Egy mester születése
Koffán – hogy ezen a végén kezdjem – még csak nem is elfeledett, ismeretlen. Folyamatosan számon tartja a fotótörténet, jegyzi bábosként a színi lexikon, feltételezem, hogy a madártudomány is, legfeljebb a képzőművészetben kell újra és újra felfedezni. Ott, ahol nemcsak kezdte a pályáját, nemcsak maradandót alkotott, de amely hivatás végig meghatározta az 1909-től 1985-ig tartó életét.
Igaz, nagyon szabálytalan az életműve. A főiskola után Párizsba ment, ott egyebek közt bábművészként is dolgozott, aztán harminckilencben hazajött, hogy negyvenben kiadja könyv alakban a metszeteit. A De Profundis korszakos mű. Fekete-fehér nyomatai a megvesztegető emberábrázolásnak és a drámai világérzésnek olyan egyedi miniatűrjei, amelynek nincs rokona a nagy háborús képzőművészetben. Nem mellesleg olyan linó- és fametszetremekek, amelyek ismeretében okkal nevezték ki Koffánt negyvennyolcban a főiskola grafikatanárának. Aztán ötvenhat után a viselt dolgai (a történelmünk viselt dolgai) miatt megszűnt főiskolai mesternek lenni. S lett végképp madárfotós, emberfotós, kivált művészportretista. Ott van arcképcsarnokában a hatvanas évek bonviván szobrásza, megelégedett hivatalosa és mártír művésze, továbbá a professzorfenségű Barcsay, a manómosolyú Gross és a bálványfaragású Kassák, mind.
Továbbá Kondor csíkos trikóban, és ezzel helyben is vagyunk. Koffánnak nem kevésbé művészettörténeti tette az, hogy magához, a grafikára mentette át a kirúgásra ítélt festőnövendéket. S hogy ez a kapcsolat később, ötvenhat után is eleven volt, egyebek közt erről beszél a kiállítás. Hagyatéki gyűjtemény, a Koffánnak dedikált Kondorgrafikákat adta közre ifj. Koffán Károly, és rendezett belőle példásan értelmező tárlatot Huller Ágoston.
Egyszersmind igen fontos pályarajzrészlet. Mert nemcsak azt mutatja be, hogy milyen érett, fölényesen teljes szénönarcképet rajzolt ötvenkettőben az akkor huszonegy esztendős Kondor, hogy milyen érett tanulmányokat készített ceruzával híres-elhíresült diplomamunkájához, a Dózsa-sorozathoz. Egy nagy életmű születésénél lehet jelen, aki a „Koffán mesternek szeretettel” ajánlott lapokat végignézi. A rajztudás és a technikai felkészültség evidencia. Azt azonban újra fel kell fedezni, hogy mennyire nem tékozló fiúként indult a hajógyárban felfedezett tehetség. Komponált Kondor Pihenő (Sztálinvárosi jelenet) rézkarcot is, miként később kombájnt, külszíni fejtést, tizenkilences sorozatot. Igaz, korántsem olyat, amilyen Sztálinvárost ötvenötben elvártak. Az ő Pihenőjén konzervdobozból esznek a munkások, ülnek a földön, és egyáltalán nem optimisták, de nem ez a komoly, hűséges valóságábrázolás a legfőbb értékük.
Értékük és nagyon hamar a botrány, a támadás kiváltója a drámai kompozíció és az éles megfogalmazás. Ez lesz majd az oka a Dózsa-sorozat elutasításának is. A diplomamunka, amely a diploma és a főiskola után is folytatódik, úgyszólván egészben jelen van az emlékkiállításon. Nem logikai és nem időrendi sorrendben, mert így pontosabban szemléltetheti a nézőt segítő rendezés, hogy miként alakultak a lapok technikailag és természetesen lényegükben is. Hogy miként sűrűsödik a sötét, és miként világít ki a tüzes trón az első után a Dózsa halála II. rézkarcfázisában, hogy miként válnak plasztikussá és súlyossá a testek a Tábortűznél lapjain.
Kiváló alkalom a Kondor-stílus, a konstruktív tanulságokat a német parasztháborúk röplapélességével ötvöző egyéni rajzbravúr tanulmányozására. Alkalom az alázattal művelt rézkarcművesség és fametszetfölény megismerésére. Csupa remekmű a tiszta, védtelen aktoktól az atom ágyús, apokaliptikus jelenetek pőre meztelenjeiig, a fenséges ritmusban menetelő Dózsa legényeitől a zuhanó-kavargó tudatlanságangyalokig.
Kiváló tárlat avatottaknak és véletlenül betévedőknek.
