MAGAZIN:

Mi az Ilonával nagyon jól tudjuk, mit csinálnak a papírtermék-szerkesztők, mert mi is csináljuk. De hogy mit csinál pontosan a rádiós szerkesztő? Ilona, Te tudod?

KISS ILONA:

Nem igazán.

VARGA VIKTOR:

Én meg már majdnem elfelejtettem. Huszonnyolc évig dolgoztam a Rádióban, az első három évben voltam igazából szerkesztő, aztán dramaturg. A Rádióban a munkakörök tényleg egybefolynak kissé. De vannak tisztán szerkesztői feladatok is. Például a pisiversek: versműsor a hangverseny szünetében. A hallgató ilyenkor megy pisilni. Te pedig tudod, hogy ezt az időt töltöd ki, mondjuk, indonéz költőnők verseivel. Amúgy ténylegesen és hosszú ideig Géher István mellett végeztem szerkesztői munkát. Az egy nagy szellem szolgálata volt. Az ember mögé szervezte az eszközöket, a rendezőt, a színészeket, igyekezett kibélelni a nagyüzemi műsorgyár egy szegletét, hogy ő jól érezze magát benne.

MAGAZIN:

Háború és béke. Békés Pál rádióra alkalmazza, Varga Géza rendezi. Te mint szerkesztő mit csinálsz?

VARGA VIKTOR:

Az már színtisztán dramaturgi munka volt, háromszor gyúrtuk át Békés Palival a forgatókönyvet. Büszkén odaadtuk Varga Gézának, aztán Géza jelenetről jelenetre végigkérdezte, hogy melyik szereplő pontosan mit akar ott, és miért, kit utál, kit szeret, mi kell neki... És főként, hogy ez miként derül ki a jelenetből. Két hétig az éjszakáink felét eltöltöttük ezzel. Nagyon jó iskola volt. És akkor visszamentem a Békés Palihoz, s negyedszer is nekiestünk.

MAGAZIN:

Aztán a többi munkádat nagyrészt Magos György rendezte.

VARGA VIKTOR:

Azok olyan közös produkciók voltak, melyekben nem vált el egymástól szigorúan a rendező, a dramaturg, a rádióra alkalmazó. Megvoltak a vétójogok, a dominanciák, de mindenki mindenbe belebeszélt. Gyuri is kijárta Varga Géza iskoláját, aki úgy tartotta, hogy egy stábban mindig annak a szava a legérvényesebb, aki adott pillanatban a legkreatívabb, ha az a magnós lány, akkor az övé. Azok olyan közös produkciók voltak, melyekben nem vált el egymástól szigorúan a rendező, a dramaturg, a rádióra alkalmazó. Megvoltak a vétójogok, a dominanciák, de mindenki mindenbe belebeszélt. Gyuri is kijárta Varga Géza iskoláját, aki úgy tartotta, hogy egy stábban mindig annak a szava a legérvényesebb, aki adott pillanatban a legkreatívabb, ha az a magnós lány, akkor az övé.

MAGAZIN:

Ilona, hallgatsz te rádióművészetet a rádióban?

KISS ILONA:

Hát, nem. Bartók rádiót, BBC hármat, zenét és híreket hallgatok. Hangjátékot csak ha külön szólnak. A Török Tamás A Mester és Margaritája például elevenen él bennem, de azt is úgy hallgattam meg, hogy ideadták szalagon.

VARGA VIKTOR:

Az élő adáshoz kötött fogyasztás réges-rég reménytelen, de ez csak egy lyuk az időben. A hatvanas években még minden fontos volt a rádióból, aztán tele lett mással a világ. Most itt az internet, és ez lesz a megoldás.

MAGAZIN:

A rádióművészet nyilván attól több, hogy kevesebb. Semmit a szemnek, mindent a fülnek.

VARGA VIKTOR:

Pontosan. Egy lépéssel közelebb van a zenéhez. Kevésbé kell tárgyiasítania önmagát, így elvontabb tartalmak közvetítésére alkalmas. Ezért illik annyira a kortárs irodalomhoz. Ami filmen megjeleníthetetlen, az hangjátékként megszólaltatható. Például Esterházytól a Hrabal könyve vagy Jerofejev Moszkva–Petuskija, amit Máté Gábor rendezett.

