Luckban születtem, ez vagy kétszáz kilométerre van a lengyel határtól. Ott láttam ezeket a dugig rakott autókat, ott találkoztam a lengyelekkel a kilencvenes években, amikor megnyílt a határ. Sok szempontból szabadabb időszak volt ez: az emberek egyszer csak utazhattak. A városban nagy piac nyílt, amit ma is Varsói bazárnak neveznek. Azóta persze sok minden megváltozott: a lengyelek nagyobb autókkal járnak, s nem piacoznak Luckban. Így magyarázta közvetlen élményeit Volodimir Kuznyecov ukrán képzőművész, akinek installációja november 15-e óta látható az Andrássy úti Platán Galériában.

Ez a kiállítóterem a Lengyel Intézethez tartozik, s az ukrán alkotó művét a lengyel központ invitálta Budapestre. Előzőleg ugyanis Kuznyecov Polski FIAT 126-osa bemutatkozott Bialystokban az ottani Arsenal Galériában az Utazás Keletre címmel megrendezett kollektív kiállításon. A bialystoki városi galéria a lengyel EU-elnökség alkalmából állt elő a kiállítással, ahol Örményország, Grúzia, Azerbajdzsán, Belarusz, Moldova és nem utolsósorban Ukrajna művészei mutatkoztak be.

A cél az volt, hogy a lengyelek szembesüljenek: tőlük Keletre elsőrendű művészek, modern alkotók vannak. A Bialystokban kiállított kisautó később ott múzeumi darab lett.

Figyeltem, ahogy a vernisszázs résztvevői vizslatták az installációt. Voltak, akik elsősorban az autót nézték gyengéd tekintettel. Voltunk ott, akik ezzel a típussal kezdték annak idején az automobilizmust. Egy lengyel fiatalember kevésbé volt szentimentális. Szüleinek volt ilyen kocsija, ő úgy emlékezik, inkább szégyellték a szűkös, kis teljesítményű kisautót.

Az én emlékeim szerint kultuszjármű lett a kispolákból. Lengyelül maluch volt a beceneve, amit fordíthatunk bölcsisnek is. Ehhez lehetett hozzájutni, és a lengyelek kihasználták a lehetőséget. Kuznyecov erre emlékeztet.

A fiatal művésznek nem ez volt az első sikeres installációja. Korábban a Nagymamám szobája cíművel jelentkezett. Ott is a holmikat emelte a történelemről szóló elbeszélésbe.

Megkérdeztem, mennyiben történelmi dokumentum és mennyiben művészeti tárgy a kisautó. Kuznyecov szerint mindkettő. Számára különösen érdekes, ahogy a nézők reagálnak a holmikra. Valóban a kor dolgai, hasznos és giccses, érdemes és felesleges vackok tömege került az autóba, autóra.

A kispolski emlékeztet a szocializmusból kinövő, rajta élősködő korai kapitalizmusra, a láger különböző barakkjai közötti kulturális és dologi cserére és együttélésre. Bizarr és nosztalgikus a vacak. Ebben is éltünk! Az autó tetején a sok holmi között ékeskedik egy szamovár és egy turistatévé. Kuznyecov filmet is rakott bele – történelmi és aktuális utalásokkal.

A legérdekesebb mégis az egykori turistakereskedelem áruválasztéka, a múltunkat (annak minőségét) különösen fecsegő módon feltáró kelet-európai tárgyi világ. Szakadt húrú gitár zenéli el, hogy szerettük a művészetet. A holmik sajátos elbeszéléseket foglalnak össze, szinte a legtöbb néző talál itt olyasmit, amihez kapcsolódni tud, ami mesélésre ingerel. És ez már olyan, mint a művészet.