Úgy tűnik, Rubin Szilárd újrafelfedezése egyáltalán nem zökkenőmentes. A törökszentmiklósi sorozatgyilkosság „történetéről”, Rubin Szilárd saját indíttatású nyomozásáról szóló kisregény izgalmas és tanulságos fogadtatást mondhat magáénak. Igen gyorsan egymásnak homlokegyenest ellentmondó vélemények jelentek meg a könyvről.

A többszörösen elfeledett szerző új művét sokan remekműként, jelentős szövegként fogadták, mások viszont a műfaji szabályok felől vizsgálva széthulló, fegyelmezetlen kudarcként, amolyan katyvaszként jellemezték. Való igaz, az Aprószentek se nem riportregény, se nem önéletrajzi mű, se nem önálló dokumentum. A könyv csapatmunka eredménye, és inkább rekonstrukció, figyelmeztetett Reményi József Tamás. Egy torzótól pedig nem lehet számon kérni egy regény művészi átgondoltságát. Ha az Aprószenteket a műfaji szabályok felől szemléljük, akkor sehová sem jutunk, tette hozzá, hiszen egy befejezetlen mű rejtélyét, titokzatosságát így nem lehet felfejteni. Ez a könyv másfajta belátást kér, miközben már kudarc mivoltával is provokálja a befogadót: valamit kezdeni kell vele. Talán az a legjobb, ha nem is regényként, nem is torzóként emlegetjük, hanem majd húsz évig tartó vállalkozásként, ahogy a monográfia szerzője, és a kötetet sajtó alá rendező Keresztesi József is teszi.

Nem egy jó könyv, de olvasás közben áhítat és csodálat fogja el az olvasót, foglalta össze véleményét Vári György, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Rubin újrafelfedezése igazi nagy bumm, kevés ilyen eset akad a magyar irodalom történetében. Ám ennek is vannak veszélyei. Ugyanígy bánt az irodalmi közvélemény Csáth Gézával is, egy ideig imamalomként ismételgették a nevét, rákerült a jelentős listákra, ma viszont megint egyre nagyobb a hallgatás körülötte.

Rubin helyzete nagyon hasonló lehet, tette hozzá Reményi. Miközben egyre több szó esik arról, hogy Pilinszky méltó kortársaként (ne csak barátjaként) tekintsünk rá, és egyre többen nevezik a nyilvánvaló különbségeken túl a magyar Proustnak Rubint, furcsa identitászavarai, a rendszerváltás utáni ellentmondásos politikai szerepvállalásai még mindig nehezítik a befogadást. Nehéz, magányos sorsa Tar Sándorral is rokonítja, mint ahogy az is, hogy a magyar vidék csak az ő műveikben tudott ilyen sötét színekben felragyogni. Nehéz természetű ember volt, rendkívül jelentős kismester (már ami a művek terjedelmét illeti) és furcsa ködlovag, aki korai regényeivel a rendszernek is tett engedményeket – jelenleg így áll Rubin megítélése.

De talán épp a róla szóló előzetes tudásunk nehezíti meg az új mű fogadtatását is, vetette fel Németh Gábor. Vajon mit szólna az Aprószentekhez egy szűz és nyitott értelmezői közeg? A gondolatkísérleten túl viszont az látszik, hogy bár lehet találni az életműhöz kapcsolódási pontokat, Rubin poétikája társtalan a magyar irodalomban. Ezért is volt vele nehéz dolga a mindenkori kritikusoknak. Ezért sem lehetett kiragadni a műveket a mély, álmos dermedtségükből. A kései felfedezés ténye ugyanakkor nem csupán a szerzőt minősíti, jól mutatja a kilencvenes évek szellemi hullámvölgyeit, retardáltságát. Arról nem is szólva, hogy a magyar irodalmi közvélemény Goethe és nem Hölderlin mintájára szereti elképzelni a nagy művészt. A botladozások, kételyek, az ellentmondásosság nem nagyon fér bele egy-egy író nimbuszába. Rubin magányossága pedig mindezt fokozta, hiszen nem voltak és nem is lehettek pártfogói.

Az Aprószentek, bár elvileg Jancsó Piroskáról és rémtetteiről szól, a hazugságok, elhallgatások kisregénye. A történelmi zsákutcáké, melyből az igazság sem vezethet ki. Nem is maga a sorozatgyilkos a főszereplője, hanem maga a felfoghatatlan egzisztencia. A megtalált téma és a fölvetett és megválaszolhatatlan kérdések felől viszont a torzó már adekvát formának tűnik, jegyezte meg Jánossy Lajos. A könyvből meg lehet érteni, miért nem fejezhette be a hosszú évekig tartó munkát Rubin. Az esetlegesség szépsége és esztétikai felhajtóereje miatt lehet szeretni leginkább a kisregényt.

Az olvasónak tehát le kell tennie arról, hogy ez a regény majd igazságot hirdet a Jancsó Piroskát és tetteit övező összeesküvés-elméletek dolgában. Felmerül, de bizonyíték nem támasztja alá egy szovjet katona társtettességét. Rubin, bár tervezte, sohasem jutott el a kalinyingrádi levéltárba. A beszélgetésen részt vevő, a témának riportsorozatot szentelő Legát Tibor is csak annyit fűzött hozzá az elmondottakhoz: igen sajnálatos, hogy Rubin az általa készített 250 interjút (túlélőkkel, tanúkkal, nyomozókkal, mellékszereplőkkel) nem dokumentálta. A megbocsáthatatlan hanyagság miatt a rejtély megoldása is egyre messzebb és messzebb kerül.