KISS ILONA:

A Mester és Margarita! Filmen mindig rossz, a hangjáték zseniális.

VARGA VIKTOR:

Mert filmen a Behemót vagy macska, vagy ember. Csak hangjátékban lehetséges, hogy ne tudjad eldönteni.

KISS ILONA:

Mert Harkányi Endre meg tudja tartani a kettő között. Az ő Behemótja macska is, ember is – és még orosz is.

MAGAZIN:

Lungin Taxi Bluesát Ilona azzal a kérdéssel ajánlja, hogy mihez kezd egymással az orosz lélek és a kényszerű szovjetség. De van olyan, hogy orosz lélek?

KISS ILONA:

Tegyük fel, hogy van. Az orosz kultúrában mindenképp. Lungin filmjében mindenféle események zajlanak, és közbe-közbe beúszik egy kép: Moszkva és Leningrád között megy a vonat, Dmitrij Prigov, a költő ül egy kupéban, és a verseit gépeli. Történnek a dolgok körülötte, fenekestül felfordul a világ, ő pedig csak gépel és gépel. Prigov a hetvenes évek óta termelte a sorokat, évtizedekre szóló, szigorú terv szerint. Átütőpapírra gépelte a verseit, aztán kis szamizdat füzetekbe kötötte. Bármi történik, ő ott van, és rendületlenül csinálja. Márai ír a naplójában a katonáról, aki azért nem viszi el őt, mert író, és az „jó”. „És mindent megír? Azt is, hogy nem vittem el?” – kérdi, a katona, és megnyugszik, hogy az író mindent megír. Aztán leírja azt a jelenetet is, amikor orosz katonák a zajló jégen akarnak átmenni a Dunán, de nem jutnak át, süllyed a csónak, és ők rezzenetlenül várják a véget. A rezzenetlenség becsülete, ez nagyon jellegzetes orosz vonás.

VARGA VIKTOR:

A nemzeti lélek, akár orosz, akár magyar, szerintem kitaláció, az önfelmentést szolgálja: Ilyenek vagyunk, ez a végzetünk. Mit tehetnénk? De jellegzetes típusokat nézni különböző irodalmakban, annak van értelme.

MAGAZIN:

Mit jelentett Magyarország a szovjet időkben az orosz kultúrának?

KISS ILONA:

A tágasabb lehetőségek helye volt. A Mester és Margarita előbb jelent meg könyv alakban itt, mint ott. Ljubimov itt szabadabban dolgozhatott. Kiadták a kiváló csuvas költőt, Gennagyij Ajgit, akitől a Szovjetunió ban nem jelenhetett meg semmi, mert kiállt Paszternak mellett.

VARGA VIKTOR:

Mondom a másik oldalt. Szaltikov-Scsedrin már az 1860-as években olyan modern és radikális irodalmat művelt, amilyet Európában is kevesen. Mivel Lenin kedvenc írója volt, az ötvenes években szakmányban kiadták, és senki el nem olvasta. Én sem. Aztán az első kirúgásom idején, 1993-ban egy magánstúdióban dolgoztunk Mészöly Miklóssal, aki egyszer csak azt találta mondani, hogy Szaltikov-Scsedrin pesszimizmusa mélyebb, mint Becketté. Akkor kezdtem őt olvasni. Aztán amikor visszakerültem a rádióba, elkészítettük a Galavljov család hangjátékváltozatát. Most is fillérekért, kilóra adják Szaltikov-Scsedrint, mert a könyvtárak elkezdték kidobálni a könyveit.

MAGAZIN:

Ti nem éreztétek, hogy oroszosnak vagy valamelyest orosznak lenni olyan ciki?

KISS ILONA:

Én nem. Az egyetemen az orosz kultúrával Király Gyula, Szilágyi Ákos, Szilárd Léna révén találkoztam, ez aztán nem kincstári közeg. A tőlük tanult orosz kultúra önálló nyelv, szemléleti forma volt. Nem az ideologikus konstrukciókat adták át, hanem éppen azt a képességet, hogy átlássunk rajtuk.

VARGA VIKTOR:

Az én anyám pedig mindig orosz asszony maradt, és nem lett szovjet elvtársnő. Szilágyi Ákost is ő vitte bele az orosz nyelvbe a Radnóti gimnáziumban. És akiket ő belevitt, azoknak a nyelven keresztül nem a szovjet világ tárult fel, hanem az orosz kultúra.

