Kedélyes lemondás

2013-01-18

„Nézze, kedves Rózsikám, van egy bizonyos életkor és egy bizonyos családi állapot, amikor a magamfajta embernek akkor is bocsánatot illik kérni, ha megsértik… És különben is, nem mindegy? Spanyolországban naponta tízezer ember lövi egymást agyon, Angliában van egymillió munkanélküli. Mostmondja már, hogy Hammerschmidt Miklós azt mondta egy Váci utcai drogériában Sípos Lajosnak, hogy lopja a kölnit.”

Sípos Lajosnak, az örök beosztottnak igaza van, legalábbis az ő igaza a darab igazsága is. A világgazdasági válság legvadabb tombolása után kevéssel, a spanyol polgárháború elején Hammerschmidt Miklós, az illatszertár öregedő tulajdonosa nem tud uralkodni az indulatain, mert rájön, hogy megcsalja a felesége. Az a legkevesebb, hogy egy másik beosztottjával, nem azzal, akire tippel. Mert hát – jön rá ő is végső soron – „egy bizonyos életkoron” túl már nem mindegy nemcsak az, hogy kivel, hanem hogy egyáltalán megcsalják-e? Mit változtat ez azon, hogy együtt öregedtek meg, és mit változtat az a megöregedésen, hogy az asszony képtelen beletörődni, és számító „taknyosokkal” kezd? Csak még egyértelműbbé teszi. A darab végén Hammerschmidt szépen hazamegy. Mikor kiderül az ártatlanul meggyanúsított segéd számára is, hogy az a lány, akivel másfél éve szerelmi levelezést folytat nélkül, hogy ismerné, akiről úgy hiszi, szereti, azonos azzal a kolléganőjével, akivel képtelenek elviselni egymást, úgy dönt, hogy akkor beleszeret a Balázs Rózsa kisasszonyba. Sejthető, hogy majd megöregszenek együtt ők is. Egy bizonyos koron túl, mikor már mindkettejüknek házasodni kéne – hát nem mindegy? Kedélyesen lemondó túlélő bölcsesség ez, amelyet Örkénytől is ismerünk. Egyetlen, rég elsüllyedt világ lakói ezek, konferanszok, ügyes, finom kis semmiségek és remekművek. Az Illatszertár is közéjük tartozik. Mégha mindazonáltal egyáltalán nem is mindegy. Nincs az a kor vagy családi állapot.