A legkisebbség legnagyobbja

2012-11-23

„De nemcsak azoknak hiányzik az Új Magyarság, akik apogromért epekedtek. Az Új Magyarság, esküszöm, nagyon hiányzik zsidó testvéreimnek is, jaj, de mennyinek. Hogy és mivel lehet azt az izgalmat, azt a mazochista mámortpótolni, amit nékik az Új Magyarság adott. Nem pótolja kérem azt se a römi, se a kabaré, se könyv, se muzsika”.

Fenti sorokat Szép Ernő vetette papírra egy szélsőjobboldali újság és közönsége perverz kapcsolatáról, azzal a gyengéd iróniával, amellyel rácsodálkozott a világra. Hogy mi nem jut ezek eszébe, gyilkolászni, hülyeségeket művelni, nem figyelni a városligeti falevelekre és színpad nélküli naivákra, a Tóth Mancikra. Ezekre a kis semmiségekre, amelyekhez hozzá alakított egy műfajt, a kistárcát, amelynek a legnagyobb mestere lett, a legkisebbség legnagyobbja. A fenti szövegrész csak egy példája annak, mennyi marhaságra kényszerülhet, ha nem vigyáz eléggé, aki „zsidó sorsra jutott” ezen e hülye humorral megvert világon. Pedig tévednek az Új Magyarság és még újabb társainak minden rendű és rangú rajongói, mert nagyon is „pótolja” a pogromláz, a kéjes önkínzás és önutálat örömét a könyv, a muzsika és a kabaré. Bächer Ivánnak, a magyar tárcahagyomány elszánt továbbvivőjének elhihetik, hogy így van.