Foghíjból indul a fűrész
Amúgy Kalkán Mátyás két lányt nemzett, így belenyugodott abba, hogy nem lesz, aki a családban továbbvigye a mesterségét, hiszen akkortájt elképzelhetetlen volt (és ma is csaknem az), hogy egy lány efféle férfidolgokba ártsa magát. Aztán a könyvelőként, majd kereskedőként dolgozó Mária ötvenévesen faragott egy maszkot az unokájának, és ráébredt, hogy a busóvér nem válik vízzé. Azóta farag.
És farag Mária tanár fia is (aki Baranyában nem kapván állást, Ausztriában dolgozik). Mária és a fia falon lógó maszkjai közül könnyű kiválasztani, melyikeket faragta az asszony: figurái kerekebbek, szelídebbek. Mellesleg remek játék összevetni a mohácsi busómaszkfaragók álarcait, és abból következtetni az alkotók egyéniségére. Bár ők általában szerényen tiltakoznak ez ellen, mondván, nem annyira a saját bensőjük jelenik meg egy-egy álarcon, hanem a tradíció és a gyakorlatiasság. Hogy a két utóbbi fogalom mennyire összefügg, azt jól bizonyítja például a maszkok összeálló szeme.
Ez egyrészt a dorbézoló busók delíriumos állapota okán indokolt, másrészt azért is szükséges, mert ha a maszk nem bandzsítana, akkor az álarc viselője nem látna ki (lévén az ember szemtávolsága kisebb, mint egy maszké). S e maskaráknak nemcsak azért fontos a rettentő orr, hogy az arc férfiasságot és erőt sugározzon, hanem azért is, hogy a maszk gazdájának orra kényelmesen elférjen.
A busómaszkok egy-egy foga gyakorta hiányzik, ami erősíti duhaj, verekedős karakterüket, ám praktikus is ez a hiány, hisz a fogsort a faragók úgy alakítják ki, hogy az álarc szájának egyik sarkában előbb lyukat ütnek, és azon átdugva indítják el a fogsort kimetsző fűrészüket. A legtöbb busóálarc nevetős. Amikor ennek miértjéről kérdezem a mohácsi faragókat, akkor azt a felelik, hogy a karneválon a jókedvé a főszerep, na meg ők is vidám emberek, és ritkán vagy csak rendelésre készítenek búvalbélelt maszkot. Mellesleg a maszkfaragás abból a szempontból nem egy boldogságos szakma, hogy megélhetést sosem biztosított.
Száz-kétszáz éve a mohácsi sokácok csak maguknak faragtak álarcot a hosszú téli estéken, a mai faragók viszont már piacra dolgoznak – de legfeljebb farsang idején jutnak elegendő megrendeléshez. Ez még azokra is igaz, akiknek kiállításaik vannak, és akiknek a munkásságát rangos szakmai díjakkal ismerik el. A díjazottak is gyakran alkalmi és közmunkából tartják el családjukat. A 46 esztendős Élő József építkezéseken dolgozik, ám munkája alig van. A negyedszázada maszkot faragó férfi mégse búslakodik:
– Azért mosolyognak a maszkjaim, mert én is sokat nevetek – mondja, de később azért bevallja: a mosolygó maszk felfelé kunkorodó szája sarkát könnyebb is kifaragni, mivel úgy esik a fában a szál iránya. Pávkovics Péter is mosolygós maszkokat farag, ám a főállásban szobafestőként pénzt kereső, 35 éves férfi szívesen torzítja szélsőségessé álarcait. Különösen expresszív, ha a maszkot koronázó kosszarvat vagy marhatülköt aszimmetrikusan rögzíti, mert attól a figura irgalmatlanul duhajjá és hadviseltté válik.
A legszélsőségesebb maszkokat alighanem Rosta Endre faragja. Az ő álarcain a pofacsont a szokásosnál is erősebb, és a szem és a száj kap egy füstös bevonatot: mindezektől a figura még vadabb lesz. A hatást néha a száj két sarkából kivillanó agyarral fokozza. Amúgy a 37 éves Rosta Endre átlagos termetű férfi, szemüvegével és mesélőképességével inkább tűnik tehetséges befektetési ügynöknek, mint busólelkű őslénynek.
Amikor ezt megjegyzem neki, nem vitatkozik: – A maszk kifejezheti, hogy milyen vágyaink vannak, de azt is, hogy el szeretnénk rejtőzni egy másik egyéniség mögé. Aki a busójáráson felvesz egy maszkot, az gyakran azért választ szélsőséges arcot, hogy ne ismerjék fel, és szabadon mulathasson. Az idén erre február 10-én lesz alkalom, akkor tartják a busójárást. Addig a kéttucatnyi mohácsi maszkfaragó gőzerővel dolgozik.
Ki maszkokkal teli sátrával települ majd ki az utcára, ki meg a műhelyében tart interaktív bemutatót a turistáknak. A 2009-ben a világ kulturális örökségének részévé nyilvánított mohácsi busójárás az elmúlt években tízezreket vonzó attrakcióvá vált, és tavaly már kilencszáz álarcos vonult végig a Duna-parti városon kereplőkkel, buzogányokkal, ördögkerékkel és ágyúval felszerelkezve. A maszkfaragók nagyon készülnek, rajtuk az idén sem fog múlni.