KISS ILONA:

A kulturális kínálat egésze a javát is gyanúba keverte. A nyolcvanas években a Moképnél volt egy félállásom. Szovjet újságcikkek alapján írtam az ismertetőket a filmfelvásárlóknak olyan filmekről, amelyeket sohase láttam. Szerintem ők sem. Másrészt kísérgettem itt az ukrán filmügyi minisztert. Gyorsan letudta a hivatalos programokat, csak az izgatta, hogy mikor megyünk már megnézni a Mechanikus narancsot meg Az utolsó tangó Párizsbant. Abban a spéci vetítőben, ahol Kádár is mozizott, vetítették le a delegációknak ezeket a filmeket. Aztán elmentünk a Skálába, ahol tetőtől talpig fölöltözködött. Jöttek a megsárgult nejloningben, ami a borzalmas szovjetség nyomasztó metaforája volt, és a Skálában igyekeztek európai külsőt ölteni.

VARGA VIKTOR:

A Szovjet Kultúra Háza Pesten olyan döglött hely volt, hogy ha az edzett pesti galambok rászálltak, rögtön lefordultak a párkányról.

KISS ILONA:

A nyolcvanas évek második felében Gleb Boriszovics Visinszkij volt a Szovjet Kultúra Házának a vezetője. Szegény meg volt verve a hírhedt szovjet főügyész nevével.Már glasznoszty volt, meg lehetett hívni olyanokat is, mint az emigráns Szinyavszkij és Ljudmila Petrusevszkaja, aki az egyik legjobb barátnőm, de nem könnyű ember. Kijelentette, hogy ő oda nem megy, ahol Visinszkijnek hívják az igazgatót. Pedig akkor már túl voltunk az ő darabjának, a Három lány kékben-nek a pesti bemutatóján, ami hatalmas siker, legendás előadás volt a Katonában. Ott, a Szovjet Kultúra Házában minden frusztráció találkozott. Szinyavszkij, az emigráns, nagyobb ellenségnek számított a szovjet hivatalosság szemében, mint egy fehérgárdista, a szovjet hivatalosság frusztrálta Petrusevszkaját is, Szinyavszkijt is. Én meg rohangáltam közöttük, hogymindenkit lenyugtassak. Nagy munka volt.

MAGAZIN:

Neked való. Te ennek a közvetítő kommunikációnak a mestere vagy, egy igazi zsezsegőművész.

KISS ILONA:

Köszönöm, de az én zsezsegéseim mindig akkor szoktak sikeresek lenni, amikor sikerül megértenem, ki miért olyan, amilyen.

VARGA VIKTOR:

Az elsárgult nejloning nyomorúságának a párja a kiutazó magyarok megjátszott nyugatiasságának a nyomorúsága volt. Egyszer valami egészen nevetséges akciós áron hirdettek fekete-tengeri hajóutat. Volt ott egy madárfejű Lajcsika, aki a nagyon hosszú, nagyon vékony cigarettájával felült a bárszékre, végignézett az orosz személyzeten, és akkor ez a máskülönben elég szerencsétlen, iskolázatlan ember úgy érezte, hogy ő a Sam bácsi Amerikából. Mindenki a maga nyomorúságát járatta meg a másik előtt. Elbert János a műfordítás-szemináriumán mondta, keressünk valami friss, most megjelent dolgot az orosz irodalomból. Csupa élettelen vackot találtam, mígnem egy folyóiratban rábukkantam két Popov-novellára, ami aztán igazi élet volt, és igazi irodalom. Legközelebb Moszkvában az első könyvesboltban Popovot kértem. Mintha életükben nem hallották volna a nevét. Aztán egy idős eladónő félrehívott: „Fiatalember, nem nagyon kellene magának Popov iránt érdeklődnie, mert maga után is érdeklődni fognak.”

KISS ILONA:

Persze. 1979-ben Popov összehozta a szamizdat Metropol kötetet Akszjonovval, Jerofejevvel... Most dolgozunk Popov kötetén, a tavaszi könyvfesztiválnak ez lesz az egyik fő eseménye.

