És ez csak egyetlen pillanat az alaposan megtervezett százból.

Mert ugye ki kell osztani a karkötőket, kitalálni a csiricsáré színpadkép minden egyes zugát, és akkor a cucc még meg sem szólalt. A 2003-as, Sydney-ben felvett koncertlemez után most látta elérkezettnek az időt a brit banda, hogy újfent rögzítse, mit is tudnak élőben, milyen fergeteges hangulatot képesek teremteni egy másik, újabb csúcsra ért stadion rockkal. Ez a budapesti rajongóknak már azért is jó, mert amikor az eggyel korábbi turnén a magyar fővárost is érintették, bizony elég punnyadtnak tűnt a zenekar. S mintha inkább a rutin lett volna a legfőbb hajtóerő, és nem a zene iránti lelkesedés.

A tavalyi lemezre épülő Mylo-turné ellenben tele van energiával. És meglepetésekkel: például egyszer csak Rihanna tűnik fel a Princess of China elején, mint egy modern gésa, és olyan duettet rittyentenek Martinnal, hogy öröm hallgatni (és nézni). A százperces koncertfilm és lemez javarészt a Stade de France-béli bulira épül, de azért bekukkantunk a montreali, a madridi helyszínekre is, egy dal erejéig (Violet Hill) aLa Cigaleintimebb terébe is, és a kihagyhatatlan, legendás Glastonbury Fesztivál hangulatát is begyűjtjük. A koncertfilm ráadásul egy kicsivel több is, mint (jó) dalok csokra, Martin, Berryman, Buckland és Champion megosztja velünk a fellépés előtti gondolatait, követjük őket a szállodájukban, meglessük őket a backstage-ben, s a végén majdhogynem családtagokként búcsúzunk tőlük.

De ami a legfontosabb: újra és újra kiderül, hogy ez a négy srác nagyon jól érzi magát a színpadon, nagyon együtt élnek a közönségükkel, s bizony úgy tűnik, nagyon sokszor megtalálják velük a közös hangot. Jó, időközben a Coldplay slágergyárrá alakult a kezdeti progreszszivitásból, de most azt kell mondanunk: nem mindig áll ez nekik roszszul. S bár még mindig a Yellow, a Clocks vagy az In My Place hozza el a legerősebb pillanatokat, azért a Paradise, a Mylo Xyloto vagy a Vivala Vidasem jelent már akkora csalódást.

A magyar fővárosban még a nagy francia forradalom barikádharcosainak öltözve tűntek fel, most inkább graffitiben is utazó zenészek. Akiket nemhogy meglegyintett, de folyamatosan kísért a siker. Ilyenkor könnyű elszállni, bárki istennek vagy afölöttinek képzelné magát. A srácok azonban egyelőre állják a sarat. Ez talán azokból a pillanatokból tűnik ki a leginkább, amikor egymásra vigyorognak dal közben, amikor őszintén kiélvezik, hogy ezer és ezer embert mozgathatnak meg odakint.

Az album nem csak rajongóknak készült. Így aztán azoknak sem kell szégyenkezniük, akik eddig nem voltak annyira oda Chris Martin falzettjéért (már nem is annyira zavaró), és akik most a lejátszás után újra elindítják a korongot. Mert jó. És mert felfrissít, akár egy mentolos cukorka.

Coldplay Live 2012, CD+DVD Forgalmazza az EMI