MMA: az elnök erodálja a műakadémiát

Úgy tűnik, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szombati közgyűlése jó néhány akadémikusnak nem adott megnyugtató választ, már ami Fekete György elnök félreérthető megjegyzéseit és sajátos vezetési módszereit illeti, mert az ülés után, vasárnap és hétfőn többen jelezték a testületből való kilépésüket. Így járt el Korniss Péter fotóművész, Bukta Imre képzőművész, Novák Ferenc koreográfus és a szombaton levelező taggá választott erdélyi színházrendező, Tompa Gábor.

Novák „Tata” és Bukta Imre aláírója volt az elnök kijelentéseit és vezetési stílusát bíráló levélnek, amelyet rajtuk kívül még heten jegyeztek a tagok közül, és amely várakozásaikkal ellentétben nem került napirendre a közgyűlésen.

Novák Ferenc ugyan szóban is elmondta bírálatát a szombati ülésen, de felszólalására nem kapott semmiféle választ az elnökségtől, és a tagság soraiból sem reagált senki a kritikájára, holott a közgyűlés szünetében legalább húszan mentek oda hozzá gratulálni, egyetértésüket kifejezni. Részben ez a hallgatás és passzivitás vezetett a szombat este meghozott döntéséhez, hogy kilép az akadémiáról.

Lapunk kérdésére elmondta: tanítványainak, akikkel tele vannak a vezető magyar tánctársulatok, egész életében azt tanította, hogy legyenek nyitottak és toleránsak. Hogy tudna a szemükbe nézni, ha ezt a lépést most nem tenné meg? Fekete György már egy évvel ezelőtt is mondott vállalhatatlan dolgokat például a Széchenyi Művészeti Akadémia tagjairól, de akkor ő és még néhányan megnyugtatták a SZIMA-sokat, hogy belülről igyekeznek a hasonló megnyilvánulásokat megakadályozni. Ez nem sikerült, két hete Esterházy Péter jogosan tette fel a kérdést az ÉS-ben megjelent cikkében, hogy akkor most mi lesz?

Novák Ferenc tudja, hogy a tagságból sokan gondolkodnak hasonlóan, s azt is tudja, hogy a többségnek – nyugdíjas lévén – nagyon sokat számít az a havi nyolcvanezer forint (amely jövőre majdnem a duplájára nő), és azt is tudja, hogy sokan azért nem csatlakoznak a kilépőkhöz, mert úgy érzik, cserbenhagynák az akadémián belül a szakterületüket.

Bukta Imre, aki szintén az ülés után döntötte el, hogy kilép, azt nyilatkozta lapunknak: csak egy váratlan lépés tántoríthatta volna el ettől a döntésétől, jelesül Fekete György lemondása. Őt az elnök kijelentései közül a Műcsarnok Mi a magyar? című kiállításának leblaszfémiázása különösen bántotta. Pontosan tudja, hogy az elnöknél Szombathy Bálint alkotása verte ki a biztosítékot, aki egy olyan kisfilmet mutatott be, melyben levizeli a szerb-magyar határt. Ha valaki, akkor vajdasági művészként Szombathy pontosan tudja, mit jelent a magyarságot megszenvedni, mondja Bukta Imre. Az MMA-t most elhagyó művész múlt héten, műcsarnoki kiállításán egy performance-szal is demonstrált a Műcsarnok függetlenségéért. Kilépésével a lemondott igazgató, Gulyás Gábor melletti szolidaritását is szerette volna kifejezni.

Fekete György szombaton, a közgyűlésen egyébként azt mondta, hogy Gulyás Gáborral másfél éven át sikertelenül próbált érdemi kapcsolatba kerülni. Megkérdeztük Gulyás Gábort, aki elmondta: legalább ötször találkoztak személyesen. Ő maga is volt az akadémia központjában, a Kecske utcában, ahol a Műcsarnok 2012-es programjáról beszélt. Sőt egy Makovecz Imréről rendezendő kiállítás ötletét maga vetette fel, és kérte hozzá az MMA segítségét.

Rákérdeztünk arra is, hogy mi a véleménye Fekete György ama kritikájáról, miszerint a Műcsarnok nem csak a képzőművészeké, noha „kisajátította” a képzőművészet. Gulyás felhívta a figyelmet a Műcsarnok bejárata fölötti feliratra, amely így szól: A Magyar Képzőművészetnek. Egyébként pedig most készült el a 2012-es év összesített kimutatása, amelyből kiderül, közel négyszáz társművészeti programjuk volt.

Hétfőn a parlament kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának színe elé várták Fekete Györgyöt, aki beteget jelentett, és nem ment el az ülésre. Karácsony Gergely, az albizottság elnöke ezt megfutamodásként értékelte, és lemondásra szólította fel Fekete Györgyöt. Mint mondta, Fekete „alkalmatlan arra, hogy a magyar kulturális életet reprezentáló akadémiát vezesse (…) az elmúlt napokban gyakorlatilag összeomlott a Magyar Művészeti Akadémia, sorra lépnek ki a tagok”.

Fekete György ügyvezető elnök
Fekete György ügyvezető elnök
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.