Mindenki regényt ír

Aki regényt akar írni – és ki ne akarna?! –, többféle módon is megteheti.Talál magának céget, amelyik szívesen megformázza a szövegszerkesztőbe írt anyagot, és a megrendelő költségén annyi példányt készít, amenynyit ki bír fizetni. S vannak, akik még keresnek is vele.

Eddig még senki sem kérdőjelezte meg, hogy irodalmat, igazi irodalmat kell tanítani az iskolában. A politikai indítékkal beerőltetett középszerrel meg majd csak elbírnak a tanárok. Amúgy is sokkal nehezebb dolguk van, ha a diákjaik kezében látott slágerkönyvekkel kell kezdeniük valamit. Boldog-boldogtalan próbálkozik írással ma, és nem csak – üdvözlendő módon – a maga kedvére, komoly vagy komolynak látszó kiadók is üzletet látnak amatőrök hozta „nagy ötletekben”.

Ha a minden produkcióban „fantasztikus teljesítményt” látó tévés műsorvezető páros egyik tagja képességeit egy művészeti ágban is meglehetős sikerrel bizonyítja – ahogy Till Attila tette a Pánik című nagy- és a Csicska című kisjátékfilmjével –, akkor a másik miért ne írhatna sikerkönyvet azzal a címmel, amelyről úgyis mindenkinek ő jut az eszébe?! S mit mondjak, el sem tudom képzelni másként saját kollégáimat, mint ahogy az Álomnő című modern kalandregényben Liptai Claudia ábrázolja az újságírónőt, aki Afrikába utazik, hogy interjút készítsen a magyar származású szépségkirálynővel!!

Más eset. Képzelhetik, mennyire felkeltette a figyelmemet Juhász Bence levele nemes célú könyvéről: „Kifejezetten zavart, hogy a média a katolikus vallással kapcsolatban előszeretettel karolja fel a pedofíliát, vagy bármilyen más bűnt elkövető papok történetét, ellenben elfeledkeznek arról, hogy igenis számtalan jólelkű katolikus pap él hazánkban. (…) Én ezt, a másik oldalt szeretném bemutatni egy izgalmas regény útján.” Hát igen, az általa bemutatott pap sok váratlan – és értelmetlen – fordulat közepette is igaz marad. Hiába, hogy teljesen ki van szolgáltatva gyönyörű elrablójának, aki meggyónta neki, hogy harminckét embert ölt meg az utóbbi időben, minden erejével bátran visszautasítja szexuális próbálkozásait.

Álomnő és férfiszűz mint ideál! Nagyot fordult a világ!

I!

SZERZŐ: Liptai Claudia

CÍM: Álomnő

KIADÓ: Libri, 352 oldal

ÁR:2990 Ft

SZERZŐ: Juhász Bence

CÍM: Bűn!!!! Bocsánat?

KIADÓ: Konkrét könyvek, 252 oldal

ÁR:2990 Ft

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.