Kezdésnek megloptak hárommillió nyugdíjpénztári magyart – mintha mi sem történt volna. Aztán nekiugrottak az értelmiségnek, akadémikusoknak. De a derék nagydoktorok, pikszisben maradók szótlanul nézték társaik alázását. Aztán jöttek sorba mind – hiába; a zöldek némán hagyták, hogy fölszámolják a természetvédelmet, a gazdák, hogy földjeiket elvegyék, az építészek, hogy a fél évszázada jól működő műemlékvédelmet megszüntessék egy gyors tollvonással.

A pedagógusok már kicsit morogva, de tűrték, hogy elvegyék iskoláikat, pénzüket, és csak pluszóraszámokat kapjanak cserébe. A média munkásai is berzenkedtek kicsinyt, mikor a sajtószabadságnak csak halovány nyoma maradt, de aztán bebizonyosodott megint, hogy a megszokás nagy úr. Az orvosok minden pofon után a másik orcájukat tartották, mert kértek oda is egyet. A talárosok nemhogy protestáltak volna a jogállam szétbarmolása ellen, de bele is folytak a munkába, önként, dalolva, boldogan.

Végül már csak az ifjúság, a diákság maradt, hát annak ugrottak neki, már-már feladva minden reményt, hisz ez az ifjúság mindig az övék volt, őket követte évek óta már. És akkor elszakadt a cérna váratlanul. Éppen ott, ahol senki sem számított rá; úgy tűnt, ezt a semmi iránt nem érdeklődő, semmiért nem lelkesedő, semmin föl nem háborodó ifjúságot senki és semmi nem mozdítja meg. Csak a Fidesz, csak a Fidesz volt képes erre a csodára. Nem lehetett könnyű feladat. Istenfélő keresztény embereknek éveken át pitiáner, bosszúálló, cinikus, kegyetlen, kulturálatlan elvetemültet játszani. Ehhez bizony hatalmas önfegyelem szükségeltetik.

Kellett hozzá sok minden. Egy eszementet mímelő dakota, aki a turult a szőrin üli meg. Kellett hozzá mamelukot mímelő majomsereg. Remekül adott fennhéjázás, döbbenetesen élethűen elővezetett bunkóság. Kénytelen-kelletlen haza kellett vágni a gazdaságot, lealázni a kultúrát, szégyent hozni a világban a magyarra. No de megcsinálták. Az ifjúság végül csak fölállt. És azt mondta: na, jó. Értjük mi a tréfát, de abból is megárt a sok. Még lehet kicsit sarkallni az ifjakat, no persze, sértegetni, alázni őket még tovább; tizenéveseket lecsukni, zsebükbe konyhakést hazudni, de már fölösleges.

Ezt a szekeret már semmi és senki sem akaszthatja meg. Nem lesz megállás. A magyar név megint szép lesz. Drága kortársaim! Öregek! Minden gondunk, bajunk megoldódott. A regnáló állampárt megoldotta mindet. Ezek a gyerekek, fiatalok húsz éve az elsők, akik nem csak magukra spekulálnak. Akik az országot nézik, a nemzetet. Kedves öreg barátaim! Kuss nekünk! Hátra lehet dőlni. Lehet olvasgatni, nézni jó filmeket, hallgatni szép zenét. Aztán 2014 tavaszán elmehetünk regisztrálni, vagy mit csinálni, utána pedig eltotyoghatunk, vagy betolhatnak minket a szavazófülke függönye mögé. Addig nincsen több dolgunk. Köszönjük, Fidesz!