Voltam én már magyar miniszterelnök hivatalos látogatásán Borsodban, és ha nem lett volna irányító masinám vagy térképem, akkor is könnyen eligazodom: olyan szépen tisztogatták arrafelé az árkokat mindenütt, hogy öröm volt nézni. Egyetlen parkban sem kornyadozott a muskátli feje, mintha előző nap ültették volna őket az ágyásba katonásan bele, és friss kátyúzások mutattak helyes utat. Vissza már másfelé mentem, arra bizony nem volt egy kackiás muskátli, egy szépen nyírt árokpart sem, arról nem beszélve, hogy egy leszakadt híd miatt kerülni kellett jó pár kilométert.

Ilyesmi persze a tengeren-, sőt még a csatornán túl se fordulhatna elő, hisz épp a valóság varázsa veszne végleg vele. A Spektrumon futó Beépített főnök sorozat arra épül, hogy egy nagy angol, amerikai vagy ausztrál cég első embere fogja magát, kicsit átfazonírozva, mondjuk szakállat vagy épp bajuszt növesztve, netán parókát ragasztva, márkás öltönyét farmerre és hosszú ujjú pólóra cserélve „lemegy” vállalatbirodalma valamelyik telephelyére, üzemébe, és ott beáll dolgozni a többiek közé. Persze bénázik, elejti a dobozt, rosszul rakja össze az alkatrészeket, telefonos ügyfélszolgálatban „leuramoz” egy panaszos hölgyet, és métereket szalad, amikor meglátja a diszkó után kitakarítandó mellékhelyiségeket. Mindeközben beszélget a saját alkalmazottaival, akik bizony elmondják neki, hogy ott „fent” a hülyék ostoba intézkedéseket hoznak, nem jól szervezik meg a munkát, s mennyivel jobban menne a végeken, ha másképp lenne minden, mint ahogyan van.

Aztán jön a hepiend, a főnök főnökké vedlik vissza, magához rendeli azokat, akikkel pár napot együtt dolgozott, és jól megjutalmazza őket. Van, akit nyaralni küld, akad, akit más munkakörbe helyeztet át, hogy a nehézmunkától ne fájjon annyira a háta, és előfordul, hogy egy egész részlegnek GPS-t vásároltat, ne tévedjenek el, ha ügyfelekhez kell rohanni. Vezetői tréningekre, továbbképzőkbe iskoláz be vagy előléptet munkatársakat, a végén pedig egy „összdolgozói” értekezleten értékeli a tapasztalatokat.

Szem nem marad szárazon. Legfeljebb a mi kelet-európai agyunk csodálkozik kissé, milyen oldottan beszél egy beosztott a főnökével, nem szorul görcsbe a gyomra, amikor amaz leleplezi magát, és nem kér sűrűn bocsánatot, amiért nem volt elég kedves vagy segítőkész, netán jól leordította, mikor még álruhás korában elvétett valamit.

Nálunk egy ilyen sorozat kudarcra lenne ítélve.

A főnök nem tudna beosztottként viselkedni, a beosztott meg azonnal kiszúrná, hogy valami nem stimmel. Ráadásul jól tudjuk, az igazságosság már Mátyás halálával odalett, álruhás királyok rég nem róják ezt a vidéket, ha elvegyülnek is a nép között, akkor felismerhető módon kolbászt töltögetnek, váratlanul megszállnak egy gyerekotthont és kifizetik az elmaradt villanyszámlát, vagy épp beköltöznek pár napra az Avasra. De mindebből soha nem vonnak le semmilyen tanulságot, pláne nem változik semmi. Élünk tovább, ahogy eddig.

Kivéve persze a gyevi bírót.