- Meddig lesz még igazgató?

- Márciusban lejár az ötéves megbízatásom, de ha lehet, újra pályázom. Hatalmas potenciál van a mostanra kialakult csapatunkban, szeretném befejezni, amit elkezdtünk. Pontosabban nem befejezni, hanem olyan fázisba hozni, hogy már maguktól is működjenek a dolgok. Ez inkább tíz évre szóló feladat, mint ötre.

- Mi még a dolga?

- Idén kezdtünk el pályázatokat írni az EU Kultúra programjához, amelyben 3-4 nemzetközi partnerintézménynek kell egy-egy projektben együttműködnie. Tavasszal derülnek ki az eredmények, utána kezdhetnénk el közösen dolgozni.

- Min?

- Közép-európai múzeumok kutatják az országukban párhuzamosan fejlődő művészeti mozgásokat a 60-as évektől kezdve. Azt, hogy a lengyel, a csehszlovák, a magyar, a jugoszláv művészet milyen eszközökkel küzdött annak idején a teljes kultúrpolitikai izoláció ellen. A kérdés most az, hogy ez az egész jelenség és az egykori keleti blokkhoz tartozó országok művészei hogyan épülhetnek be a globális művészettörténeti narratívába. Abba, amelyet évtizedek óta a New York-i MoMához vagy a londoni Tate Modernhez fogható intézmények határoznak meg. Valójában most dől el, hogy a régiónkból továbbra is csak Marina Abramovicsot fogja-e ismerni a világ, vagy mondjuk Maurer Dórát, Szentjóby Tamást és Hajas Tibort is. Magyar alkotóknak persze nemcsak a művészetünk történelmi revideálása útján kellene kijutniuk erre a nemzetközi porondra, hanem a fiatalabb generációnak is helye van ott, alanyi jogon. Csörgő Attilának például közösen rendeztünk kiállítást a hamburgi Kunsthalléval és a luxemburgi Mudammal. Ez azt jelzi, hogy a negyvenes magyar képzőművész-nemzedék iránt is van érdeklődés külföldön. Ezen a két fronton kell nekünk, az 1960-as évektől gyűjtő múzeumnak aktívan jelen lennünk. Szóval azt gondolom, a magyar kultúrának elemi érdeke, hogy a teljesítménye szerint őt megillető részt végre elfoglalja a nemzetközi színtéren.

- De mi most a magyar kultúra?

- A kortárs magyar kultúra egy nagyon sok elemből összeálló rendszer, amely hierarchikus, öntörvényű, de konszenzuson alapul. Ezért kizárólagosan senki nem mondhatja meg, hogy mit tekint értéknek a kortárs képzőművészetben. Természetesen vannak, akik eldöntik, hogy mire költik az adófizetők pénzét. Ez viszont nem jelentheti azt, hogy ezzel beleavatkoznak a művészet autonóm folyamataiba.

- Mi lesz, ha a hatalom mégis lecseréli a rendszer összes intézményének szakmai vezetőjét?

- A kortárs művészet megjeleníti ugyan az egyes nemzeti identitásokat, mégis globális rendszer. És csak akkor működik hatékonyan, ha egyetlen eleme sem jut kizárólagos pozícióba. Garantálnia kell a szellemi sokszínűséget, megakadályoznia a monopolhelyzetek kialakulását és folyamatosan biztosítania az intellektuális energiák újratermelődését, a művészeti utánpótlást.

- Elismerve ezeknek az önműködő mechanizmusoknak a jelentőségét, nem gondolja, hogy ha a politika és a kultúrafinanszírozás a teljes apparátusával együtt hátat fordít egy magyar kortárs művésznek, akkor az lehúzhatja a rolót?

- Nem hiszem. Legfeljebb nehezebb lesz az élete. Visszatérhetünk a 60-as évekbe. Az érvényes művészet viszont ilyen körülmények között is létrejön. Legfeljebb a demokratikus társadalom elvesztegeti azt a potenciált, amely az adófizetők pénzében rejlik. Körültekintő politikusok egyébként az egész világon három lépés távolságot tartanak a művészet tartalmi kérdéseitől. Ha ugyanis a politika direkt módon bele akar avatkozni, akkor a lényegétől fosztja meg. És fennáll a veszély, hogy propagandaművészet lesz belőle.

- A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) propagandaművészetet akar?

- Én ezt nem tudhatom. Viszont úgy tűnik, hogy minden kortárs művészetet érintő döntési helyzetben jelen akarnak lenni. Másrészt az a törekvésük is körvonalazódik az eddigi nyilatkozatokból, hogy a közpénzek legnagyobb részét, amit eddig plurális módon költött el a kormányzat, azt most szinte teljes egészében saját hatáskörükbe akarják vonni. Ezért a kortárs gondolkodás eddigi terepei és szereplői pillanatok alatt légüres térbe kerülhetnek.

