Tényleg, mi lenne?

Vannak könyvek – az utóbbi időben itthon is egyre több – amelyeket nehéz volna beskatulyázni: ez klassz lesz a gyerek szülinapjára, ez a barátnőnek karácsonyra, ez meg az óvó néninek pedagógusnapra. Ezeket a könyveket azért viszi haza az ember, mert otthon a helyük, a polcon.

Azzal együtt, hogy a vásárlónak fogalma sincs, miért és kinek veszi le onnan legközelebb. Én mindenkit biztatok, hogy a Csimota Kiadó friss köteteit vegye le minél gyakrabban a gyereke kedvéért is. Mert bár Design-sorozatuk legújabbja – a Hófehérkét, a Piroskát és a kismalacokat követő – Csizmás Kandúr felnőttet is elszórakoztató dizájnmunka, kínálhatjuk óvodásainknak-iskolásainknak, mint afféle vizuális csemegét.

Kísérletezzünk bátran, és nyugodjunk meg: vége már annak a fáradt pasztellkréta-színben úszó gyerekkönyvérának, amelyben az állatszereplők egységes golyófejjel, az emberfigurák tuskó végtagokkal, üveges tekintettel és sültszalonna-szerűen széttárt ujjakkal bitorolták a drága oldalakat.

A felolvasó szülőt pedig gyakran fogta el az érzés, hogy az aznapi rajztermés különb volt az oviban. Mára a kínálat beláthatatlan, a kiadói verseny kőkemény – és nemcsak a szövegek meg az illusztrációk terén (az utóbbi kategóriába egy ideje már a montázsokat, metszeteket, képregényeket, fotókat, sőt festményeket is bele kell érteni). Hanem a témák is versenyeznek, nincs most itt hely leírni, hogy milyen komolyan. Annyi azonban kijelenthető, hogy Csimotáék jó ideje különösen nagyvonalúan kísérleteznek (lásd: toleranciasorozatukat vagy papírszínház-kiadványaikat).

Az plusz szerencse, hogy ezen felbuzdulva nem esnek túlzásokba. Mondhatni, érzékenyek. Tartalmilag és formailag. Az öt darab tízszer tízcentis könyvecskéből álló Csizmás Kandúr alkotóinak mindössze a formátumot és a feldolgozandó mesét írta elő a kiadó – ezzel technikák kavalkádját idézte elő. Így a grafikus Stark Attila képregénnyé rajzolta, filctollal kontúrozta, szkennelte és photoshoppal színezte a történetét, a tervezőgrafikus Paulovkin Boglárka könyvében metszetekre emlékeztetnek az illusztrációk, amelyeket ecsetfilccel, egészen érzékeny vonalakkal rajzolt.

Csernus Ági tárgyfotókkal: malomforma mesekeksszel, szamár alakú marcipánnal, piros gumicsizmával, legóvárral és plüsspatkánnyal dolgozott, Carolina Búzio pedig papírból vágta ki, és úgy fotózta le a Csizmás Kandúr-sztorit. A kedvencem mégis Bodonyi Panni minimal artos grafikasorozata, teli a legjobb fajta humorral, két oldalba sűrített hagyatéki eljárással, ágyékát élő hallal takaró pucér herceggel, patkánnyá változott bugyuta óriással, piszokul pimasz Csizmással.

Egészen más kategória a Csimota kiadó Franciaországból adaptált papírszínház-sorozatának legfrissebb darabja, amely jobban hasonlít egy apró bábszínház hajtogatható kulisszáihoz, mint egy szokványos mesekönyvhöz. A papírszínház (kamishibai) az 1920-as évektől kezdve népszerű műfaj Japánban, buddhista papok azonban már állítólag ezer évvel korábban ilyen táblaszerűen felállított, cserélgethető papírlapokra írt leckékkel szemléltették tanaikat.

A miniszínház egyik előnye a hagyományos kötetekhez képest – amelynek képeit csak a felolvasó szülő vagy az óvó néni látja –, hogy ez az asztalon állhat, mindig szemben a gyerekekkel, karton- vagy fakeretében mesénként 15-20 kihúzható képpel. A mesélő kivesz egy lapot, amelynek a hátulján kicsiben látja a közönség által éppen nézett képet, onnan olvashatja az ahhoz tartozó szöveget. A Thierry Lenain szövegével (Tóth Krisztina fordította) és Olivier Tallec illusztrációival megjelent Mi lenne, ha… című albumot nevezik filozofikus mesének, bár szerintem nem mese, hanem egy leheletfinom rajzokkal körbefestett tükör. Épp, hogy csak látjuk benne magunkat, épp, hogy csak látja benne magát a gyerek, de ez pont elég. Úgy kezdődik, hogy a gyerek a saját szigetén üldögél, bámulja a világot és töpreng.

Ötletel, hogyan lehetne okosabban felhasználni a háborús fegyvereket, az egyenruhákat. Esőt fakasztani a sivatagban, tejjel keverni a folyók vizét. Újra elosztani a pénzt, a kenyeret, a levegőt, a földet. Elűzni a parancsolókat. Átmosni az óceánt, leülni a partjára, álmodozni. Erdőkben csavarogni és beléjük veszni. Megtanulni ölelni, és nem félni a csóktól. És miután a gyerek még utoljára a világra pillant a szigetéről, komoly döntést hoz. Hogy miről, az persze nem írható le itt. Ami viszont igen: libabőrös katarzist mindig a legtisztább, legegyszerűbb dolgok okoznak.

Bodonyi Panni, Carolina Búzio, Csernus Ági, Paulovkin Boglárka és Stark Attila: Csizmás kandúr. Csimota, kötetenként 10 oldal, 990 forint

Thierry Lenain–Olivier Tallec: Mi lenne, ha… Csimota, 18 oldal, 3400 forint

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.