A haza mint mosógép
Mi is a haza? A nemzet? Az ország? Az otthon? Nem, inkább fikció, remény, ábránd. A haza egy örök máshol, egy nem-hely. A haza örökös búcsúbuli. Vagy kulcstartó. Vagy mosógép, mely tisztára mos mindent.
Ezekkel a meghatározásokkal gazdagodhatott, aki úgy döntött, részt vesz a háromnapos Haza-Home-Heimat elnevezésű Őszi Nemzetközi Irodalmi Fesztivál nyitónapján, az A38 Hajón. A meghívott 16 szerző (hét hazai és kilenc külföldi Mumbaitól Pekingen át Amszterdamig) arra kereste a választ, hogy miként is kapcsolódik az író, a nemzeti kultúra fő letéteményese hazájához.
A nyelv az összekötő erő, vagy a megénekelt táj, a hagyomány, vagy az értő közönség, netán ezek szerencsés együttállása? S a kérdés már azért is bonyolult, mert a faggatott szerzők többsége vagy nem ott él már, ahol született, vagy nem „hazájának” nyelvén alkot. A kolozsvári Selyem Zsuzsa Romániában ír magyarul, a Mumbaiból érkezett Kaiwan Mehtának első nyelve az angol, a zágrábi származású Dubravka Ugresic pedig Amszterdamban él, és horvátul ír. A haza fogalma így meglehetősen képlékeny fogalom a számukra.
S bár a házigazda, Keresztury Tibor nem kívánt aktuálpolitikai felhangokat kölcsönözni a rendezvénynek, mégis úgy vélte, épp ez a képlékenység adja az est pikantériáját. Hiszen egy olyan országban ringatózunk, amely épp a bezárkózás gyakorlatait űzi, saját megoldásokat keres, és az Európával szembeni stratégiák követője és híve. De miért ne lehetne üdítően és termékenyen nyitott fogalom a haza? Miért ne lehetne szabadon játszani a nemzet és az otthon zártnak tűnő skatulyáival? S máris válaszjavaslatokat kért a részvevőktől, hogy ők vajon hol vannak otthon.
A válaszok csak látszólag egyértelműek. Térey János költő, aki a főváros kerületeiről közöl épp tárcasorozatot, a Budapesten belüli alföldi mezővárosokban, vagy az ellentmondásokban: Budafok kiváló szőlőváros szőlő nélkül, teszi hozzá. És beszél a magyar magányról és arról, hogy talán az emberi halandóság az egyetlen igaz testvériség. Az indiai magány emlegetése viszont nevetést csal elő a hallgatóságból, bár Mehta figyelmeztet, hogy a sok kényszeresen közös tér, a verandák és az egymásra néző erkélyek kora lassan Indiában is leáldozik.
Ki akarnak lépni a közös kényszeréből, hiszen ez inkább presszió és nem romantika. Manapság már úgy hirdetnek lakásokat egy épülő felhőkarcolóban, hogy a csillagok között élhet. Talán mert az emberek már nem is olyan fontosak. Selyem Zsuzsának a haza inkább represszív hatalomnak tűnik, s egy kicsit mindenütt idegennek érzi magát, miközben látja, hogy épp a magyar részről érkeznek a legrosszabb válaszok a magyar (kisebbségi) közösség problémáira. A Bosznia-Hercegovinából érkezett Sejla Sehabovic pedig arról mesél, hogy bár lehet idegen nyelven írni, az igazat mégsem lehet elmondani.
Ő például számtalanszor beszélt angolul a bosnyák háborúról, tényeket közölt, elemzett, de ezek csak betanult mondatok maradtak. A háború nem angolul folyt, az igazi háborút nem lehet ezen az univerzális nyelven közelebb hozni. Az est fénypontjának viszont a hazai olvasók előtt talán a legismertebb Dubravka Ugresic számított, kinek már négy esszéregénye jelent meg magyarul. Élvezetes esszéjében megemlékezett a horvát önállóság utáni könyvégetésről, mikor is a horvát kulturális minisztérium kezdeményezésére 2,8 millió nemkívánatos (főként szerb) könyvet „selejteztek” ki a könyvtárak. A kulturális rombolást sokan támogatták: kiadók, szerkesztők, írók és újságírók is.
A nem horvát írókat törölték a közéletből. Majd azon a furcsa értékrenden elmélkedett, mely a haza védelmében bünteti a nemzeti zászló elégetését, miközben a könyvek égetését, ezt a náci gyakorlatot megengedi. Az emberek többségének könnybe lábad a szeme, ha egy olimpikon a nemzeti zászlóba csavarva tiszteletkört fut, de a könyvek pusztítása, hacsak nem ölt kirívó mértéket, szinte teljesen hidegen hagyja. A zászló eme értékrend csúcsa, a könyv és szerzője pedig a legalja. De Ugresic lepte meg a hallgatóságát a legfurcsább meghatározással is. A haza egy mosógép, mondta. Hiszen csak ez a furcsa értékrend képes arra, hogy egy már elítélt, majd felmentett háborús bűnöst, Ante Gotovinát tisztára mossa és ünnepelje. A haza ugyanis nem szereti, nem tud mit kezdeni a bűnös hősökkel.
A beszélgetést vezető Kepes András pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a haza, nemzet, ország és otthon fogalmai néha egymást kompromittálják. Furcsa hierarchiákat állítanak fel, hiszen valaki lehet hazaáruló, de nem lehet ország- vagy otthonáruló, miközben talán épp ez utóbbi a legfontosabb, privát terünk. Innen is látszik, hogy a haza férfidolog, tette hozzá Ugresic. A hazafi már eleve kijelöli a haza nemiségét. A háború és a haza a fi úk játékszerei. Etnobiznisz és nem társasjáték.
Ez lesz ma
Fél hattól a román Dan Sociu Erdős Virággal, a Bejrútból származó Lina Mounzer Garaczi Lászlóval beszélget. Este nyolctól Tóth Krisztinát faggatják, kilenctől pedig a slam poetry veszi át a hatalmat: kortárs költők zenére mondják a magukét a kissé félrevezető Néma gyerek cím alatt.
