Amerikában is siker a pesti harangjáték
A Társak társa, tehát Szabados György szilárdan meg van győződve róla, hogy a főként nyilvános gyermeki játszóhelyekre szánt gongora jókora siker lehet. Elhisszük: Soprontól Nyírbátorig, a Tennessee állambeli Nashville-től a japán Matsue-ig az ő harangjátékaikat hallani. Nagyjából száz referenciamunkával büszkélkedhetnek, és a szám egyre nő – legközelebb ugyancsak az Egyesült Államokban, közelebbről az Ohio-beli Cincinnatiban csendül fel a Szabados-féle hangszer.
A huszonkét éve gründolt cég 1995-ben tűnt fel egy ötlettel, amelynek veleje, hogy a megfelelő sorrendben felállított, hangolt bronzharangokat egy elektromágneses ütőszerkezettel és egy különleges vezérlő elektronikával szólaltatják meg, méghozzá dinamikusan, azaz váltakozó hangerővel. A harangokat persze nem ők készítik, ők ugyanis speciel villamosmérnökök, de mentségükre szóljon, hogy az efféle harangok előállítása a harangöntők legtöbbjének is komoly, ha ugyan nem teljesíthetetlen kihívást jelentene. Mint megtudtam, az egész kerek világon öt, csak öt műhely képes ilyesmit készíteni: két holland, egy francia, egy osztrák és egy brit vállalkozás, amelyek legtöbbje a már a XVI–XVII. században megalapozta jó hírnevét. Szabadosék az egyik holland cég vásárlói.
A Szabados-féle harangjátékok egy része városi köztereken, még inkább főtereken látható, olykor a helyi városháza vagy más jeles közintézmény falán (például Sárváron, Nyírbátorban), máskor templom oldalán, de köztéri alkotással komponálva is megfigyelhető, mint mondjuk Veresegyházon, ahol Mód Péter szobrászművész és Kun Éva keramikus működött közre a muzsikáló szobor létrehozásában. Hogy a megrendelők – zömmel önkormányzatok – milyen zenét szeretnének hallani, az elsősorban rajtuk múlik, a tapasztalat az, hogy leginkább a nagy klasszikusoktól választanak részleteket, Bachtól, Mozarttól, Händeltől, Chopintől; kisebbrészt a városra utaló nép- vagy műdal egynémely taktusa mellett döntenek (Debrecenben természetesen a Debrecenbe kéne menni kezdetű muzsika szól). A fantáziának persze határt szab az is, hogy hány harangot vesznek. Már tizenkettővel is be lehet tölteni a teret, hatvannal – ennyiből áll például a Millenáris Teátrumnál látható harangjáték – pedig nincs akadály. A cég legnagyobb harangjátéka 96 harangot csenget-bongat – ez a már említett nashville-i darab. Egy későbbi fejlesztésének köszönhetően a harangok zenekísérettel is megszólaltathatók, és több városban, városrészben meg is szólalnak, példának okáért Tiszaújvárosban és Pesterzsébeten.
A harangjátékok működhetnek automata üzemmódban, tehát előre beprogramozva, de úgynevezett koncert üzemmódban is, azaz klaviatúrára kötve. Ezt az utóbbi előnyét leginkább Kárászy Szilvia zongoraművész szokta kihasználni hangversenyein. Kárászy és a Szabados-féle találmány egyebek mellett bemutatkozott már Finnországban, Franciaországban, Japánban, Belgiumban, Szlovákiában és az Egyesült Államokban, itthon (pl.) a MüPában, az Operaházban és a kongresszusi központban olyan közreműködőkkel, mint (mások mellett) a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Danubius Szimfonikusok és a Budapest Saxophone Quartet. A harangjáték durván negyven fellépésen van túl.
Mobil zene
Szabadosék nemcsak a gongora ötletét érlelik, van a tarsolyukban más elképzelés is, jelesül egy ugyancsak különleges zenélő szökőkút. Az ESZME (Egyedi Szökőkút Moduláris Elemekből) munkacímen futó fejlesztés attól egyedi, hogy az országban-világban nagy számban fellelhető zenélő kutakkal ellentétben ez a kiválasztott helyszínen, minden különösebb építkezés nélkül összeszerelhető, tehát bármely alkalmas közegben felállítható. A cég a szakmában forradalminak számító ötlet megvalósításához befektetőket, újabb társakat keres.
