Az adaptációra vállalkozó országgyűlési képviselő derűlátóbb. Az El Sistemát Jose Antonio Abreu, az ugyancsak jól ismert Simon Bolívar Orchestra alapítója indította el, 1975-ben. A program veleje, hogy a főváros- (Caracas-) központú országban, ahol – például Magyarországgal ellentétben – vidéken nem épült ki az intézményesített alapfokú zeneoktatási rendszer, a fiatalok – főként a szegényebb sorúak – e hiányosság ellenére is kapjanak lehetőséget a hangszeres zenélésre, végső soron egyfajta ingyenes képzésre.

Részben a jómódú Abreu család áldozatvállalásának, részben a mindenkori kormányok, valamint a magánszponzorok támogatásának köszönhetően az eltelt huszonhét év alatt óriási hálózat jött létre, mára több száz kisebb településen alakult zenei közösségi pont az El Sistema szellemében, mindenekelőtt az általános iskolák tornatermeiben, előtereiben, a helyi templomokban; a programban részt vevő gyerekek száma nagyjából háromszázezer, és a várakozások szerint 2015-re eléri a félmilliót. Az El Sistema – amelynek egyik legismertebb emblémája a Los Angelesben élő világhírű hegedűművész és karmester, Gustavo Dudamel – közösség szervező szocializáló erejének köszönhetően Venezuelában csökkent a gyerekbűnözés, a fiatalok körében visszaesett a drog- és az alkoholfogyasztás, kevesebben kallódnak el.

A New Yorkban élő és tanuló fiatal magyar harsonás, a természetfotósként is elismert Sutyák János testközelből is megismerhette a venezuelai programot. A jó nevű Bard College konzervatóriumának hallgatójaként a közelmúltban tizedmagával háromhetes kurzust tartott a kelet-venezuelai San Juan de Colonban, ahol ugyancsak virágzik az El Sistema.Mint lapunk érdeklődésére elmondta, a kisváros zenei központjában, ahogy a többiben, nincsenek fix időpontra szervezett órák, foglalkozások, de még képzett oktatók se igen. A gyerekek tanítás után zenekart alkotnak, és az idősebbek irányításával nagy, közös muzsikálásba kezdenek: kiválasztanak egy darabot, és addig próbálják nap nap után, amíg készre nem finomítják – akkor aztán adnak egy nagy koncertet a közösség és a maguk legnagyobb örömére, és az egész kezdődik elölről. Nem mellesleg: a legtehetségesebbek előtt nyitva az út fölfelé, akár a csúcsokig (amint azt Dudamel karrierje is igazolja). Sutyák János úgy tapasztalta, hogy a venezuelai fiatalok legszívesebben a gyors, dallamos, ritmusos melódiákat játsszák – lassú művet ő legalábbis nem hallott tőlük. Ottjártakor Bernstein West Side Storyja, Gustave Theodor Holst Bolygók című darabja és egy tempósabb Beethoven-tétel volt a sláger.

Hogy mi a nagy lelkesedés oka?

Sutyák szerint több is van. Az első talán, hogy Dél-Amerikában eleve sokkal közelebb áll a zene az emberekhez, mint az úgynevezett nyugati világban, a másik a végtelen életszeretet, a harmadik a közösségek fantasztikus összetartása, a negyedik az állam igen pozitív hozzáállása. Mindez a harsonás szerint egyből választ is ad arra, hogy Magyarországon miért nem lát sok esélyt egy hasonlóan grandiózus vállalkozás beindítására – noha itt is sokat segíthetne. Kupper András országgyűlési képviselő és zenebarát – aki, ha nem is helyben, de ugyancsak alaposan megismerte az El Sistemát – sokkal bizakodóbb. Annyira, hogy egészen konkrét tervet szőtt a rendszer honi viszonyokhoz igazodó adaptálásáról.

A fideszes szakpolitikus abból indult ki, hogy igaz ugyan: Magyarországon elvileg minden gyerek hozzáférhet az intézményes, alapfokú zeneoktatáshoz, gyakorlatilag azonban távolról sem. Az oktatás ugyanis az általános iskolák kebelében zajlik, és mint sajnos ismeretes, főként a leszakadó régiókban, a kistelepüléseken százezrével élnek olyan fiatalok, akik még a nyolc általánost sem tudják elvégezni – akik tehát nemcsak hogy a zenéléssel nem kerülhetnek szorosabb kapcsolatba, de nagy eséllyel zsákutcás élet adatik nekik. Kupper több vezető politikust, sőt kormánytagot is meggyőzött arról, hogy az El Sistema honosítása több szempontból is hasznos vállalkozás lehetne, és meg is kapta az elvi támogatást. Végül tavaly Symphonia néven alapítványt hozott létre a hálózat kialakítására.

Mint elmondta, elképzelése szerint a program tizenöt-húsz faluban startolhatna, nagyjából egyszerre, olyan helyeken, ahol megvan a működtetéshez alkalmas közeg és ember; mindenekelőtt a helyi pedagógusokra és egyházi személyekre számít, továbbá a MagyarMáltai Szeretetszolgálatra, amely egyébként már biztosította, hogy ott segít, ahol tud. A mostani állás szerint a szakmai irányító az alapítvány lesz, amely a hangszerekről és a tanárokról is gondoskodik, a mindehhez szükséges nem kevés (százmilliós nagyságrendű) összeget Támop-forrásokból igyekeznek előteremteni.

Kupper reményei szerint jövő tavaszra összeáll a pedagógiai terv, elkészülnek a segédanyagok, majd jöhet az országjárás. Ennek során szeretnék megtalálni a legmegfelelőbb falvakat. Ha minden jól megy, a program legkésőbb 2014 szeptemberében indulhat el.