Sétánk a múzeum munkatársával, Lőrik Tamással órási méretű dizájnelemeken át vezet, melyek dugót, palackot és pezsgőspoharat formáznak. A hagyományos vitrinekben valódi, érdekes múzeumi tárgyakat is láthatunk a magyar pezsgő s főleg a Törley múltjából. A pezsgőtörténet az 1700-as évek elején kezdődött, egy Dom Perignon nevű bencés barátnak köszönhetően, aki rájött az előállítás titkára.

Majdnem száz évig sikerült e titkot Franciaországban tartani. Magyarországon 1825-ben, Pozsonyban létesült az első pezsgőgyár (a Hubert ma is megvan, a szlovákok kedvenc pezsgője). Törley József 1882-ben alapította gyárát Budafokon, hazahozva a franciáknál kitanult tudományát, s egy ottani pincemestert, Louis Francois-t, aki néhány év múlva saját céget alapított. Rajtuk kívül még négy pezsgőpincészet működött akkor Promontoron.

Törley tizenöt év alatt meghódította italával az országot, s 1896-ban már magyar nemesi címet kapott. A századfordulóra egymillió palack volt az évi termelése. Nem egyszerűen a pezsgőjének köszönhette sikerét, hanem tetszetős reklámjainak is. Például az első céges teher autóknak, amelyek mint reklámhordozók is szertevitték az ital hírét.

Sajnos ezekből a régi járgányokból nem maradt meg egy sem, a múzeumban is csak fotón láthatók. De maradtak fenn korabeli bontatlan pezsgőspalackok, régi dugók, ónkupakok, poharak. Egy régi palack sok mindenben különbözik a maitól. Mintha egy páncélba öltözött lovagot néznénk: nyakán az alufóliázás helyett még vastag ónborítást („ónkupakot”) visel. Az üveg karcsúbb, mint a mai, a címke is egyszerűbb: halványsárga színű, s az áll rajta szecessziós betűkkel: Grand Vin Réserve. Ezt a fajtát ma már nem készítik, viszont egy másik üvegen feltűnik a Talisman felirat, ez ma is ismert. A korabeli poharak nem emlékeztetnek a ma használt nyúlánk, talpas pezsgőspohárra, de a flőte vagy a tulipán alakúra sem, leginkább a mai kóláspoharak jutnak eszünkbe róluk.

De ezek még mindig jobbak, mint az egykét évtizede elterjedt széles kelyhű poharak, amelyekből nagyon hamar elszökik a buborék, mondja Lőrik. A nedűt két-három évig pihentetik, kezelik, míg a borba helyezett élesztő teljesen fel nem dolgozza a cukortartalmat, s önmagát is meg nem semmisíti, hogy csak seprő maradjon utána az üveg alján, a borban pedig a keletkezett buborék. A készítés legősibb módja ez: a tradicionális metódus, amikor a pezsgő ugyanabban a flaskóban kerül forgalomba, amelyben megérett. A másik, amikor a kész pezsgőt az érlelőpalackból áttöltik új üvegbe, s így árusítják. Ezt itthon 1955 óta alkalmazzák.

A palackban érlelést egyébként a múzeumi túra végén a gyakorlatban is meg lehet tekinteni, vezetőnk bevisz azokba a pincejáratokba is, amelyekben máglyákba rakva (sőt a végső stádiumban már forgatóállványokon) érlelődik a pezsgő e nemesebb fajtája. A házitárlat kitér az államosítás utáni időkre is, amikor a cég előbb az Unicum Likőrgyár, majd a Magyar Állami Pincegazdaság keretében működött. A név ekkor is fennmaradt, s a nyolcvanas évek végére már harmincmillió palack pezsgőt állítottak elő Törley címkével. A kiállítás figyelmet fordít azokra az egykori konkurens cégekre is, amelyek a ma már német szakmai befektető tulajdonában lévő Törleyhez kerültek az idők folyamán.

Így például röviden megismerhetjük a Francois történetét is, amelynek 1945-ben egy rossz helyre esett bomba vetett véget, de termékeit a Törley ma is gyártja, sőt máig a magyar gasztronómia egyik kedvenc itala. Ugyanígy villan fel a váci püspöki pincészetből államosítással létrejött Hungária pezsgőgyár históriája, ennek kedvelt termékeit ma szintén a Törley viszi tovább. Hihetetlen, de a fekete címkés, száraz Hungária Grande Cuvée piacvezető a kanadai (francia nyelvű!) Québec tartományban. Magyarországon viszont inkább a fekete címkés Törleyt viszik, itthon ugyanis – akárcsak a déli népeknél –az emberek többsége (úgy hatvanöt százalék) az édes pezsgőt szereti.