Rettegés közben azonban mond még valami érdekeset: hogy gyertek velem ti is, haljatok meg velem együtt, és akkor nem fogok annyira félni. Minden kívánságod így teljesüljön, mentek, mennek, megyünk utánad, ma már azok is nyolcvan felé közelítenek, akik Kosztolányi halálának évében születtek – már ha közelítenek még valami felé. Persze ő nem úgy gondolta, ahogy szokás, szépen, sorban, egymás után, hanem valami közös nagy halálra vágyott, legalább a barátokkal, ha már mindenkivel nem lehet egyszerre.

Az a furcsa, hogy Kosztolányinak igaza van. A halál sokkal kevésbé félelmetes, ha közös sors, ezt most mi is tudjuk, akik állítólag a világvége felé közelítünk. Maja naptár ide vagy oda, még senkivel sem találkoztam, aki pánikot kapott volna a közeledő armageddontól, hiszen nem leszünk egyedül, hétmilliárdan kapaszkodhatunk egymásba, úgy csak könnyebb. Meghalunk, meghal a szomszéd, de még a szomszéd tehene is megdöglik, mi mást kívánhatnánk. Legfeljebb azt, hogy mi lehetőleg mégis maradjunk életben.

Szeretjük egymást, mint a gyerekek, akikre rámordul a zord atya, és az addig egymást gyilkoló két testvér hirtelen összebékül, együtt könnyebb. Ugyanazt elszenvedni nem olyan szörnyűséges, megint csak Kosztolányit idézve: bírjuk mi is, ha ők kibírják. Ha ők sem bírják – na, erre még nem sikerültmegnyugtató receptet kidolgozni. De a közös kibírhatósággal játszott a bölcs Salamon is, amikor a világ első törvényszéki trükkjét alkalmazta a bizonyítási eljárásban, és a két céda vitás gyermekét ketté akarta vágatni. Az, aki éjjel agyonnyomta a saját kisfiát, boldogan beleegyezett volna, nem azért, mert azt képzelte, hogy így visszakaphatja a saját gyerekét, hanem mert ha a másiknak sincs, úgy az egészet mégis könnyebb elviselni.

Kézenfekvőnek látszik, hogy csak egészen kicsit kellene állítani a gondolkodásunkon, csak azt kellene elérni, hogy ne a boldogtalanságban, hanem a boldogságban keressünk mindig társakat. Ha baj van, maradjunk meg benne szépen magunknak, ha viszont öröm ér, csöngessük ki a szomszédot, nézd csak, öregem, mennyi pénzt találtam, hadd osszam meg veled. Nézd, kolléganő, milyen jó kis szvingerklub nyílt a sarkon, menjünk együtt a férjeinkkel, így leszünk végül egy család, akár a szó szoros értelmében is.

FÁY MIKLÓS zenekritikus, színház-, filmés ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.

Na jó, inkább menjünk vissza Kosztolányi kórházi ágyához. Beszélni már nem tud a rajta fekvő, cetliken tartja a kapcsolatot a környezetével. Lehet, hogy néha megjátssza magát, de van, amikor nem lehet. Amikor anynyira fáj, hogy csak egy szót bír leírni, torz betűkkel, megrándulva a kíntól. Oltást! firkálja, amin ma már el kell gondolkodni, hogy érti azt, hogy oltást, miféle oltást. Persze csak injekcióra gondol, nyomják már bele a morfiumot, kábítsák el a szervezetet, mert ezt a fájdalmat nem lehet ép ésszel elviselni. Már van benne morfium, már félig kába, de akkor is oltást kér, mert tudja, hogy aki idegen szót használ, amikor vanmagyarmegfelelő is, az egyéb gaztettekre is képes. Tudja, hogy vivere non est necesse, na tessék, ez sem magyarul van, szóval élni nem kötelező, verset írni sem kötelező, de beszélni kell, írni kell, ha magyarul, hát magyarul, de akkor legyen magyarul.

I!

A következő tárca: 12. 14.

KARAFIÁTH ORSOLYA

Kultúrdémon: költő, per former, publicista és minden más, három verseskötete és két lemeze jelent meg.

Legújabb könyve: Kicsi Lili, Scolar, 2012.