Másfél héttel ezelőtt még az felelt volna jól, aki magától értetődően vágja rá: persze, hogy magyar a mű. Január 1-je óta viszont más a helyzet. A magyar mű definíciói közül három is eltűnt a médiatörvényből. Mostantól, a korábbiakkal ellentétben, nem számít a magyar mű kritériumának, hogy a darab legalább egyik szerzője magyar legyen, ahogy az sem, hogy a műsorszám magyar előadók közreműködésével készüljön. Már szimplán nyelvi kérdés, hogy egy mű magyar-e vagy sem. Leegyszerűsítve: magyar mű az, amelynek előadási nyelve (legalább többnyire) magyar.

S hogy mindez miért érdekes? Mert a közszolgálati rádiók műsorát is úgy kell összeállítani, hogy a sugárzott zeneszámok minimum 50 százaléka magyar mű legyen. Ez azoknak a zenészeknek, előadóknak jelenthet gondot, akik bár magyarok, dalaik, szerzeményeik nyelvének mégsem a magyart választják. Ilyenek például a magyar dzsesszénekesek, akik többnyire angol nyelven szólalnak meg a színpadon.

Megkérdeztük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot (NMHH), miért volt szükség a változtatásra? Azt válaszolták, hogy a magyar mű fogalmának pontosabb meghatározását célzó rendelkezéseket „az Országgyűlés az uniós irányelvnek való pontosabb megfelelés érdekében módosította 2012. július 3-tól, amely így származási és nemzetiségi kritériumot már nem, hanem elsősorban nyelvi kritériumot alkalmaz, természetesen ide nem értve az instrumentális műveket”.

– Az ötvenszázalékos szabályozás elvileg, koncepcionálisan, illetve látszólag teljesen rendben van, hiszen úgy tűnik, a magyar zenészeket védi – mondta Márkus Tibor, a Magyar Jazz Szövetség elnöke, aki hangsúlyozta, a szövetség jövő hétfői vezetőségi ülésén alakítják majd ki a szervezet egységes álláspontját. Márkus magánvéleménye szerint azonban a magyar mű definíciójának átírói „nem látnak a dolgok mélyére, és hiányzik belőlük a gyakorlatiasság”. Hiszen annak ellenére, hogy mára a dzsessz az egész világon polgárjogot nyert, a műfaj „hivatalos nyelve” még mindig az angol. A szövetségi elnök nem érti, miért kizárólag az előadás nyelve dönti el, magyarnak számít-e a mű, és miért nem elég a komponista, a szövegíró, az előadó „magyarsága”.

Márkus műfaji finomságokra is felhívta a figyelmet. Például, hogy mi a helyzet az úgynevezett „scatteléssel”, vagyis azzal, ha egy énekes konkrét értelem nélküli szótagokkal rögtönöz „szöveget” a hangszeres zenére, mintegy humán hangszerként funkcionálva? Ez a fajta „halandzsa” ugyanis szöveg is meg nem is. Márkus Tibor úgy véli, a szűkítéssel még inkább hátrányba kerülnek az egyébként sem igazán előtérben lévő dzsesszzenészek, vagyis a zenei szerkesztőknek még nehezebb dolguk lesz, ha meg szeretnének felelni az ötvenszázalékos kritériumnak, de közben azért minőségi dzsesszt adnának a rádióban.

– Annak, hogy főleg angolul énekelek, nem az az oka, hogy bármi bajom lenne a magyar nyelvvel. Sokkal inkább az, hogy úgy érzem, a műfajhoz, amelyet én képviselek, jobban passzol az angol nyelv prozódiája – állította Harcsa Veronika. Vagyis nem sznobériából, hanem stiláris okok miatt választja az idegen nyelvet médiumul – akárcsak a hazai dzsesszénekesek többsége. Az énekesnő szerint a magyar nyelvű zene eddig is kellőképpen reprezentálva volt a magyar rádiókban, és úgy véli, a magyar előadók érdekeit nem elsősorban nyelvi szempontból kellene védeni. Az, hogy egy zenész-előadó milyen nyelvet választ a dalához, darabjához, szerinte teljes egészében szakmai kérdés.

Hivatali nyelven

„Magyarnak számít az a mű, amely eredetileg teljes egészében magyar nyelven készült. De az a mű is, amely eredetileg több nyelven készült, ám időtartamát tekintve eredeti magyar nyelvű része hosszabb, mint bármelyik másik nyelven készült része. Szintén magyar mű, amely eredetileg valamely, Magyarország által elismert nemzetiség nyelvén készült, ha tárgya az adott nemzetiség magyarországi életével, kultúrájával van összefüggésben. Magyar az olyan zenei műsorszám, amelyet magyar nyelven adnak elő, vagy amelyet valamely, Magyarország által elismert nemzetiség nyelvén adnak elő, ha az adott nemzetiség Magyarországhoz kapcsolódó kultúrájával van összefüggésben. Szintén magyar az olyan instrumentális zenei műsorszám, amely – elsősorban szerzője vagy előadója révén – a magyar vagy Magyarország által elismert valamely nemzetiség Magyarországhoz kapcsolódó kultúrájának részét képezi.” (forrás: NMHH)