Ajándék ló helyett

Gyűlnek már a titkos csomagok a szekrények és kamrák mélyén. Akár hisz még a gyerek a soha nem látható ajándékosztó létezésében, akár nem, a meglepetés varázsa nem múlik el.

Néhány hete esti játékvásárt hirdetett egy hipermarketlánc. A vételár felét vásárlási utalványban visszakapták a vevők. A jól időzített akció hatalmas tömegeket vonzott. Ismerősöm mesélte, hogy sokan gyerekkel érkeztek, és együtt tolakodtak, marakodtak a játékokért. A tülekedésben gyerek és felnőtt is türelmetlenné vált, többeknél családi veszekedésbe torkollott a vásárlás. Csak halkan kérdezem, hogy tud-e majd örülni a gyerek a karácsonyfa alá szánt játéknak, ha ahhoz egy rossz hangulatú vásárlás emléke kötődik, ráadásul már pontosan tudja, hogy mit kap?

Nyolcéves lehettem, amikor hosszas kutatás eredményeként rábukkantam a nekem szánt ajándékokra. A pillanatnyi örömet azonban gyorsan felváltotta a felismerés, hogy elillant a várakozás varázsa, nekem már nem tartogat meglepetést a karácsony. Pedig pontosan az rejlett a csomagban, amire a legjobban vágytam, mégsem volt az igazi az ajándékbontás pillanata.

Azóta nem akarom tudni, hogy mit kapok. Meglepődni szeretek és apróságoknak örülni. A mennyiséggel is csínján bánunk: a gyerekre nincs ráöntve az éves játékadag, mert az első karácsonyok példáján megtanultuk, hogy kioltják egymást a meglepetések. A kevesebb többet jelent. Minden azon múlik, hogy mihez szoktatjuk a gyereket. Ahhoz, hogy karácsony előtt kiköltekezik a család, és óriási ajándékhegyek tornyosulnak a fa alatt, mire mindenki kívánságlistája ki van pipálva, vagy ahhoz, hogy apróságokat ajándékozunk egymásnak, mert az ünnep nem a pénzről, hanem a szeretetről, vagyis az együttlétről szól. Vigyázat, a szabályokat mi alkotjuk, és mi szembesülünk a következményeivel. Megéri vigyázni.

ÉVFORDULÓK

ONGJERTH HANNA

December 17.

49 éve három hétig nyitva volt a berlini fal, hogy a nyugatiak meglátogathassák keleti rokonaikat.

December 18.

275 éve halt meg cremonai Antonio Stradivari.

December 19.

117 éve engedték az első nőket a magyar orvos- és bölcsészettudományi karokra.

December 20.

Nemcsak országátkereszteléssel lehet szimbolikusan hatalmat demonstrálni: I. Nagy Péter 313 éve a Julian-naptár használatát adta parancsba.

December 21.

42 éve találkozott Elvis Presley Nixon elnökkel, hogy meggyőzze a drogfogyasztás károsságáról.

December 22.

„Gorbacsov úr, nyissa meg ezt a kaput!” – kérte Ronald Reagan másfél évvel azelőtt, hogy 23 esztendeje feltárult Berlinben a Brandenburgi kapu.

December 23.

Lehetséges, hogy valójában Gauguin nyeste le 124 éve Vincent van Gogh fülét.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.