Szovjet hobbit és új-zélandi sör
– Troll. Én vagyok a troll! És akkor ez így rendjén is van, hiszen a tündék, törpök és hobbitok között egy troll jelenléte szinte már kötelezőnek mondható. Tolkien 121. születésnapját ünnepelve igazából csak a téli időjáráshoz öltözött emberek tűnnek furcsának, hacsak nem festenek úgy, mint Aragorn.
A rendezvényt a 2002-ben alakult Magyar Tolkien Társaság ütötte nyélbe, amelynek már rutinja van Középfölde lakóinak megjelenítésében, és nem csupán fél gőzzel, hanem teljes beleéléssel. Megtanulhatjuk itt ugyanis a tündék és törpök írásmódját (tengwar és rúna), láthatjuk Legolas íját és a híres, kettétört kardot, a Narsilt, és megnézhetjük a talpig tündepáncélba öltözött Zsikla Gergely makettjeit (A Gyűrűk Ura filmtrilógiájának leghíresebb helyszíneit), melyek készítésével az elmúlt tíz évet töltötte.
Rivendellt például, Elrond tündekastélyát cirka egy évig ragasztgatta, de a Helm szurdokban lezajló csata megjelenítése sem csak egy napos délutánt vitt el. Eközben olyan apróságokat is megtudok, hogy igazán jó tünde- és orkfüleket az eBayről lehet rendelni, és kétszer is megbukunk a Hobbit törpjeinek felsorolásában (13 név). Sovány vigasz, hogy a hét törpével sem nagyon boldogulnánk. Meghallgatjuk a Tolkien Kórust és megnézzük a Hobbit körtáncot, s csak azt sajnáljuk, hogy Középfölde kocsmadalaiba már nem merülhetünk el mélyebben a Tolkien Tribute Band tolmácsolásában.
A hangulat viszont annyira ragadós, hogy pár perc múlva azon kapjuk magunkat: a hobbitiparról és mezőgazdaságról jegyzetelünk igen komoly arccal. Merthogy odabent, a sötét vermekben, bocsánat: termekben, igen fontos dolgokat tudhatunk meg a Tolkien-univerzumból. Füzessy Tamás előadása például számos laikus tévedést oszlat el röpke egy óra alatt. Kezdjük azzal, hogy Tolkien életműve nem fantasy, hanem mítosz. (Vagy ha mégis, akkor van Tolkien előtti és utáni.) A modern fantasy ugyanis képzelt világban játszódó kitalált hősök kalandos történeteit öleli fel, csakhogy az angol író világa egyáltalán nem képzelt.
Középfölde ugyanis maga Európa, és ezek a történetek a földrész történelem előtti eseményeit mondják el. Mintegy világmagyarázó jelleggel. Tolkien és barátai ugyanis úgy vélték, hogy roppant kellemetlen, hogy Angliának nincsen mítosza, így a Mester még az első világháború idején nekilátott ennek megírásának. Ez lett volna a fő műve, Anglia ősmítosza, A szilmarilok, ám a hatalmas méretű, szerteágazó kézirattal egyetlen kiadó sem kívánt érdemben foglalkozni. Kellett ehhez egy meseregény (A hobbit) váratlan sikere, melynek híres első mondatát („Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, és abban élt egy hobbit.”) vizsgadolgozatok javítása közben egy üresen hagyott lapra firkantotta rá.
A siker miatt a kiadó Tolkient a folytatásról győzködte, ő viszont továbbra is A szilmarilok történeteit látta volna viszont nyomtatásban. Végül az előbbi győzedelmeskedett, s így készült el a felnőtt regény, a terjedelmes A Gyűrűk Ura, melynek kiadásától szintén megrettent a kiadó. Nem is merték egyben publikálni az ezer oldalnál is hosszabb szöveget, ezért három részre bontották (második tévedés: a mű nem trilógia), hogy egy esetleges bukás után a további két kötetet szép csendesen elfelejthessék. A mitologikus hatást Tolkien csak fokozta azzal a trükkel, hogy önmagát nem íróként, hanem fordítóként tüntette fel, aki rálelt az ősrégi szövegekre...
A siker viszont világméretűvé nőtt (nagyobb volt a visszhangja, mint ma a Harry Potternek), olyannyira, hogy a hippimozgalom részévé is vált olyan kitűzők révén, mint Gandalf for president! vagy: Frodo lives. Ez volt az a pillanat, amikor Tolkien már bármit kiadhatott volna, csak írja rá a nevét a borítóra. Ám a fő művének szánt A szilmarilok sosem készült el, a ma létező szöveget a fia gondozta és tette közzé.
A Tolkien-nap különlegességét persze A hobbit első részének megfilmesítése adta, ezért nem is lehetett elmenni Peter Jackson műve mellett. Megtudtuk például, hogy egyes kritikusok tévedésével ellentétben a filmet nem csupán a meseregényből forgatták (egyre kisebbre húztuk össze magunkat a székben), hanem feldúsították A Gyűrűk Ura függelékeinek történeteivel is. Ám ez sem indokolná, tette hozzá az előadó, hogy három kíméletlenül hosszú filmet készítsenek a nyersanyagból. (A többi Tolkien-műhöz nem nyúlhatnak a filmesek, azokat ugyanis az örökösök védik foggal-körömmel. Tiszta szerencse, hogy A hobbit és A Gyűrűk Ura jogait ’69-ben maga Tolkien adta el.)
A regény világraszóló sikere után ugyanis csakhamar felmerült, hogy a történetnek a vásznon a helye. Eleinte természetesen animációs filmek révén látták ezt megoldhatónak – derült ki Barna Bálint előadásából. Kultúrtörténeti kuriózum, hogy a megfilmesítés ötletével maga a Beatles is megkereste a Mestert. Ők Stanley Kubrickot ültették volna a rendezői székbe, és maguk játszották volna a főbb szerepeket. Tolkien az ajánlatot képtelen volt komolyan venni, így máig hiányolhatunk egy olyan verziót, melyben John Lennon énekli a Yesterday-t a Fehér Mágus, Gandalf szerepében.
A hetvenes évek második felében elkészült rajzfilmes adaptációk nem arattak osztatlan sikert, így A Gyűrűk Urára és A hobbitra rákerült a megfilmesíthetetlenség bélyege. Ebbe viszont nem törődtek bele a világűrt már meghódító szovjetek, akik ’85-ben álltak elő a maguk verziójával. A szovjet A hobbit igazából egy színházi előadás tévéadaptációja, melyben maga Tolkien is feltűnik. Kár, hogy a világhálón csak az eredeti változat lelhető fel, az viszont megér egy misét.
Egy finn próbálkozás után viszont végre Peter Jackson tűnt fel a színen, aki anyagi és szakmai szempontból is (Oscar tekintetében csúcstartó a trilógia) sikerre vitte a produkciót. Olyannyira, hogy a helyszínt adó Új-Zéland éves GDP-jének egy százalékát köszönheti a filmnek a folyton megújuló turistaroham következtében. Erre A hobbit forgatásánál már tudatosan rá is játszottak, hiszen a hobbitvárost már tartós alapanyagokból készítették el. Így ma már egy eredeti hobbitfogadóban hörpinthetjük fel a sörünket, ha a Corvin mozi forgatagát nem tartjuk elég élethűnek.
