A stilizált fűzfával ékesített, tehát református embernek szánt síremlék a – többek között – Szomolyát, Bogácsot, Cserépvárat, Harsányt, Tibolddarócot és Emődöt magában foglaló Bükkalján készült. A tájegység sok mindenről volt híres már akkor is, sírkőfaragó-mestereiről azonban kiváltképp.

A vereses színe után lokálisan vaskőnek nevezett puha kőzetből faragott sírjelek Szabolcsig, Beregig, sőt az Alföldig is eljutottak, honossá téve ott is ezt a jellegzetes obeliszkformát; az agrikulturális szempontból kissé mostoha Bükkalja sírkőfaragói többnyire különféle terményeket kértek és kaptak munkáikért – tudtuk meg a Skanzent főigazgató Cseri Miklóstól. Műtárgyunk Tibolddarócon állott, és egy huszonnyolc éves korában elhunyt vincellér, Csizmadia Ernő emlékét örökítette meg vele felesége, Dósa Lídia, aki mindössze két és fél évet tölthetett vele, amúgy boldog házasságban.

Csizmadia Ernő élettörténete ettől eltekintve nem túl vidám. A Magyar Királyi Honvédség Tüzérségének tagjaként bekerült egy díszegységbe, amelyet 1940 márciusában, Horthy Miklós vezényletével nagyszabású díszszemlére irányítottak az első bécsi döntés alapján 1938 novemberében ugyancsak rendkívül ünnepélyes keretek között visszafoglalt Kassára. Horthy azonban igen sokat késett a jeles napon, a katonák, akiket pedig akképp instruáltak, hogy addig nem mozdulnak, amíg arra külön jelt nem kapnak, ebből következőleg jó sokáig dideregtek a lövegkocsikon.

Még a dolgukat sem végezhették el – és a családi legendárium szerint ez lett hősünk végzete. Olyan hosszú ideig volt kénytelen visszatartani a vizeletét, hogy végül szétrepedt a hólyagja, majd belső gyulladást kapott, és hamarosan meghalt – alig pár hónappal második leánya születése előtt. De hogy került a sírkő Tibolddarócról Szentendrére? Így: Csizmadia özvegye (aki 91 évesen, 2010-ben hunyt el) a második ezredfordulót maga mögött hagyva egyre inkább úgy találta, ódivatú már a síremlék, és egy napon azt mondta: „ezt a követ eldűtjük”.

Úgy is lett, az obeliszket ellökték, a helyére divatos formájú faragmányt tettek. Ott feküdt a régi síremlék a földön vagy egy fél évig, mindaddig, amíg a múzeum, a hozzátartozók egyetértésével és a skanzen tudományos tanácsának döntése alapján, 2008-ban el nem szállíttatta.

Mi kértük a múzeumot: válasszon ki hatalmas gyűjteményéből egy bizonyos tárgyat, amelyet valamiért különösen szívesen mutatna be olvasóinknak. A választás azért esett éppen a sírkőre, mert egyrészt egy szép, ám mára kiveszett tárgyalkotó hagyományt őriz, másrészt valóban rendkívül igényes munka, harmadrészt pedig, mint láthatták, igen különös a története. Amely egyszersmind Cseri Miklós főigazgató története is: néhai Csizmadia Ernő vincellér, magyar királyi tüzér az anyai nagyapja volt.

Tibolddarócról érkezett