Ezt a DVD-t nekünk találták ki. Nem okvetlenül azért, mert így, ha apánk mondjuk Omega-rajongó, tulajdonképpen viszonylag egyszerűen rövidre zárható a karácsonyi ajándék problematikája, noha persze ez sem utolsó szempont. (Ugyanakkor viszont, illetve a történeti hűség kedvéért meg kell jegyezni: apánk inkább Illés-fanként múlatta a csermely léptű hetvenes éveket.)

Hanem inkább azért, mert adminisztratív okok miatt sajnos az összes idei, a fél évszázados jubileum kapcsán rendezett Omega-koncertet ki kellett hagynunk. Most meg, ahogy ülünk és nézzük ezeket az urakat a képernyőn, azt realizáljuk, hogy még az életben nem jártunk ilyen hangversenyen, a Lénát, a Petróleumlámpát vagy a Gyöngyhajú lányt is csak úgy random hallottuk (igaz: sokszor), feslett házibulikban, esetleg jobb sorsra érdemes estéken bizonyos wurlitzerekből, de a többi slágert is csak így hozta elénk az információs világsztrádán ördögszekereket átbucskáztató szél. Olykor.

És még az is előfordulhat, hogy most már végleg lecsúsztunk a live élményről. Amikor márciusban a kezdetekről, a rock and roll közösségképző erejéről az elmúlt fél évszázadról és persze a(z akkor még csak közelgő) jubileumi koncertsorozatról beszélgettünk Kóbor Jánossal, az derült ki, hogy nagy valószínűséggel 2012 az utolsó turnés év a zenekar éle tében. Azt azonban határozottan tagadta, hogy búcsúkoncerteket adnának –egyebek mellett arra hivatkozva, hogy ezt a fogalmat jócskán leértékelték a kétévente istenhozzádot intő, aztán mégis visszatérő bandák. De hát senki sem lesz már fiatalabb.

Greatest Performances a dupla lemezes kiadvány címe, nincs ez túlbonyolítva. Összesen 26 dalt kapunk, az említettek mellett ott a Hűtlen barátok, A könyvelő álma, az Ezüst eső, az Őrültek órája, de ott a Gammapolis, a Napot hoztam, csillagot, valamint az Égi vándor is – és így tovább. A számokhoz igazán imponáló mozgóképes anyag társul. A jelző nem okvetlenül a képminőségre, a zseniális kameramozgásokra, az érzékeny vágásokra vagy a hangzásra vonatkozik elsősorban, hanem inkább a koncertek „méreteire”.

Koppra megtölteni a Népstadiont? Évtizedek óta koppra megtölteni lényegében bármilyen stadiont? A live felvételekben egyébként is azt szeretjük, hogy különösebb álldogálás nélkül jutunk a koncertélmény miméziséhez, valamint hogy bizonyítva látjuk, idoljaink nemcsak a stúdióban spílerek, hanem. Ez az élmény most sem szenved csorbát. A rajongók elégedettek lesznek.

Legalábbis többnyire. Őket talán még az sem zavarja majd nagyon, hogy a borítószövegben foglaltakon túl nem kapnak eligazítást arra nézvést, pontosan mely koncerteken vették fel az adott dalok képanyagát. A hátlapon annyi szerepel, hogy a kilencvenes és a kétezres évek stadionkoncertjein készültek a filmecskék – ha már jubileum és ünneplés és összegzés, és minden, akkor jót tett volna némi konkrétság. Ha másért nem, hát a lehetséges „ezen a koncerten én is ott voltam, keressünk meg engem a harmadik sorban” érzés miatt. A DVD menüje, illetve annak dizájnja az „egyszerű = szép” tétel mellett kíván lándzsát törni, sajnos csak félsikerrel.

Mert bár egyszerű, de csúnya. A statikus húsz gyertyát például funkcionálisan sem nagyon tudjuk hová tenni. Születésnapi tortáról? De hogy? És miért? És miért pont így? És hát sajnos a borító mellett sem tudunk néhány kritikoid megjegyzés nélkül elmenni. A grafika, a színvilág, a kompozíció egyértelműen a nyolcvanas éveket idézi, és nem a jó értelemben (már ha ebből a szempontból van olyan egyáltalán, hogy jó értelem). A belső, a két lemez közötti teret kitöltő fénykép pedig egész egyszerűen értelmezhetetlen: távoli, életlen színpadfotó. Szerencsére nem azt kell nézegetni.