Nagyobb baj nincs
Cserna Antal öltözéke egy felvonáson át félre volt gombolva, Simon Kornél nyaka körül meg a gallér vetett furcsa redőket. Távozás előtt meg a főnöki irodába mentek átöltözni az eladók, mintha ott tartanák a télikabátjukat. Mindezt sajnos nem viccnek szánták.
A bolt tulajdonosát adó Kern András már ezért a slendriánságért is kirúghatta volna őket, ha történetesen nincs súlyosabb oka az idegességre. Mármint a darab szerint. De nagyobb baj már akkor sem volt az előadással. László Miklós mielőtt Amerikába távozott, igazán hálás történettel ajándékozta meg a magyar színjátszást – ehhez képest elég ritkán élnek vele. A Színházi adattár mindössze öt bemutatójáról tud. Pedig amerikai film három is készült belőle, az elsőt Saroküzlet címmel 1940-ben a szintén emigráns német rendező, Ernst Lubitsch készítette.
Igazán ismertté sem a színház, hanem a televízió tette, Hajdufy Miklós 1987-es tévéfilmje révén. Abban Kern András még a jófiú Asztalos urat játszotta, a megcsalt tulaj Bodrogi Gyula volt. A darabot egyébként háromnegyed százada, ugyancsak a Révay utcában, a Pesti Színházban mutatták be Kabos Gyulával, Muráti Lilivel, Ráday Imrével a főbb szerepekben. A jelenetek és vígjátékok írásával is foglalkozó kabarészínész, László Miklós ügyes találata, hogy boldog mesét, fanyar abszurditást, bohókás humort kever a mindennapok keserves valóságával.
Gazdasági válság van éppen akkor is, elvégre mikor nincs?, a tulajdonos éppúgy félti elég jól menő boltját, mint dolgozói az állásukat – a recesszió mindig elbocsátásokkal fenyeget. Ebből persze még nem lesz sztori. Abból viszont igen, hogy az idősödő főnököt csalja a felesége az egyik segéddel, a másik meg névtelen levelezés útján beleszeret egyébként gyűlölt kolléganőjébe, így leszállítva a pesti aszfaltra Catullus klasszikus epigrammáját (Odi et amo – Gyűlölök és szeretek).
Túlzott szellemi erőfeszítést nem fektettek a Centrál Színház mostani előadásába. Puskás Tamás rendező nem keresett benne időszerű igazságokat, de örök emberieket sem, ami benne van, úgyis adja magát. Horesnyi Balázs a színpadra másolta Hajdufy Miklós tévéjátékának díszletét. Nemcsak az ajtók, a kirakatok, a lépcsők, de talán még az üvegcsék is ugyanott vannak. Mindössze a kassza került a másik oldalra, nyilván mert különben a játéktér jó részét kitakarná. Méltányolható előzékenység a nézőkkel és a játszókkal szemben.
A színészi játék sem vall valamiféle stiláris egységre vagy átgondoltságra – mindenki hozza a magáét. Simon Kornél korrekt és elegáns, kispolgári és önérzetes a szenvedélyesen levelező drogista főszerepében, Pokorny Lia csempész némi vénlányos kajlaságot, szorongó öntudatot szerelmes ellenfele viselkedésébe. Cserna Antal egyszerre szigorú ítélettel és fanyar elnézéssel hozza a sokgyerekes kisembert, a szórakozásképpen leselkedő, félelmében meg névtelenül följelentő idősebb alkalmazottat. Ezzel karaktert szab a figurának. Bereczki Zoltán a hódító-kunyeráló szépfiú szerepében viszont mintha ott sem lenne.
Kern már csak Kern, de ezúttal meglehetősen kordában tarja modorosságait, megbocsátó megcsalt öreg férjként egészen emberi. Borbás Gabi határozott keménységgel, Földes Eszter kacér ragyogással van jelen. Uri Istvánt, Szabó Évát, Verebély Ivánt jó színpadon látni. Szemenyei János biciklijével harcoló tanoncáról meg csak megismételhetjük, amit Az Est annak idején, 1937-ben írt a szerep akkori gazdájáról: „Az előadás kiugró eseménye azonban Peti Sándor volt: egy bolti szolga alakjában olyan elragadóan mulatságos, hogy kár minden percért, amit nem tölt színpadon.”