- Lehet igazgatói pályázatot nyerni ebben a közegben?

- Én csak azt tudom, hogy a Ludwig nagyon fontos értékeket képvisel. Szeretném hinni, hogy az elmúlt öt évünkből ez kiderül.

- Gondolja, hogy a mostani John Cage-kiállításuk és jövőre A meztelen férfi című, ruhátlan férfitest-ábrázolásról szóló tárlatuk tetszik majd Fekete Györgynek?

- Irreleváns szempont, hogy tetszik-e. A második tárlat témafelvetése egy izgalmas elméleti diskurzushoz kapcsolódik, amellyel az utóbbi években több nagy európai kiállítás foglalkozott, és mi is a linzi Lentos Múzeummal közösen rendezzük. Ha ezt a működési módját meg tudja őrizni a Ludwig, akkor része marad a kortárs művészeti közéletnek és gondolkodásnak.

- És ha nem?

- Akkor kiiratkozik belőle. A minszki Nemzeti Művészeti Múzeum sem a része. Szóval léteznek országok, ahol ilyen formában nincs jelen a szabad kritikai gondolkodás.

- Pedig ön erről híres. 2008-as kinevezésekor Hiller István radikálisan újító, izgága fickónak nevezte.

- Megelőlegezett nekem egy gondolkodásmódot.

- Progresszív ember kell a Ludwig Múzeum élére?

- Addig érvényes a kortárs művészet, míg kritikai szemléletű. Ha a politika beleavatkozik, akkor már nem az.

- De hát beleavatkozik. Ezt tette a Műcsarnoknál is.

- Ha ez így marad, azzal ki is vonja az intézményt a kortársművészeti közéletből.

- Mi lesz a Ludwiggal?

- Azt a döntéshozók tudják.

- Meg tudná őket győzni? Például számokkal?

- Míg a 2007–2008-as szezonban 50 ezren vettek itt belépőt, addig 2009-ben, nyilván a Capa-kiállításnak köszönhetően, 116 ezren. Az azt követő években is 60-80 ezer között teljesítettünk. A jegyeladás azonban csak az egyik indikátor, 2009 óta elég intenzíven tartjuk a kapcsolatot a látogatóinkkal a virtuális térben is. 32 ezres Facebook-táborunk fele a felméréseink szerint naponta ott ül a gép előtt, látja a kiállításainkat, reagál rájuk, eszmét cserél másokkal. Ezt legalább olyan meghatározó intellektuális élménynek tartjuk, mint ha valaki eljön egy tárlatunkra.

- Állítólag a Nemzeti Szalon országos hálózatával is ez volna a cél. Hogy azok is művészetfogyasztóvá válhassanak Magyarországon, akiknek nincs lehetőségük budapesti múzeumokba utazni. Egyetért ezzel?

- A Nemzeti Szalon ugyanannak a fogalmi zűrzavarnak a megnyilvánulása, amiről az előbb beszéltem. Ez nem kortárs művészet. A kortárs művészet azoknak a kreatív embereknek a megnyilvánulása…

- Miből gondolja, hogy az MMA nem kreatív embereket kérne fel az alkotásra?

- A szalonművészet a kritikátlan és kétséges minőségű kreativitás szinonimája. A kreativitás persze önmagában is érték, a képzőművész körök és a vasárnapi festők csoportjai roppant fontos közösségek a társadalom mentális higiéniája szempontjából. De a kortárs képzőművészet teljesen más dimenzióban működik. A minőségi kiválasztódás lépcsőfokait a művészek nem úszhatják meg.

- Ki szabja meg a kritériumokat?

- Az autonóm rendszer maga állítja elő. A briteknél például létezik egy Arts Council nevű szervezet, amelyik dönt állami művészetfinanszírozási kérdésekben. Csakhogy ez az intézmény a legnagyobb mértékben transzparens. Hatalmas mennyiségben készülnek Angliában az úgynevezett policy paperek, amelyekben a kortárs művészeti intézményrendszer szereplői fogalmaznak meg közös alapelveket, értékeket az Arts Council számára. A szempontok kidolgozásában a legkisebb vidéki nonprofit galériától a Tate Modernig mindenki részt vehet, a tanács pedig folyamatos konzultációt folytat a szereplőkkel. Szóval vannak országok, amelyek úgy költik művészetre a közpénzt, hogy politikai szempontok beszivárgásának még a gyanúját is elkerüljék.

„Addig érvényes a kortárs művészet, míg kritikai szemléletű”