Hiszen például közértbe még azok is járnak, akik élből utasítják el a Fluor, vagyis Karácson Tamás által (is) képviselt popkultúrát. A rádió mindig szól. A villamoson önfeledten dünnyögő ötévesek hektikus dallamvezetését sem lehet kikerülni. A híreket sem. A kocsmát is nehéz.

De persze, tételezzük fel, hogy van olyan magyar, akinek fogalma sincs a „két kicsi legós” dalról. Arra viszont nagy összegben mernénk fogadni, hogy a többségnek igenis van. A többség igenis gondol valamit Fluorról. Rokonszenves neki a 25 éves srác. Vagy épp ellenkezőleg, irritáló hülyegyereknek tartja. Infantilis bohócnak. Önmaga imidzsét tudatosan felépítő popzenésznek. Zeitgeist-mesternek. Tehetségtelennek. Zseninek. Elég csak egy nagyon kicsit böngészgetni például a videói vagy éppen a róla szóló cikkek alatti kommentáradatot, hogy kiderüljön: egyszerre árad felé hatalmas rajongás, sőt szeretet – és van, aki legszívesebben Fluor egész családját kiirtaná. A magyar popélet, illetve celebritásuniverzum egyik legmegosztóbb figurája ő.

De kit érdekel vajon egy róla szóló portré-dokumentumfilm, amelyet egyelőre csak moziban lehet megnézni? Nem a kereskedelmi csatornák napi riportmagazinjaiban vagy a YouTube-on, ingyen – hanem multiplexben, pénzért. Kit érdekel vajon annyira ez a figura, hogy a lábával és a tárcájával szavazzon rá? Ezt egyelőre nem tudjuk, hiszen éppen egy napja elérhető a Fluor Film néhány nagyobb mulitplexben – mi például a Westendben láttuk. Az utóbbi évekből nem emlékszünk egyetlen olyan tisztességes hosszúságú (jelen esetben: 70 perces) dokuportréra sem, amely süppedős foteles nagymozi programján szerepelt volna.

– Az elkövetkező két hétben kiderül, hogy ki hajlandó fizetni azért, hogy lássa a Fluor Filmet – mondja Miki357. Az „első dokus” rendező elárulja, kilenc kópiával megy a film az országban, ami magyar film esetében korántsem mindennapos. Az ötlet egyébként nem az övé: a producer kereste meg, készítsen egy nem kisfilm méretű portrét Fluorról. Rövid gondolkodás után határozott igennel felelt a felkérésre. A művészkörökben jobbára fotóművészként, illetve videoklip-rendezőként ismert Miki357-nek elmondása szerint tetszett az ötlet, hogy ő rendezze az első olyan dokumentummozit, amely a magyar underground hiphophoz (is) köthető – hiszen maga is meglehetősen beágyazottnak számít a közegben. Mert bár az országos áttörést az Éder Krisztiánnal, vagyis SP-vel készített Partyarc, majd nem sokkal később a Mizu hozta meg a számára, Fluor a kétezres évek eleje óta ismert, immár ötlemezes előadó a szcénában.

A rendező azt mondja, korábban nem érezte különösebben átütőnek Fluor munkáit, és most is leginkább az érdekelte, pontosan hogyan is jutott el odáig, hogy kislányok ezrei sikoltoznak, ha felbukkan a színpad környékén. Hogy hogyan lett a „híres rapper akarok lenni” célt már kiskölyökkorában kitűző székesfehérvári srácból egy olyan híres ember, aki többnyire tényleg rappel. S aki kétségtelenül megosztja a pop iránt fogékony társadalmat. A filmből ez kiderül. A rengeteg archív fénykép és videó mellett számos megszólaló segít megértenünk a Fluor-jelenséget. Mások mellett beszél a filmben a már hivatkozott Éder Krisztián énekes, valamint Karácson Tamás egyik zeneszerzője, az egyébként a Mizu alapját is jegyző Pixa, a Soerii & Poolek DJ és producerduó, Baranyai Eckü Dániel, a Hősök zenekar egyik tagja, az Animal Cannibals rapperei, Karányi Dániel DJ és reklámszakember. Rajtuk kívül más szegmensből ismerhető hírességek is vallanak a Fluor-jelenségről, mint Nagy Feró, Hajós András vagy Papp Szabi, a Supernem zenekar frontembere, aki egyébként a rendező már készülő első játékfilmje, az Időhajsza főszereplője is. Őket azért kereste meg Miki357 és a film szerkesztője, Dezső András újságíró, a Hvg.hu munkatársa, mert a film főhőse, illetve a portré „tárgya” nagy tisztelettel van a nevezettek munkássága iránt. Mondhatni: rajongó.

Kérdés, hogy ha egy előadó ennyire megosztó, miért nem kapnak szót a kritikusai is? Nem tart-e a rendező attól, hogy a filmjét dicshimnuszként könyvelik el?

– Véletlenül sem akartam propagandafilmet csinálni. Ha ez lett volna a kérés, el sem vállalom – így Miki357, aki elismeri ugyan, hogy Fluor-gyűlölőkkel nem interjúztak, rögtön hozzáteszi viszont, hogy rajongókkal sem. Barátokkal, szakmai partnerekkel, valamint az előadót távolabbról figyelő véleményformálókkal viszont igen. Nem akartak a filmbe fröcsögést, de olvadozást sem. Hiteles képet mutatni a Fluor nevével fémjelzett jelenségről – ez volt a cél. (Apropó: a filmet Becsey Kristóf fényképezte, és Kiss Wanda vágta.) Megtudni, hogyan lesz a számítógéppel prüntyögő srácokból szinte egy csapásra országos hírű popzenész. A hatalmas bulikról szóló beszámolók, régi történetek mellett kínosabb, néha egyenesen fájdalmas történeteket is hallunk. Például, hogy miféle fizikai és lelki összeomlást eredményez, ha havi negyven-ötven koncertet ad egy előadó, aki egyébként egyetlen métert sem tud úgy sétálni az utcán, hogy ne rohamozzák meg aláírásért, közös fotóért vagy csak azért, hogy megérintsék... Megtudjuk azt is, hogyan dolgozta fel, illetve hogyan rezelt be az énekes és a menedzsment a hírhedt Kiszel Tündé-s videó napvilágra kerülésekor: a bulvárhősnőt egy régi díjátadón, illuminált állapotban obszcén és gúnyos kontextusban emlegető Fluornak másfélmillió forintjába került ez az „őszödi beszéd”. Egy ideig azt hitte, a karrierje is rámegy... Aztán nem ment rá. Hiszen épp most csináltak portréfilmet róla, illetve arról, hogyan zúzott az éjszakában. Ő, meg pár haver.

Fluor a mezőn: az elkövetkező hetekben kiderül, vevő-e a közönség az első dokus rendező kísérletére