Védett magyar gyík
Iskoláit Sopronban és a győri bencés gimnázium filozófiai osztályában végezte. Budán 1780-tól rövid ideig jogot tanult, majd átiratkozott az orvosi karra. Végzés után nem praktizált, ehelyett az egyetemi botanikus kert növényállományát gyarapította. Gyűjtőútjai során jött rá, hogy a történelmi Magyarország jelentős része növénytani szempontból „terra incognita” (ismeretlen terület). Feljegyzései szerint csaknem 20 ezer kilométert bolyongott az országban. Kocsival, lóháton, gyalog, mikor mi jutott neki. 1806-tól már csak kisebb utakra vállalkozott, súlyos betegsége – tuberkulózis – akadályozta a nagyobb expedíciókat.
1807-től ő a pesti botanikus kert igazgatója. A kertben eleinte 800-1000 virágos növényfaj volt, a folyamatos bővítés eredményeként 1816-ra 6755!
Ama fokozottan védett földikutyát 1803-ban írta le, a mogyorós pelét a Mátrában találta meg. Legjelentősebb állattani felfedezése a védett magyar gyík (Ablepharus kitaibelii fitzingeri) leírása.
Ő is felfedezte a tellúr nevű félfémet a Börzsönyben és az Erdélyben gyűjtött ércekben, de a nagyvilág a német Martin Heinrich Klaprothot ismeri el elsőnek. (Különben Müller F. József, az erdélyi bányászat osztrák vezetője írta le először 1783-ban, majd Kitaibel Pál 1789-ben, Klaproth csupán 1798-ban nevezte el tellúrnak, mégis övé a dicsőség.) Nem vigasz, hogy ez nem egyedülálló kudarca a magyar tudománytörténetnek. Azt azonban még senki sem vitatta, hogy Kitaibel nevéhez fűződik a ferrociánsav első előállítása. Nem mellékes, hogy sólepárlót, desztillálókészüléket és vákuumszűrőt is tervezett. 1816-ban vonult nyugalomba, 61 éves korában halt meg. Sírja és földi maradványai a városrendezés áldozatává váltak – amai Nyugati pályaudvar helyén volt a temető –, emlékét csak művei őrzik.
I!
Kitaibel Pál (1757–1817)
