Veszélyes, de nem tilos

Az élet állandó veszély, ezt sugallják a természetfilmek. És igazuk is van: az ember története során kiépítette védőrendszerét, de ha a vadon élő állatok közé megy, ugyanúgy a tápláléklánc részévé válhat, mint ők maguk. Márpedig az ő természetük az állandó küzdelem a továbbélésért.

Ezt el kell mesélnem. Negyvenszemélyes kishajóval indultunk a Nagy Korallzátony felé. Lassan haladtunk a part mentén, hátha föltűnik egy krokodil, de nem volt szerencsénk. Majd a visszaúton. A januári melegben a 30 fokos tengervíz is üdített, pedig a medúzaveszély miatt csak talpig gumiruhában engedték a sznorkelezést. (Búvárszemüveges és levegőpipás úszást.) Halak, rákok, teknősök, hihetetlenül színes korallvilág! Ebéd után többen visszamerészkedtek úszni. Félmeztelenül, mert medúzát (jellyfisht) nem látott senki. Mekkora szerencse, hogy óvatos asszonyom nem engedte, hogy én is megpróbáljam! Néhány perc, és szóba sem került már a krokodilles! A kapitány 60-70 kilométer/órával próbálta élve partra vinni a jeges tömlők közé fektetett koreai turistatársat, aki elkékült ajakkal rángatózott: megcsípte egy ausztrál kockamedúza! A parton várt a mentő, személyzete nem sietett: „Erős szervezetű ifjú, ha eddig nem halt meg, most már túléli.”

Ez jut eszembe a tévé előtt, mielőtt legyintenék, ha a narrátor rákezdi: „X. vagy Y., a National Geographic riportere élete legveszélyesebb kalandjára készült”.

NATIONAL GEOGRAPHIC

A National Geographic Society (azaz a Nemzeti Földrajzi Társaság) 1888-ban alakult, és néhány hónappal később már meg is jelent magazinjának első száma. Az ehhez kapcsolódó televí ziós csatorna 1997-ben indult az Egyesült Államokban. Fiókadókja, az elsősorban a vadonélő állatokkal foglalkozó

Nat Geo Wild 2006-ban kezdte sugározni műsorát. Magyarországra 2009-ben jutott el, azóta megtalálható szinte minden kábelcsatorna kínálatában.

I!

WEB: channel.nationalgeographic. com/wild

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.