Sok mindenre alkalmas egy közösségi oldal, gyűlöletkeltéstől kezdve dezinformációk terjesztésén át félkatonai összejövetelek szervezéséig. Sikk is szidni emiatt, ám sosem a papír a bűnös, hanem aki összefirkálja. Ha értelmes kezek vezetik a tollat, abból valami maradandó jön létre.

Nem is olyan régen, 2012. január 20-án került ki Nyáry Krisztián facebookos idővonalára egy kép, melyen az ifjú Radnóti Miklós és szerelme, Gyarmati Fanni sífelszerelésben mosolyognak a lencsébe. Ez volt az első irodalmi poszt, de hol volt még ekkor a flekknyi szerelmi történet, a pikáns literátori leskelődés!

Nyáry rövid, ám annál tartalmasabb szépirodalmi egypercesei lassan nyerték el mostanra igencsak jól működő formájukat. Ebből következik, hogy a könyvben olvasható szócikkek nem egy az egyben kerültek át a netről.

Egyfelől terjedelmük lényegesen megnőtt, a történetek kibővültek, másfelől stilisztikailag is átestek némi javításon. Mi több, nemegyszer olyan kiegészítéseket találunk, melyekre egy-egy kommentelő hívta fel a szerző figyelmét. Nagy kérdés tehát, hogy így, eredeti közegüket elhagyva, mennyire tudnak érvényesülni ezek az írások. Meggyőződésem, hogy Nyáry Krisztián sikere egyértelműen a hordozófelületben rejlik. Ha kis írásai nem a Facebookon, hanem könyv alakban kezdik pályafutásukat, vélhetőleg a több tucat hasonló kiadvány szülte köd nyelte volna el őket.Nevezett közösségi oldalon azonban kuriózumnak számít az olyan bejegyzés, ami napi rendszerességgel informatív és szórakoztató kulturális tartalommal bír.

Nyáry írásainak újdonsága ugyanis nem a tartalomban rejlik, hiszen azt bárki, bármely irodalommal foglalkozó könyvből össze tudja szedni. A szenzáció itt elsősorban az, hogy egy olyan oldalon, amelyet naponta több millióan használnak különböző célokra, könnyen elérhető egy kissé bulvárosított, de mégiscsak a magyar irodalom nagyjaival foglalkozó szöveg. A másik, hogy Nyáry sokat olvas és szelektál. Kiválasztja az életrajzokból az izgalmas, csiklandós részleteket, s így az olvasó már egy kész, zanzásított anyagot kap.

Ugyanakkor éppen ezért illették plágium vádjával. Erre a könyv előszavában reflektál is, mondván: műve nem tudományos munka, így annak jellemzői nem kérhetők rajta számon, ahogy az sem, hogy a könyv végi irodalomajánlót leszámítva még az egyes életművekből vett idézetek esetében sincsenek konkrét forrásmegjelölések. Igaz, ezt azzal magyarázza, hogy az online felület nem alkalmas a lábjegyzetelésre, ám ez korántsem indokolta, hogy a könyvbe bekerült írások esetében ne pótolja őket. A többnyire napló-, levél- és regényrészletekkel tarkított szövegek esetében ez azért is problémás, mert így a pár mondatos idézetek szöveghelyeit szinte lehetetlen felkutatni, ha hosszabban akarnánk olvasni őket.

De nem csak itt érezzük az információkkal való takarékosság hátrányát. Hiába, hogy a neten megjelent változathoz képest bővebbek lettek az írások, s egy-egy hosszabb idézettel is kiegészültek, mégis gyakran félbemaradt információk ingerlik további kutatásra a kíváncsi olvasót. Móricz Zsigmond szerelmi kalandjait tárgyaló fejezetben például ezt olvashatjuk: „Az író minden egyes megjelent novellájába vagy regényébe becsempészett valami üzenetet, amit csak Mária érthetett”. De hogy mifélék voltak ezek, vagy hol lehetne ezeknek utánanézni, arról nem tájékoztat a szerző.

Nyáry könyvének tehát éppen az az előnye, ami a hátránya. A papírra kényszerített történetek lényegesen szerkesztettebbé, összeszedettebbé, ám éppen ezért statikussá is váltak. Az internet által biztosított folyamatos dinamikát, az olvasókkal folytatott interakciót nem pótolhatja az erősen ajándéktárgy jellegű könyv, amely legnagyobb érdeme, hogy mégis túlmutat önmagán. Az Így szerettek ők bizonyíték. Bizonyíték arra, hogy hiába mondják, hogy az online felületé a jövő, a szöveg mindig visszatalál a könyvhöz, a papírformához. Ezáltal teljesedik ki, s lesz kézzel fogható az anyag.