- Abban az időben lett Magyarországon megbecsült forgatókönyvíró, amikor ez még nem számított elismert szakmának. Miért vágott bele?

- Engem választott a lehetőség. Színházi dramaturgnak tanultam, és alapvetően a szakmámban dolgoztam, színdarabokat írtam, majd tévéműsorokban és sorozatokban is közreműködtem. A filmszakmával csak akkor kerültem kapcsolatba, amikor megismerkedtem Goda Krisztával, mivel addig úgy tűnt, a rendezők maguk írják a forgatókönyveket, rendezni meg nem akartam. Az akkoriban készült filmek nagyon távol álltak egy olyan gondolkodású embertől, mint én. Végül Kriszta felkért, és csaknem három évet dolgoztunk a Csak szex és más semmi forgatókönyvén. Ekkor tanultam meg, hogy mi az alapvető különbség a színház-, illetve a filmírás között.

- Mi a különbség?

- A filmben sokkal inkább a mutatni, mint a mondani elve kell, hogy érvényesüljön. A színház egy sokkal verbálisabb műfaj, én is sokkal verbálisabb voltam korábban, mint manapság. Sokat fejlődtem, de úgy érzem, még mindig nem értem a végére ennek a folyamatnak. Talán túl sok mindent akarok karakterekkel elmondatni, többet, mint az feltétlenül szükséges. A vizualitásnak elképesztő nagy szerepe van a film esetében, igaz, a modern színházban is egyre nagyobb szerephez jut ez az eszköz. Nem hiszem, hogy a Csak szex azonnal forgatókönyvíróvá avatott, de nagy siker lett, és onnantól az egyik munka követte a másikat. Egy idő után el kellett fogadnom, hogy most már elsősorban ezzel foglalkozom. A dramaturgia terén megvoltak a szakmai alapok, de filmessé autodidakta módon képeztem magam. Rádöbbentem, hogy nagyon szeretem ezt csinálni, és talán mégis szükség van forgatókönyvírókra...

- Több rendező kikérte magának, hogy Divinyi Réka mondja majd meg nekik, mi a jó és mi nem, amikor a Magyar Nemzeti Filmalaphoz pályáznak.

- Tudok róla, hogy ezt többen kifogásolták, de mindig azt válaszoltam magamnak – mert szemtől szembe senki sem kérdezett rá –, hogy a dramaturgiai szaktudásom miatt van rám szükség az alapnál. A szakmában eltöltött tizenöt év alatt elég nagy rutint szereztem ahhoz, hogy lássam, egy történet működik-e vagy sem, és ebben tudok segíteni az embereknek. Az, hogy valaki elismeri-e a forgatókönyv-írói munkásságomat, ebből a szempontból majdnem mindegy. Nem hiszem, hogy emiatt meg kellene kérdőjeleznem a saját hitelességemet.

- Szinte az összes ismert rendező pályázott már az alaphoz, és átesett az úgynevezett forgatókönyv-fejlesztésen. Voltak nehéz esetek?

- Szinte nincsenek rossz tapasztalataink, gyakorlatilag minden megbeszélést jól éltünk meg. Volt olyan, aki feszülten érkezett, mert nem tudta, hogy pontosan mi vár rá, vannak-e olyan elvárások, amelyeknek nem akar megfelelni, de végül feloldódott, mert pont az a lényeg, hogy semminek sem kell megfelelni. Nekünk csak felvetéseink vannak, amelyeket az alkotók vagy megfogadnak, vagy nem. Nincsen semmilyen kötelező érvényű dolog, már csak azért sem, mert nem tudjuk garantálni, hogy igazunk van. A dramaturgia nagyon alázatos műfaj, mi igazából az alkotók gondolatrendszeréhez és ízlésvilágához próbálunk alkalmazkodni. Mindemellett nekünk a nézőt kell képviselnünk, illetve meg kell győznünk az alkotókat arról, hogy érdemes csiszolni a forgatókönyvet, mert például a nemzetközi pályázatokon is az adja el a filmet.

- Akadtak olyan könyvek is, amelyek átestek a fejlesztésen, majd végül nem kaptak a gyártásra pénzt.

- Ezt abszolút kudarcként éljük meg mi is. Én különösen nehéz helyzetben vagyok, mert bár fejlesztőként dolgozom, de bent vagyok a szakmai döntőbizottságban is. Nem vagyok képes nemmel szavazni egy olyan könyvre, melyet korábban mi fejlesztettünk.

- Nagyon kevés film indult el az utóbbi másfél évben.

