Ilyen zenekarból tényleg csak néhány akad, és még a néhányból is csak kevés banda képes arra, hogy ne csupán törzsközönségét kínálja meg változó hangulatú szerelmes opusokkal, mondjuk a fővárosi romkocsmák homályában, füstös klubokban, de országosan is szilárd és nagy létszámú tábort építsen maga köré.

Péterfy Bori

És egyre növelje ezt a tábort, például az olyan lemezekkel, mint a legújabb (igaz, még tavaly megjelent), Fehér éjszakák című. Az alapesetben 11 dalt kínáló anyag már az antréval megvesz: a Fehérre festem az arcom tökéletes megágyazásnak tűnik, olyan, mint egy jókedvű birodalmi lépegető. Ezután már mi bajunk lehet? A Játék című következő dal megmutatja, hogy semmi az égvilágon: egy lényegében vidám feminista slágerért ölni tudunk. A Happy End már komorabb, A szívem gyorsabban ver pedig elégikus felütés után valóban gyorsabbra vált, úgy derül ki, hogy ez „tényleg szerelem”. A Fehér éjszakák csúcspontjait a kritikus számára eme olvadékony pénteken a lemez valóban „középső” dalai, a Válj köddé és a Csodaidő jelentik. Talán azért, mert ezek között feszül a legélesebb kontraszt. Míg előbbi lassan lopja a bőr alá a Péterfy Bori-féle melankóliát egy elbocsátó szép üzenet formájában, utóbbi amolyan dinamikus életigenlés, amihez a lehető legjobb partnert hívta segítségül az énekesnő az Irie Maffiában és szólóban is igencsak meggyőző Sena személyében. (Ebből a dalból egyébként klip is készült tavaly.) A Futás egyszerű füttyfutamát iszonyú nehéz elhessegetni (nem mintha el kellene), az Őrült ékszert a Hering kolléga katartikusnak, illetve eksztatikusnak nevezte, magunk sem találunk jobb kifejezést. Ahogy azzal sem mondunk semmi újat, hogy keresve sem lehetett volna jobb címadó dalt találni a Fehér éjszakáknál: cseppben a tenger, a Szélesvásznú pedig ugyancsak tökéletes záróakkordnak tűnik.

Az egy időre, mondjuk úgy, családi létszámgyarapodás miatt eltűnő énekesnő és zenésztársai, Drapos Gergely, Laskai Viktor, Mészáros Ádám, Tövisházi Ambrus és Pápai István, első osztályú comebacket hoztak össze. Ehhez persze szükség volt a szövegírói gárdára is: Péterfy Borin kívül Hajós-Dévényi Kristóf, Hujber Szabolcs, Lovasi András, Sena és Tariska Szabolcs gondoskodott a bizonyos, a cikk elején említett érvényes szólásról. Stark Attila és Nagy Fruzsina pedig arról, hogy a lemez ne csak jó, de szép is legyen. A szövegek, a kitűnő érzékkel összerakott és hangszerelt zenék, a jó és tapasztalt zenészek, az átgondolt imázsépítés, valamint a mind hangját, mind kisugárzását tekintve vonzó színész-énekesnő – gondolom, ezek az összetevői annak a receptnek, amelyet ezentúl nem nagyon kell már fejtegetni, hiszen a pontos arányok feltérképezése egyrészt lehetetlennek tűnik, másrészt a tényleg jó pop-rock nem laborban, mikroszkóp alatt készül. És mégis: kémia. Vonzástudomány.

PéterfyBori& LoveBand: Fehér éjszakák Megadó Kiadó, 2012