobban tetszik, mint a lebontása. Az, hogy amint elkezdődik a játék, a színészek színészként kezdenek viselkedni: játszani kezdenek. Alakítanak. Mégpedig remek karaktereket.

Nagyvonalú rajzokat, amelyeket nem a pepecselő árnyalás, hanem az erő, a lendület, a színészi jelenlét intenzitása tölt meg élettel. Nagy élvezet látni Blaskó Péter színesen, mosolygósan panaszkodó vén Szorinját, Szarvas József látványosan bunkó intézőjét, Kulka öregedő gigerlinek játszott nőgyógyászát, Nagy Mari fájdalmasan szerelmes, idősödő asszonyát és különösen kettejük bonyolultan banális kapcsolatát, Tenki Réka undorodva szétzüllő Másáját és kényszerű viszonyát Fehér Tibor szándékoltan fakó Medvegyenkójához.

Egészen másféle gyönyörűség Básti Juli éles, agresszív játéka, amivel Arkagyina öntelt és öntudatos önzését, lehengerlő egocentrizmusát karikírozza, és végképp másféle szín és stílus Tompos Kátya finoman, már-már zárkózottan fogalmazott Nyinája. Egyáltalán, a fiatalok világa sokkal fakóbb, szárazabb, egyhangúbb, zárkózottabb, mint az öregeké. Nyina mélyen rejtőzködve, belül hordja a lelkét, kezdeti kislányos, szerelmes lelkesedését éppúgy, mint később kiürült-kiszáradt bölcsességét.

Földi Ádám jól kitalált, bár kicsit görcsösen megvalósított Trigorinja is a fiatalok közé tartozik itt: feszülten mélabús, izgágán kiábrándult gyenge jellem, sikerei ürességének, önnön jelentéktelenségének fanyar tudatában. Farkas Dénes két Trepljovot játszik: először lázas-érzékeny, nagy, látomásos reményeihez mérten kicsi lélek és tehetség, majd szemüveges, okos realista válik belőle. Meghallgatja Nyinát, átlátja, mivé lett, és levonja a konzekvenciát. Józan megfontolással távozik a világból.

Látomásos jelenetét csak ezután halljuk meg először magyarul. Tompos Kátya a maga helyén oroszul mondja el, és később is oroszul idéz belőle. Kosztya halála után a végképp kiábrándult Mása idézi fel a szöveget, mintegy gyászbeszédként. Aztán bemondja az első kezébe akadó kabát ruhatári számát. Vége az illúziónak, vége a színháznak.

A fő színtér T alakú, emelt folyosó a ruhafogasok fala előtt