Demokratikusmajmok

A jó pap is holtig tanul. Mostanában azt vettem észre, hogy másként látom ezt a mondást, mint azelőtt. Illetve, hogy kezdek a közhelyes értelmezésen túli jelentést tulajdonítani neki.

Többször is előfordult, hogy nemcsak megdöbbentem, ha kiderült, rosszul tudok-gondolok valamit, hanem egyenesen boldoggá tett. Felizgatott az új tudás, élveztem, hogy egészen más megvilágításban látok dolgokat, mint azelőtt.

Értik? Örülök, amikor kiderül, hogy buta voltam. Korlátolt, egysíkú. Élvezet megérteni valamit, rájönni, mi vitt félre, feltárni a hibás gondolkodás elemeit. Imádom a szellemes magyarázatokat.

Szeretném hát megérteni, miért fontos valakiknek, hogy felmérést készítsenek arról, hányan vetik el Magyarországon az evolúciós elméletet, miért szeretnének helyette valami mást? Ma kb. egyharmadnyian. Ha valamiért többen lesznek, akkor majd tanítani kell az iskolában azt a mást? Nem arról van szó, hogy azt kell a diákoknak elsajátítaniuk, amit bizonyít a tudomány?

Na, addig is, amíg hitelesen megcáfolják Darwin elméletét, inkább ajánlom Mark Nelissen holland magatartás-biológus könyvét. Rendkívül szórakoztató, ahogy mindennapi példákon próbálja ki, hogyan működik az evolúció a valóságban. Elmagyarázza például, milyen törzsfejlődési oka van annak, hogy a csinos pincérlány nagyobb borravalót kap az éltes úrtól, mint férfitársa. Azután kiderül, hogy „komoly kudarcélményekhez vezet, ha az ember és az állat közötti végleges szakadékot keressük. Minden olyan emberi tulajdonság, amelyet eddig megtalálni véltünk, ősibb, mint az ember, az evolúciós múltban gyökerezik.” A madarakban is megvan a gén, amely az emberi beszéd alapja, a tonkinéz makákók közössége pedig ismeri a demokratikus döntések mechanizmusát…

Talán a legérdekesebb az volt, miként lehet, hogy a „sötét triász” nem taszítja a nőket: „a fiatal, narcisztikus, pszichopata, machiavellista fickóknak több barátnőjük van, intenzívebb nemi életet élnek, mint a »kedves« férfiak”?Még jó, hogy az evolúciós elméletnek van erre válasza, különben még felsőbb szándékot kellene tételezni.

I!

SZERZŐ: Mark Nelissen

CÍM: Darwin a szupermarketben

Az evolúció hatása mindennapi életünkre

KIADÓ: Typotex, 192 oldal

ÁR:2600 Ft

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.