Világjárók Szegeden

A világot járják, de most januárban Szegeden együtt dolgozik a két nemzetközi hírű művész: Oliver von Dohnányi karmester és Szabadi Vilmos hegedűszólista. Mögöttük – illetve a karmester előtt – Bartók, Kodály és Dohnányi Ernő műveit a Szegedi Szimfonikus Zenekar kelti életre.

Dohnányi Ernő, a pozsonyi származású zeneszerző szegről-végről rokona Oliver von Dohnányinak, aki Trencsénben született 1955-ben, és olyan neves mesterek alatt tanult, mint Franco Ferrara. Többek között a Szlovák Nemzeti Operaház igazgatója, de nemcsak Szlovákia és Csehország zenekarainak dirigált, szerte a világban megfordult. Itthon Pécsett, Miskolcon és Budapesten is dolgozott már, a magyart remekül beszéli.

Szabadi Vilmos hegedűszólista szintén megjárta már a világot, egészen a távol-keleti országokig eljutott, Japánban, Dél-Koreában és Tajvanon is szólt hegedűje. Nem is akármilyen: a magyar állam kollekciójából való hangszere Laurentius Storioni 1778-ban készített cremonai mesterhegedűje! A Zeneakadémiát 1983-ban végezte el, egy évvel később, alig 25 évesen ő volt az intézmény legfiatalabb tanára.

A műsor pedig ínyenceknek való. Klasszikus zenében már a XX. század első felének szerzői is moderneknek számítanak, és mindhárom zenemű sok-sok újítást hozott a maga korában. Ezúttal Kodály Zoltán Galántai táncok című műve, Dohnányi Ernő d-moll hegedűversenye és Bartók Béla Concertója hangzik majd föl.

Külön érdemes figyelni arra, hogy nemcsak Bartók, hanem Kodály is milyen invencióval nyúlt a népzenei hagyományokhoz, milyen lenyűgöző koncertmuzsikát teremt a cigányzenészek eredetileg talpalávalónak szánt galántai tánczenéjéből.

I!

01. 22.

KEZDÉS: 19.30

HELYSZÍN: Szegedi Nemzeti Színház (Szeged, Vaszy Viktor tér 1.)

FELLÉP: Oliver von Dohnányi, Szabadi Vilmos, Szegedi Szimfonikus Zenekar

JEGYÁR: 1600–2000 Ft

 

Szegedi Szimfonikusok
Szegedi Szimfonikusok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.