Csak a szívemet dobom eléd

„Kortárs dokumentarista cirkusz” – így nevezi igaz történeten alapuló munkáját Olle Strandberg ötletgazda rendező. A valós esemény pedig nem más, mint hogy egy unterman a pályája csúcsán ráébredt, elveszítette a párját; azt a nőt, akit a vállán tartott-hordozott, emelt a magasba, és ha kellett, megmentett, akivel eljutott Las Vegasig, Amerika egyik legnagyobb színpadára.

A svéd Cirkus Cirkör 2011-es produkciójában összetört szívű, sebzett férfiemberek mutatják meg, miféle földalatti erőket is szabadíthat föl a búbánat, a veszteség.

Érzékeny, megejtően őszinte bravúrmű
Érzékeny, megejtően őszinte bravúrmű

A felütéskor az egyesült álmairól lemondó, a show-biznisz fellegvárának hátat fordító Mattias Andersson (Cirque de Soleil) és a melankóliáját Rubik-kocka-terápiával gyógyító, szemüveges Peter Aberg (helsinki Svéd Színház) gitározik, míg a társait majd bőröndként cipelő Matias Salmenaho (Cirque Aital, 7 Fingers) harmonikázik. A favágóinges artistatrojkához csatlakozik egy hivatásos muzsikus: a szakállas szekciót gazdagító, szintén problémás, nyurga Andreas Tengblad (gitár, cselló, hegedű etc.) úgy sétál be gitártokjaival a színre, mint egy modern western hős, bár cowboykalap helyett fekete kötött sapkát húzott a fejébe. A kvartett – a doboknál Anderssonnal – biztosítja az általa jegyzett, minőségi, alternatív pop- és rockzenét, amely önmagában fehérholló teljesítmény. Elnézést: szenzációóó!

Az érzékeny, megejtően őszinte bravúrműben különleges módon jelenik meg a nyers fizikai erő, a törékenység, az esendőség, a szellemesség/geg, a költészet. Salmenaho a gömbsúlyzókat s a partnereit emeli-forgatja dobálja, Andersson egy tollpihével és egy karikával játszik, amely utóbbival később pazar forgógyakorlatot mutat be. Aberg úgy rakja ki a Rubik-kockát – mely tudomány elsajátítása bevallása szerint pusztán négy és fél évébe került –, hogy a szájával egy fapálcikát egyensúlyoz, a tetején madártollal. A kitűnően koreografált, elégikus darabban alapvető dramaturgiai szerepet tölt be a sokszínű, ám többségében a kisiklott szerelem, a magány ihlette zene: Salmenaho rhythm & bluesra mutatja be zsonglőrszámát, buzogányokkal, ütemre mozogva, Aberg pedig fölvillantja a 70-es, 80-as évek diszkótánc kultúráját. A nézőnek is jut feladat: más helyre kell ülnie, míg a négyes fogat aprócska, elektronikus kütyükből présel ki akusztikus szörnyűségeket. A fenéken rúgott, saját csődjüket fölszámoló férfiak parádés estjéről egyetlen – gyakorta és rosszul használt – szó jutott az eszembe: „cool”. Azaz a könnyedség, a szenvtelenség, az eredetiség, az őrültség, a karcos humor, a hűvös érzékiség, a fölényesség, a professzionalitás rejtélyes, elegáns elegye. Ilyen volt Hugh Laurie Dr. Gregory House-ként, és ilyenek a jelentős skandinávok – kivált Teng blad – meg az ad hoc társulásuk, amely azt tett a síró, röhögő publikummal, amit csak akart.

Ezért (is) kivételes, sőt mágikus, ami a tervezett, majd meghiúsult világvége napján történt a Trafóban. A sorsverte kompánia tomboló-hisztérikus tapsvihar, süvítő hangorkán közepette távozhatott volna a helyszínről, méltán megdicsőülten, ám ehelyett meglepett minket egy legalább félórás, mámorító ráadással. Salmenaho metálénekesként vadult, Tengblad rágyújtott svédül egy rémesen bukolikus nótára, majd a többiekkel előadott egy magyarosch-népiesch valamit, aztán ismét jött Salmenaho, az erőember, hogy kurta leány ruhácskában furulyázgasson. Az abszurd-groteszk jeleneteket áthatotta az odaadás, a szenvedély, az alázat – önünneplés nélkül. Az addig kizárólag a csalódásról-kudarcról beszélő férfiak lemondtak jogos diadalukról, hogy másoknak szerezzenek (még nagyobb) örömöt. Az untermanság – és a siker, a boldogságkeresés – új fénytörést kapott. Mivel mindez történt a giccsben pácolt karácsonyi konzumlidércnyomás idején, jóval többről volt itt szó, mint „holmi” művészetről.

 

Cirkus Cirkör: Undermän Trafó

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.