Valószínűleg kevés irodalombarátnak jelent újdonságot, ha egy novelláskötet elbeszélései, amellett hogy önállóan is megállják a helyüket, egymáshoz szorosan kapcsolódva füzért alkotnak. Az viszont annál inkább, ha egy ilyen novellafüzér egyetlen férfi életét meséli el – időrendben visszafelé. Kerékgyártó István kötete esetében pont erről van szó, az elbeszélések által egy Vidra Zsolt nevű szereplő életének válogatott epizódjai közt lapozhatunk, halálától születéséig.

Míg Kerékgyártó legutóbbi kötete a Trüffel Milán avagy Egy kalandor élete című regény az előző századfordulón játszódó izgalmas és olvasmányos kalandtörténet volt, addig a Rükverc részben a mindennapjainkat igyekszik realista eszközökkel megragadni. Szociográfiai igényességről azonban a téma ellenére sem beszélhetünk, Budapest jól ismert utcáin és terein játszódó történetekben vázolt világ hiteltelenül leegyszerűsített, buta sztereotípiákból építkező, már-már demagóg.

A közelmúltat megidéző elbeszélésekben ugyanis szinte csak kétféle embertípus létezik: a baseballütős tahó vállalkozó, aki csalással szerezte vagyonát, és azóta is csalással gyarapítja azt, aki veréssel és megveretéssel intézi üzleti ügyeit, akinek az a fontos, hogy elmondhassa, milyen drága kutyatápból raktározott be, miközben alkalmazottjait szó szerint kutyába se veszi.

Vagy pedig a másik véglet: a privatizáció során munkáját vesztett, közben nemegyszer kisemmizett, átvágott, sőt megvert kisember, aki végül a hajléktalanságig csúszik le. Mivel ezek a motívumok a kötet első pár elbeszélésében megtalálhatóak, így könnyen előfordulhat, hogy az olvasó nagyon hamar csalódottan vagy bosszankodva teszi félre a kötetet, noha további részében több kimondottan említésre méltó írás is rejtőzik. Amikor Kerékgyártó nem szélesebb társadalmi kontextusba igyekszik Vidra életét behelyezni, hanem a legszűkebb családi közegben zajló eseményekre koncentrál, rendkívüli érzékenységgel nyúl témáihoz.

Ilyen például a Dodi és Cicus című elbeszélés, amelyben Vidra édesanyjának szellemi leépülése a központi motívum, vagy éppen a kötet vége felé található Tojáslikőr címet viselő írás, amely egy apa nélkül felnövő fiú és egy gyermekét egyedül nevelő anya mindennapi kényszerpályáinak és egymásra utaltságának pontos és szikár stílusa ellenére is érzelemdús története. Ugyancsak izgalmas játék, ahogy a főszereplő személyén túl életének egy-egy búvópatakként felbukkanó mozzanata is összeköti az elbeszéléseket. Ezek az események az idő visszafelé haladtával (ami persze az olvasó számára az előrehaladást jelenti, s ez az ellentét még érdekesebbé teszi a játékot), mindig teljesen más fénytörésben kerülnek elénk.

Először Vidra lányának szemszögéből értesülünk a szülők válásának lehetséges körülményeiről (Reggeli látogató), majd később (vagyis tehát előbb) a valódi konfliktus köré szerveződik egy teljes elbeszélés (Boldogság). De ugyanígy említhető Vidra apjának karaktere, akivel először egy elmegyógyintézet lakójaként találkozhatunk (A nagy szökés), s csak később derül ki, hogy monomániája valós élettapasztalatokból táplálkozik. Kissé problémásnak vélem azonban, hogy nagyon esetleges, milyen történeteket is választ ki a mindvégig távolságtartó egyes szám harmadik személyű narrátor.

Nem feltétlenül szerencsés például, hogy egymás után két katonatörténet is szerepel a kötetben (Akasztott ember és Nyaklövés). Ráadásul akad olyan elbeszélés is, amely noha az egyik legjobb szöveg a kötetben, mégis tulajdonképpen csak érintőlegesen kötődik Vidra életéhez (A kis Rambo). Ennek ellenére, ha legyőzzük kezdeti ellenérzésünket és végigolvassuk Kerékgyártó kötetét, végeredményben egy ügyeses összerakott kis mestermunkával ismerkedhetünk meg. Bátran kijelenthető az is, hogy a könyv végére sikeresen megvalósul a szerző terve: az egyre fiatalodó Vidra élete mellett végül csak nem tudunk közömbösen elmenni. Ezt a hatást hagyományos időrenddel valószínűleg ez a könyv nem érte volna el. Csak azokból a baseballütős jelenetekből lett volna kevesebb az elején...