Észre sem vette a néző, milyen könnyen megy lépre, mennyire ellenállás nélkül fogadja el a halacskák kertvárosi világát, ahol a szomszéd nyírja a füvet, és ahol a jövő boldogsága az utódok nevelése körül rajzolódik ki, mennyire szép ez a kis- és középpolgári, természetesen emberi világ, amire az egyetlen veszélyt maga az ember jelenti, aki jön a különböző méretű hálóival, no meg a maga kis- és középpolgári életével. Nem a spanyol viaszt fedezték föl, az ember ilyen, egyrészt hihetetlenül érdeklődik a többi faj iránt, másrészt hajlamos önmagát a saját társadalma számkivetettjének látni, aki csak farkascsaládok és kafferbivalyok között találhatja meg a boldogságát, hogy aztán a vadállatokra mégis az emberi boldogság vágyát és sablonos lehetőségeit vetítse vissza, így érjen végül a kiindulási pontra. Majdnem minden embernyelven beszélő állatos könyv ugyanezzel játszik, Felix Saltentől Fekete Istvánig. A Némó ebből a szempontból csupán azért különleges, mert mindezt halacskákkal nehezebb eljátszani, hogy valaki intenzív érzelmi viszonyba kerülhet egy sügérrel, az még Kiplingnek sem jutott eszébe.

Erre való az animáció. Tigrisek és rókák után fölfedezni a halakat,medúzákat és előgerinchúrosokat, és a Némó ebben pompásan teljesített. Még akkor is, ha az emberek világának ábrázolásakor belesodródott a legközhelyesebb megoldásokba, bosszút állt a fogorvosokon a sok félelemért, amelyet a várószobában kellett elszenvedni, és a gyermeki elvetemültség legbiztosabb jele itt is a fogszabályozó. Mindenért kárpótoltak a humánus halak, az özvegy Némó papa (magyarul sajnos Pizsi), aki megesküszik, hogy a gyereknek nem lesz bántódása, és némi szerencsével sikerül is megtartani a fogadalmát, az élet szabadsága és boldogsága a víz alatt, ahol a halgyerekek maguk könyörögnek, hogy iskolába mehessenek, és a cápák megvilágosodnak: a hal barát, és nem étel.

Némó világa olyan varázslatos, hogy nincs az az iskolakerülő büdös kölök és nincs az a családon belüli erőszakos, aki ne sóhajtana: hát így is lehet élni. Voltaképpen a siker az, ami kockázatossá teszi a 3D-s változatot. Némót nem kell fölfedezni, nem lehet vele eljátszani, hogy papa most megmutatja, miért lelkesedett kilenc évvel ezelőtt, mert a film maga nem kopott ki a világból. Nem kellett, illetve egy idő után már nem lehetett miatta moziba menni, jött a DVD és a tévé, ahogy az szokás, megnézhette az ember eredeti nyelven, és rácsodálkozhatott, milyen fantasztikus Ellen DeGeneres mint halhang, milyen elképesztő profizmusra vall, hogy még a beszédhibáját is rákomponálták a mozgóképre. Rendes apák bármikor tudják folytatni a párbeszédeket rendes gyermekükkel, és ezerszer biztosították már az utódokat, hogy a végén a bezacskózott halak is megmenekülnek, vár rájuk a szabadság és a végtelen kékség. Ehhez képest mit számít az, hogy most 3D-s?

Igazi klasszikus új formában