- Nem alkotókat akarunk támogatni, hanem projekteket. Az a legmeglepőbb, hogy bár nem volt filmgyártás két és fél évig, nagyon kevés kész projekt érkezett be az alaphoz. Még amelyeket konkrétan gyártásra adtak be, sokszor azok is félkésznek hatottak. Előfordultak persze olyanok, melyek tényleg indulásra készek voltak: ezeknek a finanszírozása omlott össze a külföldi partnerek kihátrálása miatt. Mindazonáltal azt gondolom, hogy a fejlesztésnek megvan a maga ideje: semmi kivetnivaló nincs abban, hogy egy könyvet egy évig fejlesztenek. Nekem akadt olyan könyvem is, amelyet két-három évig írtam. Nem egy könyv esetében hét-nyolc draftot írok, ezt sem tartom extrém dolognak – bár a Filmalapnál találkoztam olyan szerzővel, aki a második átírás után közölte, ennyi elég volt. Ugyanakkor azt is tapasztaltuk, hogy számos alkotónak mintha nem is lenne sürgős, olykor hónapokra eltűnnek. Lehet, abban hibáztunk, hogy nem hajtottuk eléggé a pályázókat.

- Két Toldi-filmterv is fejlesztés alatt van, Káel Csabáé és Pálfi Györgyé. Tényleg szükség lesz két ilyen mozira?

- Mi nem így tettük fel a kérdést: két Toldi-film pályázott, mindkettőnek elindult a fejlesztése, és nem tudjuk, hogy mi lesz a vége. Nem mérlegelünk az alkotók között, ha egyikből sem lesz elég jó forgatókönyv, akkor egy Toldi-film sem születik, ha csak az egyikből készül zseniális könyv, akkor egy. Ha mindkét fejlesztés sikeresen zárul, akkor kell majd a most feltett kérdésére válaszolnunk.

- Karácsony előtt a filmalap bejelentett néhány kurzusfilmgyanús címet: ilyen Szabó István terve Bethlen Istvánról, Török Ferencé Hajós Alfrédról vagy a két rendező nélküli produkció: a Kincsem és a Hunyadi.

- Mindig is azt az álláspontot képviseltük: kurzusfilmre nincs szükség. Akkor van értelme egy nagy történelmi személyiségről filmet készíteni, ha valami olyasmit tudunk róla elmesélni, ami izgalmas, és önállóan is megállja a helyét. Tehát ne azért készüljön film mondjuk Rákócziról vagy Mátyásról, mert ismert figura, hanem mert izgalmas akció- vagy kalandfilm forgatható róla, esetleg egy nagyon megrázó dráma. Tehát olyan mű, amely akkor is működne, ha a főhősét nem Rákóczinak vagy Mátyásnak hívják. Nagyon sok életrajzi filmet elutasítottunk, mert egy teljes életutat akartak bemutatni, ami inkább tévés dokumentumfilmnek való. Mostanra értek be olyan tervek, melyeknek az alkotói megtalálták az izgalmas fogást az adott témán és személyiségen.

- A Hídember vagy a Sorstalanság forgatókönyve átmenne a mostani támogatási rendszeren?

- Nem tudom megmondani. Már csak azért sem, mert előfordulhat, hogy egy kész filmből nem lehet visszakövetkeztetni a forgatókönyvre. De nem is szeretném utólag minősíteni nagy alkotók korábbi filmjeit.

- Kisebb botrány kerekedett abból, hogy az alap nem támogatta Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című filmtervét.

- A Drága besúgott barátaim már elkészült film volt, amikor hozzánk került, hiába pályáztak egy forgatókönyvvel, tudtuk, hogy már leforgott, így gyártási támogatásra nem is lehettek jogosultak. Magáról a filmről azt gondoltuk, hogy érdekes koncepcióra épül, de a forgatókönyvön nagyon sokat kellett volna még dolgozni ahhoz, hogy jól működjön. Azt gondolom, hogy a film magyarországi kritikai fogadtatása és nézőszáma igazolta a filmalap döntését, bár örültünk, hogy sok fesztiválmeghívást kapott. Ilyenkor nem érzünk elégtételt. Az lenne a legjobb, ha tényleg azt bizonyították volna be, hogy tévedtünk, és minél több jó magyar film készülne.

- Szajki Péter most mozikba került Nejem, nőm, csajom című filmtervét viszont már a folyamat legelején utasította el az alap. A rendező azt mondta a lapunknak, hogy csalódott, mert ez a film pont azt a hangot és stílust képviseli, amelyet szerinte a filmalap keres.

- Nem tudok arról, hogy a filmalap keresne egy hangot. Mindenféle hangot keresünk, amelyről azt feltételezzük, hogy az emberek igazán szeretni fogják, vagy valamilyen komoly művészi értéket képvisel, esetleg nagyon erősen mond el valamit a mai világról, és ezt magas színvonalon is teszi. Kedvelem Szajki Pétert, nagyon drukkolok neki, hogy képes legyen majd egy olyan forgatókönyvet beadni hozzánk, amelynél tényleg azt érezzük, hogy „ezt a hangot kerestük”. A Nejem, nőm, csajom nem ilyen volt, de nagyon örülünk, hogy elkészült, mert ez bizonyítja, hogy lehet állami támogatás nélkül is magyar filmet készíteni. Szurkolunk, hogy bejöjjenek a producerek számításai, akik pénzt fektettek a produkcióba.

„Nekünk csak felvetéseink vannak, amelyeket az alkotók vagy megfogadnak, vagy nem”