Regény az i úságnak

Nagy kincs ma az olyan i úsági regény, amelyben egyetlen vérfarkas, vérdenevér, vámpír, démon és angyal sem hörög. Joss Stirling Lélektársak – Sky című friss regénye csak két fiatalról szól, akik hallják egymás gondolatait.

„Aztán egy szót se, te kis szaros, különben visszajövünk érted” – vetették oda a pamutpólós, rövidnadrágos kislánynak, mielőtt beültek a kocsiba, és elhajtottak örökre. Hogy kik, az nem derül ki Joss Stirling ifjúsági regényéből, az viszont igen, hogy a rémült gyereket megtalálja az út szélén, és magához veszi a bohókás képzőművész házaspár, Sally és Simon Bright. Sajátjukként nevelik Skyt, akinek idővel már csak a rémálmaiban bukkan elő a rettegett kisgyerekkor. Tizenhét éves, amikor szüleivel együtt egy évre az Egyesült Államokba, Coloradóba költözik, ahol új iskolát kell kezdenie. Semmitől sem szorong jobban, mint az ismeretlen közösségtől, pláne, mikortól rádöbben, hogy az iskola leghelyesebb pacákjának, Zed Benedictnek hallja a gondolatait.

Törvényszerű, hogy a félénk szöszke és a vagány bőrdzsekis előbb-utóbb lángra lobbanjanak. (Stirling szerencsére nem „olcsózza le” a kamaszszerelmet, az egymásba habarodás szépen, fokozatosan és hihetően történik.) Ennél is nagyobb felismerés viszont, amikor Sky belátja, hogy ő is egy a „savantok” vagyis a „tudók” közül. Olyan emberi lény egy párhuzamos világból, aki még nem felejtette el a gondolatok olvasásának művészetét, és látja mások auráját.

Pontosan úgy, mint lélektársa, a nem mindennapi Zed. Kevésbé ezoterikus galiba is akad eztán bőven: lövöldözés, FBI, emberrablás, Las Vegas, múltidézés, szerelmi dráma, krimi – a legjobb a fajtából.

OLVASÁSRA VALÓ

1 JO NESBO: DOKTOR PROKTOR PUKIPORA / IDŐ VIHAR A KÁDBAN

Kolibri, 258 oldal,2490 Ft

El tudja valaki képzelni, mi történik, ha Párizsba menet időtornádó ragadja el az embert, különösen, ha kétbalkezes professzor az illető?

2 ERWIN MOSER: AZ EGÉRCIRKUSZ

Manó Könyvek, 144oldal, 2490Ft

Kicsi mesék egész kicsiknek és persze a családnak őszi és téli estékre. Állatmesék. Például arról az elefántról, amelyik akkorka, mint egy kisegér, vagy a jegesmedvéről, aki rájön, mi lehet jobb a síelésnél is...

3 ROMHÁNYI JÓZSEF: SZAMÁRFÜL

Móra, 104oldal, 1990Ft

„Mert mi a fül? Egy hasáb csacskaság, csenevésszé összeaszalt esszé, olvasótoborzó tartalmi torzó. (Az szól mellette, hogy csak az olvassa, aki már megvette.) A fül feltétlenül előlegezett közvélemény keresztmetszet.”

I!

SZERZŐ: Joss Stirling

CÍM: Lélektársak – Sky

KIADÓ: Manó Könyvek, 346 oldal

ÁR:2990 Ft

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.