Két éve a Szigeten viszont már lépni sem lehetett a Nagyszínpad előtt, de ezt tudjuk be a külföldi ízlés ármányának, meg annak, hogy ők egy lépéssel előrébb járnak, ha nem kettővel, amikor mi még Sting emlőin csüngünk, addig már ők az extravagáns múzsák szavait lesik. És most nem akartam megbántani Stinget.

Szóval, itt volt a lehetőség, hogy most megtömjük az arénát, de végül csak olyan háromnegyed ház jön össze, bár ebben már inkább a borsos jegyárak és a válság lehet a ludas, miközben épp a legdrágább helyeken állnak a legsűrűbben. A mostani népszerűségért és a kamasz lányok (nem csak pesti) túlsúlyáért viszont sokat tett az Alkonyat-széria, melyet teletömtek Muse-dalokkal, állítólag azért, mert az alkotó innen szerezte a vérfarkasokat és vámpírokat mozgató inspirációit. Ennél a nagy előd, a Queen azért körültekintőbb volt, ők anno a kardozós Hegylakónak szenteltek egy egész albumot.

Az Everything Everything tehát becsülettel küzd, ha nagyon odafigyelünk nem is olyan rosszak,ha kevésbé, akkor egy érettebb iskolazenekar benyomását keltik. Talán ilyen lehetett a három Devon megyei srác, amikor összerántotta a Muse-t a megjegyezhetetlen nevű Teignmouth ban. Ez viszont már a ködös brit múlt, a jelen viszont várakozással teli, mindenki nagy show-t vár, s ennek a várakozásnak esik áldozatul az előzenekar is. Kilenckor viszont már nincs menekvés az új album, a The 2nd Law záródarabjával nyitnak, hogy aztán már a valódi nyitódal, a Supremacy adja meg az alaphangot. Cikázó fénycsóvák, és az unalmas oldalsó kivetítők helyett a zenekar mögé és alá szerelt félkörnyi LED-fal adja a lüktető látványt. Felfelé két-három embernyi magas lehet, a fölött viszont a nagy fekete semmi, persze nem rossz, de valahogy ennél zsírosabbra számítottunk. Aztán a Hysteria után leereszkedik odafentről egy vörösen izzó, fordított piramis, egy kaptár, ha már a filmekről volt szó, amely szintén egy lépcsőzetes LED-fal, s akkor hirtelen egymásra talál a várakozás és a valóság, s tényleg úgy érezzük, hogy az élvonal teszi tiszteletét itt mégis.

Aztán a Madnessre még rápakolnak egyet, elindulnak a lézernyalábok, ezer színnel lüktet a technika megidézve az új album borítóját, s ezt már nem is hagyják abba a végéig. De ami ennél is jobb, hogy elképesztően jól szólnak a visszhangzó csarnokban, a Szigeten kicsit kásásabb volt az összkép, most viszont dübörögnek, zúznak, finomkodnak, amikor és ahogy kell. Bellamy hangja hasít ebben az egyre táguló rockoperában, de Wolstenholme és Howard is rendesen odapakolja magát.

Élőben az új album is bizonyít, majdnem teljes egészében eljátsszák, s bizony egyáltalán nem tűnik lágynak, amiért sokan fanyalogtak tőle, a Panic Station és a Liquid State szinte kikönyököl a csarnokból. Utóbbi riffje olyan, mintha megint a Mátrix virtuális sztrádáin suhannánk, csak épp Neomegváltó blablái nélkül. Igazából mégis az ősslágereknél robban igazán a csarnok, az egyszerűen tökéletes Time Is Running Outnál, de a Plug In Baby alatt is egyetlen hullámzó kéztenger a tömeg. Aztán a szinte hibátlan Resistance album húzós nyitódalával, az Uprisingal jönnek vissza, s akkor érezni, hogy ez a csúcspont, pedig hol van még akkor az olimpián Brian May-el elővezetett Survival vagy a Starlight, amelyet minden Muse-rajongó még vérfarkasként is képes eldúdolni a telihold alatt. Hogy végül a westernfeelinget meglovagoló Knights of Cydoniával intsenek búcsút, melyet Morricone szájharmonikás örökzöldje vezet elő a Volt egyszer egy vadnyugatból. Ezzel trappolunk el a ködös és késői naplementében. A késői lovagokkal, akik most is kiállnak a jogainkért, a túlélésért.

Két ráadás és majdnem két óra, és tényleg egy szavunk sem lehet, sőt a buli szép lassan lépked előre a képzeletbeli toplistán, hogy valahol annak tetején meg is álljon. Igen, az év koncertje címét nehéz lesz elhozni előlük, hiszen ebben a katyvaszban, amelyet egyfelől a heavy metal, a progresszív rock, és az elektronika éltet, másfelől a rockopera ambíciója mozgatja, és amelyben áriák csapnak össze a gitár húrjaival, szóval ők ebben már nem tudnak eltévedni. Ez már múzsáknak való, igazi csemege.

Mindenki nagy show-t várt a brit triótól