VARGA VIKTOR:

Egy kis példa rá, milyen élet van az orosz írók mögött. A 80-as évek elején interjút készítettem Vaszil Bikovval. Úgy szervezték, hogy Bikov a minszki szállodai szobámba jön. Jött vele egy ember, vártam, hogy kimegy. Néztem rá. Közölte, hogy ő a tolmács. Mondtam, köszönöm, tudok oroszul. Mire ő: nem érdekes, majd elüldögélek itt. Megy az interjú, megszólal a telefon. A fickó az én szállodai szobámban felkapja a telefont, és beleszól: ne zavarjatok, dolgozom! Egyébként tavaly meg akartam csinálni Popovnak a Brezsnyev temetése napján játszódó kisregényét a Rádióban. Kaptunk pénzt rá, benne volt minden tervben, összegyűjtöttem hozzá minden hangdokumentumot. És ekkor rúgtak ki másodjára.

KISS ILONA

SZÜLETETT: 1955-ben Kisújszálláson.

FOGLALKOZÁSA: irodalomtörténész, fordító, szerkesztő, kultúrdiplomata. Az ELTE-n végzett magyar–orosz–összehasonlító irodalomtörténet szakon. Számos orosz társadalomtudományi, filozófiai mű jelent meg fordításában és szerkesztésében. Az 1920–30-as évek és napjaink orosz kultúráját kutatja, PhD-disszertációját Bulgakovról írta. 1990-től a Beszélő szerkesztője, 1995 és 2003 között főszerkesztője. 2003 és 2008 között a moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ igazgatója. Ebben a minőségében ő volt a 2005-ös moszkvai magyar kulturális évad egyik főszervezője. Sok-sok orosz művész magyarországi és magyar művész oroszországi jelenléte köszönhető neki. Jelenleg a kulturális közigazgatásban dolgozik.

VARGA VIKTOR

SZÜLETETT: 1955-ben Budapesten.

FOGLALKOZÁSA: rádiós, irodalmár, hangjátékos. Az ELTE-n végzett magyar–népművelés szakon. 1983-tól 2011-ig a Magyar Rádió munkatársa: szerkesztő, dramaturg, lektor. 2012-ben Magos György rendezővel közösen megalakítja az Iglbauer Stú diót, mely a kortárs magyar irodalomhoz kapcsolódó hangművészeti alkotásokat állít elő és forgalmaz a Voxlibris.hu honlapon. Rádiós adaptációi: James Joyce: Ulysses, Virginia Woolf: Orlando, Lev Tolsztoj: Háború és béke, Velimir Hlebnyikov: Zangezi, Venegyikt Jerofejev: Moszkva–Petuski, Jaroslav Hasek: Svejk, Szaltikov-Scsedrin: A Galavljov család, Lawrence Sterne: Tristram Shandy; Esterházy, Géher, Hajnóczy, Mészöly, Határ, Krasznahorkai, Ottlik, Parti Nagy, Szilágyi Ákos, Tandori, Tolnai Ottó művei.

KISS ILONA

AJÁNLJA

FILM

PAVEL LUNGIN: TAXI BLUES

Fergetegesen szabad lm arról, hogy mihez kezd egymással az orosz lélek és a kényszerű szovjetség.

ZENE

SZABADOS GYÖRGY: AZ ESEMÉNYEK TITKOS TÖRTÉNETE 1983

Az ’56-os forradalom „históriás éneke”. 1990-ig valóban „hallhatatlan”, szó szerint eltemetett mű volt.

KÖNYV

MOSONYI ALIZ: MAGYARMESÉK 2011

A „magyaroknak magyarokról” felnőtteknek szóló meséket olvasva nem is kérdés, jó-e magyarnak lenni. Persze hogy jó. Vagy mégse?

VARGA VIKTOR

AJÁNLJA

FILM

TARR BÉLA: A TORINÓI LÓ

Van Gogh bakancsai kólintják úgy fejbe az embert, ahogyan ez a lm.

KÖNYV

NATROID-REGÉNYEK

Tandori Dezső krimiuniverzumának öntörvényű gurái bátran odatelepedhetnek Chandler, Simenon, Scorsese és Tarantino hőseinek asztalához a világfalu bármely kocsmájában.

SZÍNHÁZ

VALLAI PÉTER ELŐADÓMŰVÉSZETE

Keressenek rá fellépéseinek felvételeire a hálón, mert ahogyan ez a játszi szellem minden biztosítás nélkül szabadon lebeg a nyelven, az igazi világszám!