Egy-egy mű többkarakteres, időben-stílusban-technikában fölfogásban távol álló fölvételét veszik elő, csupa nagy, de egészen eltérően nagy előadóval játsszák le a különböző részleteket. Papp Márta vendégével (ezúttal a fiatal zeneszerző és zenetudós Kerékfy Mártonnal) részletről részletre megbeszéli az egyes interpretációk erényeit, fogyatékosságait s a dilemmákat, melyekkel az előadók szembenéznek. Fölöttébb képzett szakemberek nyitott, toleráns és nagyon szubjektív beszélgetései ezek. A végén persze lejátsszák a művet egészben is a vendég által kiválasztott előadásban.

Negyvenen fölül mindenki föl tudja idézni azt a makacsul felfelé kígyózó, szapora tizedhatodokban tekergő, ellenállhatatlanul eleven kromatikus témát, melyre a Kádár kori tévéhíradó közepén a hír előzetes futott a képernyőn. Ezzel kezdődik Schumann II. szimfóniájának Scherzója.

De mennyire másképp hallgatjuk ezt a depresszióval való elkeseredett birkózásban született, fájdalmasan győzedelmes művet, ha rögtön előreugratunk az utolsó tétel közepére. Oda, ahol a gyötrődések, hányódások útja véget ér, és a csönd, a generál pauza pillanata után egy Beethoventől örökölt dallam kivezet minket a fénybe. És hogy ennek a fénynek az ereje mennyire össze függ a csend súlyával, csak akkor érzékeljük, ha több felvételen hallgatjuk meg a maga környezetével ezt a csendet. És hogy a tévéhíradós zene Szél György clevelandi zenekarában mennyire kavarog, Celibidache fölvételén pedig mennyire hömpölyög, csak akkor halljuk, ha egymás mellé teszik nekünk őket. A Konwitschny által vezényelt szelíd, sótlan unalom sem tűnne föl annyira, ha nem állnának mellette sokkal izgalmasabb felvételek. Én a magam elfogultságával John Elliot Gardiner historikus zenekarával játszattam volna le az egész szimfóniát. Kerékfy Roger Norringtont választotta. Nagyon jó elfogultság az övé is.

I!

KEZDÉS: 15.05

CSATORNA: Bartók Rádió

CÍM: Egy zenemű – több előadás Schumann: II. szimfónia

MŰSORVE ZETŐ: Papp Márta

VENDÉG: Kerékfy Márton