Nyugatra vágyni

2012-12-21

Új hely, új remények. Nem tudom, milyen lesz, nem tudom, befogadják-belakják-e a fővárosiak, de nagyon örülök, ha élettel telik meg egy magára hagyott kultúrépület Budapesten.

A két világháború közötti korszak neves modernista építészének, Kozma Lajosnak talán legismertebb épülete a Margit körúti Átrium-ház a mozinak épült alsó szintjével 1936-ban készült el. A Kádár korban Május 1. filmszínházként üzemelt, azután jó tíz évig üresen állt, és most megint be lehet jutni. Remélem, a budapestiek újra felfedezik maguknak, és a háromszáz fős nézőtér megtelik filmre, színházra, előadásra, mindig lesz élet az előtérben is.

A befogadó színház Gothár Péterrel nyit. A Pesti Színházban egyszer már megrendezte a Vak nyugatot, akkor Hajdu Steve adta az alkoholista Welsh atyát, aki segíteni akar, és talán tud is, ha egyáltalán van segítség akkor, amikor emberek egymásnak esnek meg kibékülnek, szeretik egymást meg haragszanak. Jaj, de közhelyes ezt így elmondani. Hanem, aki látta például A kriplit a Radnótiban, tudja, hogy egy Martin McDonagh-darabban élő figurák kerülnek a nézők elé. Lehet rajtuk csodálkozni, lehet velük sírni, nevetni, lehet kínos pillanatokat is átélni, pedig nem feltétlenül ismer saját magára a néző, de az sem biztos, hogy elnézve a színpadi figurákat, továbbra is Nyugatra vágyik.

De mindegy is, a lényeg, hogy az Átriumban Alföldi Róbert lesz a részeges pap. És mostanában őt feltétlenül látni kell. Pláne a Nemzetin kívül.