Az örök Szindbád

„Nem szeretem ezt a mai világot. Azt mondják, átmeneti idők, pedig én nem vágytam átmeneti időkre…”, kesereg Szindbád Huszárik Zoltán filmjében. A meghosszabbodni látszó huszadik század egyik szomorú alapigazsága szól Latinovits Zoltán hangján.

Mi is nehezen találjuk a helyünket ebben a világban, és vele együtt nem szeretjük ezeket az átmeneti időket. A Szindbád című filmet 1971-ben mutatták be, az alapul szolgáló novellák, Krúdy Gyula írásai még az 1910-es, 1920-as években láttak napvilágot. A film digitálisan felújított DVD-kiadása nemrég került a boltokba. A Nemzeti Filmarchívum annak ellenére készítette el – angol felirattal is ellátva –, hogy korábban már megjelent a mű ezen a hordozón, a Mokép kiadásában.

Mert nem túlzás: káprázatos az eredmény. Sára Sándor képei olyan szín- és tónusgazdagságban keltek életre, mintha most, frissen kerültek volna celluloidszalagra. A hang, Latinovitsé és Dayka Margité, Ruttkai Éváé, Nagy Annáé, Andai Györgyié, Szegedi Erikáé, Muszte Annáé és másoké, ugyancsak kitűnő, nem beszélve Jeney Zoltán zenéjéről, amelynek finom gordonkaszólója sokáig bujkál a fülünkben. A Szindbád minden idők egyik legjobb magyar játékfilmjeként ismét elbűvölheti nézőit. Végre a maga teljességében, nem csak a világhálón eddig elérhető és már-már közhellyé koptatott két részlettel (Majmunka és Szindbád évődése és a főhősnek a mai gasztrolátványosságokat is „lefőző” vendéglői ebédje.)

Ráadásként láthatjuk Huszárik főművének filmes forrásvidékét is. Az Elégia képsorai után a Tisztelet az öregasszonyoknak című kisfilmet – mindkettő motívumai így-úgy fölbukkannak a Szindbádban. Az életműből a később született A piacere (Tetszés szerint) című rövidfilm is a lemez extrái közé került, emléket állítva az értelmetlen halálnak és a gyásznak. E munkákból kiderül, a rendezőt a születés, a szerelem és az elmúlás foglalkoztatta. Érdekelték korának életérzései is, aktualitásai kevésbé – ebben is sajátos helyet foglal el a hazai filmművészetben. Erről a helyről, valamint a filmzenéhez, a zenei alkotótárshoz fűződő kapcsolatáról egy-egy érdekes beszélgetés egészíti ki a DVD anyagát.

 

Szindbád, rendezte: Huszárik Zoltán – Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, 2012

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.