Akad azonban, ahol legendáját a mai napig ápolják. Ilyen hely például Pestszentlőrinc, ahol a művésznőnek villája állt. A XVIII. kerület modern kori története a mai Hunyadi gimnázium környékén kiépült villanegyeddel indult. Hogy mást ne mondjunk, Eötvös Loránd is ennek a XIX. század végén kialakult telepnek a lakója volt, itteni rezidenciájának kertjében végezte ingakísérleteit, s innen lovagolt be előadásait megtartani a pesti egyetemre.

Itt épült villája, a Gyöngyvirág utcában, Biehn János aszfaltgyárosnak is, akinek cége az Andrássy út szigetelését készítette annak idején. Fedák pedig úgy kapcsolódik a történetbe, hogy éppen ezt a Biehn-villát vásárolta meg 1917-ben a szülei számára. Át is alakíttatta, s elnevezte Vityillónak – tudjuk meg egy kiállítás tablójáról, amely a XVIII. kerületi helytörténeti gyűjtemény vendégtárlataként jelenleg a budai Várban, a BTM-ben látható, Fedák Sári, a primadonna Pestszentlőrincen címmel.

A lőrinciek várbeli bemutatkozásukkal lehetőség szerint teljes portrét kívánnak adni Fedákról, és így a kiállítás felét elviszi nagy szerepeinek, a korabeli színházi életnek a felidézése, míg végre, a kiállítás utolsó felében-harmadában persze azt is elmondják, hogyan élt a művésznő a Gyöngyvirág utcában. Persze jó néhány érdekes helyi részlettel szolgálnak, pontosítva a lokálpatriotizmus által táplált legendát is.

Szenvedélyes hangú leveleit gépen írta

Pestszentlőrinc és Fedák kapcsolata 1929 után vált szorosabbá, amikor a művésznő kiköltözött a Vityillóba, megözvegyült édesanyjához. De egyáltalán nem a visszavonulás szándékával. Ekkor már túl volt Molnárral a váláson, magánélete csendesebben zajlott, de művészi ambíciói korántsem hagytak alább. Ez időben Bécsben, majd a harmincas évek elején Amerikában próbált szerencsét, eközben kísérletet tett a mozi meghódítására is, egyebek mellett az Iza néni című film főszerepével.

Fedák esemény volt Pestszentlőrincen is, ahol gyakran szerepelt a helyi nyilvános életben: volt az úri kaszinó vendége, máskor nagy érdeklődéssel látogatott meg egy helybeli baromfitenyészetet, és rövid időre, 1934–35-ben a Nemzeti Egység nevű politikai alakulat helyi, női szervezetét is vezette. E korszakból fennmaradtak szenvedélyes hangú, írógépen írt levelei, néhány bútora, fényképe és ruhadarabja, melyekből éppen be lehetett rendezni egy kis enteriőrt a kamarakiállításon.

Fedák Sári később, édesanyja 1935-ben bekövetkezett halála után szabadulni kívánt lőrinci emlékeitől, bármennyire szeretetteljesen is köszönte meg a helyi lapban a lőrinciek részvétnyilvánításait, és fogadkozott: „én most már ide tartozom, úgy életemben, mint halálomban.” Felparcelláztatta a villa hatalmas telkét, és eladta a területet. Az épületet is lebontatta, értékesebb elemeit pedig kiárusította. A tárlat egyik izgalmas része a Fedák-villából származó bútorok, ajtók, cserépkályhák utáni kutatás eredményének bemutatása.

Így láthatjuk – a kiállítás fotóin – egy-egy régi, lőrinci polgárlakásba beépítve Fedák impozáns, négyszárnyas, kazettás verandaajtóját, fürdőszobájának egykori tapétaajtaját vagy gyönyörű, kék cserépkályháját, megannyi általa elszórt és a jó lőrinciek által generációról generációra mentett mementóját itteni életének. Ha a villa egyben marad, ma bizonyára csak egyvalakié lenne, így pedig sokaké, akárcsak maga Fedák. A kék cserépkályha például a tavaly, 102 éves korában elhunyt Tekes Sándorné tanító néni lakásában maradt fenn, aki a helyi emlékezet egyik jeles kútfője volt.